Constantia-völgy. Jó a talaj, jó a klíma © Lőrincz Zsolt

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fokföldi kormányzó, bizonyos Jan van Riebeeck. Aki nem mást, mint szőlőtöveket kért a holland Kelet-Indiai Társaság amszterdami központjától, hogy a szerinte kedvező talajú és klímájú területen, Afrika legdélibb csücskében, a Table-hegy tövében meghonosítsa a szőlőtermelést. 1655-öt írtak ekkor a naptárak. Tizenkétezer tőke meg is érkezett, és láss csodát, négy évvel később a kormányzó büszkén jelentette be: elkészült az első fokföldi bor. Így kezdődött a dél-afrikai borok világhódító útja, amelynek mostani állomása a Budai Vár.

Pár évvel később már megjelentek az újabb szőlőskertek Stellenbosch, Framschhoek és Paarl környékén is. Simon van der Steel hosszú kormányzása is elősegítette a borkultúra fejlődését. A következő nagy lendületet éppen a francia vallásháborúk hozták a dél-afrikai borkultúrában. Ugyanis 1688-ban francia hugenották menekülő kis csapata érkezett Fokföldre, akik szőlővesszőket és a borászkodás francia tudományát hozták magukkal .

Ma Fokföld nyugati részének 91 birtoka, 66 szövetkezete és több mint 100 magán pincészete 300 ezernél is több munkásnak biztosít megélhetést. Kiváló a klíma, a talajtípusok pedig hol a vörösbornak (savas, homokos), hol a fehérbornak (mészben gazdag) kedveznek.

A leghíresebb és sok szakértő szerint a legminőségibb borok a Table-hegy védettségét élvező Constantia-völgyből származnak. Ez a speciális mikroklímájú völgy tekinthető egyébként is a fokföldi borkészítés bölcsőjének. Talajának összetétele változó, a lejtők csapadékellátása eltérő, és a különböző magasságok átlaghőmérséklete is változik. Mindez kedvez annak, hogy a legkülönfélébb szőlőfajták érezhessék jól magukat Constantiában.

A völgyben több szőlőbirtok is található, közülük a legnagyobb és legismertebb a Groot Constantia. Simon van der Steel akkor nevezte ezt a farmot Constantiának, amikor újonnan kinevezett kormányzó lett. Ez volt az első földdarab, amit 1685-ban kapott. Van der Steel 1712-es halála után a farmot három részre osztották. Az ahol az 1685-ben épült udvarház áll, a Groot Constantia nevet kapta. A birtokot 1778-ban Hendrik Cloete vette meg, majd három emberöltőn át az ő családja volt a birtokos, ők alakíttatták ki a ma is látható épületeket . Igaz, hogy a farm 1925-ben leégett, de visszaállították eredeti formáját. S így lett napjainkra Fokváros közvetlen környékének egyik leglátogatottabb helye, ahol egy bemutató során megismerkedhetünk a dél-afrikai borok történelmével, jelenével, és természetesen meg is kóstolhatjuk őket.

A constantiai borokat Amszterdamban is értékesítették, hamarosan uralkodók, gazdag polgárok kedvelt italává váltak. Főként a testes desszertborok voltak keresettek. Még Napóleon is vitt magával belőlük Szent Ilona szigetére, hogy száműzetésének keserű napjait  ezekkel édesíthesse meg.

Ma már természetesen Dél-Afrika számos részén foglalkoznak szőlőműveléssel, de a termésnek csak egy részét értékesítik borként, a maradékból szőlő sűrítményt készítenek. Ez az ország a világ hetedik legnagyobb bortermelője, még úgy is, hogy a bor jelentős részéből borpárlatot, azaz brandyt állítanak elő. Dél Afrika legfontosabb borai az úgynevezett „Hat Nagy”: a sauvignon blanc, a chardonnay, a cabernet sauvignon, a merlot, a siraz és a pinotage.

Az egyik legjellemzőbb dél-afrikai szőlőfajta a pinotage. Ez egy egyedülálló, dél-afrikai kultúrnövény-változat. 1925-ben nemesítette ki Abraham Perold a Stellenbosch Egyetem professzora a pinot noir és az (akkor még hermitage-nek nevezett) cinsaut keresztezésével. A Burgundiából származó pinot noir adja színét és összetett zamatát a bornak, a cinsaut pedig növelte a terméshozamot. A pinotage egy korán érő szőlőfajta, amely könnyű vagy közepesen testes, gyümölcsös zamatú, bíborvörös bort ad. Ez a borfajta először 1961-ben jelent meg a világon kereskedelmi forgalomban, de az azóta eltelt időben nemzetközi hírnévre tett szert. Elismertségének köszönhetően az utóbbi években vesszőket exportáltak Zimbabwéba, Kaliforniába és Új-Zélandra is.