A tavalyi sikerek után nagyon tartottunk attól, hogy Magyarország leginkább sznob boreseményévé süllyed (más perspektívából: emelkedik) a VinCE. Ehhez minden adottság megvolt: a puccos, ötcsillagos helyszín, a borsos belépők és a sztárvendégek sztárelőadásai. Tény, a vidéki művelődési házakban megtartott regionális bormustrákhoz képest itt jóval magasabb az iPhone 4-est szorongató műkedvelők egy négyzetméterre jutó  száma, sőt, most már nemcsak borokat, hanem luxusautót is lehetett mustrálni. Mondjuk, a Lexus kicsit ráfázott, mivel földszinti, regisztrációs standját rendre összekeverték a boros információs pulttal, így az autós hölgyek – dacára a céges kitűzőknek – idejük nagy részét azzal töltötték, hogy autósinformációk helyett borregisztrációs tudnivalókat osztottak meg az érdeklődőkkel.

Azért nem olyan nagy baj, hogy nem kizárólag a szakma krémje jutott be ide. Talán a hely szelleme, talán a résztvevő Jedi Lovagok (vö. Master of Wine-ok) száma miatt, van valami kellemes izgatottság, ami megérinti az embert. Kicsit meg is hatódtunk attól, hogy még csontszáraz torkú, de csillogó szemű tőzsdecápák, médiamumusok, testre szabott kiskosztümben tipegő félnagyvilági dámák és pártközeli vállalkozók között bolyonghatunk, akik mind lelkesek. Jó, mindenki kicsit letapossa a másikat, hogy egy-egy előre beharangozott mesterkurzusra last minute regisztrálhassa magát, de megindító ez a pezsgés. Szinte még néhány könnycseppet is elmorzsolunk amiatt, hogy amire se alkotmány, se gazdasági fellendülés, se szilveszteri beszéd nem képes, azt egyvalami meg tudja teremteni: a bor. Talán ez a VinCE titka: sokan úgy jönnek ide, mint kétezer évvel ezelőtt a tudós Gamáliel rabbi lábához az ifjú tanoncok. Nyitottan, éhesen és szomjasan a tudásra, a borkultúrára. Már ezért megéri/megérte.

A Csányi-Gere tengely

És persze megérte az előadásokért, mesterkurzusokért. Denis Roland Billecart a csúcspezsgők világába kalauzolta el az érdeklődőket. Előadásával egyébként elég magasra tette a lécet. Ő ugyanis nemcsak profi, de (ön)ironikus előadó is: miután elsütött néhány anekdotát Picasso pezsgőszakértelméről, kijelentette, ha valaki nem szereti teljes szívével a pezsgőt, még időben szokjon le róla, ugyanis vannak ennél sokkal, de sokkal olcsóbb hobbik is. Márpedig ő csak tudja, a Billecart-Salmon pezsgők nem éppen az olcsóságukról híresek.

Vajon miről sutyorog Csányi Sándor és Gere Attila? – sutyorogtak a félszemmel rájuk sandító sajtósok szombat este. Nem tudjuk, de momentán nem is érdekel minket… Mert itt most sokkal fontosabb dolgokról folyik a szó: új évjáratokról, hordóhasználatról, Sauternes és Tokaj vetélkedéséről. A terroirok és fajtaspecifikumok taglalása közben ismét meglepődünk a borászok, birtokigazgatók kedvességén. Valamiért jól érzik itt magukat, és nem azért, mert ittak. Pörögnek, anekdotáznak vég nélkül.

Kiöntöttük a Kopárt

Nem mintha nem volna jó a 2007-es, sőt, nagyon is. De még annyi mindent kell megkóstolnunk! Ezért aztán csak éppen hogy marad arra erőnk, hogy a klasszikus Gróf Buttler 2005-ös trilógiát végiglapozzuk, a csúcsborok egyik legjobbját, a Juhász Testvérek Gesztenyését, aztán muszáj felfedezőútra indulni. Először a Hilltop új vörösén ámulunk – a közel 200 hektáros szekszárdi birtokról származó nagycuvée meg fogja győzni azokat, akik azzal írták le Kamocsay Ákosékat, hogy „könnyű, felejthető” fehéreket készítenek csupán. Apropó, egy sajnálatos hiba: némelyik fehérbor meleg, nincs elég hűtő, jegesvödör, ezért kevés kísérletezés után inkább a vörösekre mozdulunk rá.

Miközben kicsit bánjuk, hogy nem hallgatunk bele a jobb körülményekre érdemes Rohály Gábor gyorstalpaló borkurzusába, amin megpróbálja túlkiabálni a szomszédos Légliéknél mulató társaságot, kapjuk a hírt: a Vylyan új csúcsborral jelent meg. A 2006-os Dobogó száz százalék Cabernet Sauvignonból készült, nem mérvadó véleményünk szerint az egyik legjobb Cabernet az idei VinCE-n. De nincs idő ezen merengeni, mert már osztják is a VinCE Oscart: a tavalyi közönségszavazatok alapján Vida Péter, míg a szakma szerint Bott Frigyes lett érdemes az elismerésre. Vasárnap már csak arra marad erőnk, hogy egy kis Capella után tokajiakkal „lazítsunk”. A Decanter-nagydíjas Dobogó aszú, a Patrícius és Áts-aszúk után már csak egy jótanács kigondolására marad energiánk: ha tehetjük, kerüljük el jövőre a szombat estét: vegyünk inkább drágább jegyet, iszogassunk vasárnap vagy szombat délután, de csúnya látvány, amikor selyemnyakkendős menedzserek négykézláb savgerincről beszélgetnek.