A tradicionális ale megmentéséért Angliában 1971-ben indított civil mozgalom, a Campaign for Real Ale (CAMRA) felbuzdulva első fesztiváljának sikerén, 1977-ben már komolyabb sörünnepet hozott össze az észak-londoni Alexandra Palace-ban. Azóta is évente (1984 kivételével) megrendezik az eseményt, immár Great British Beer Festival (GBBF) néven. Korábban nem csak Londonban, hanem váltakozva vidéki nagyvárosokban (Leeds, Birmingham, Brighton) is fesztiváloztak, majd 1991-ben végleg letáboroztak a fővárosban. 2006. óta az 1937-ben épített kiállítási csarnok, az Earls Court ad otthont a rendezvénynek. (Jövőre költözniük kell, mert a csarnokban lesznek az olimpiai röplabdameccsek, de nem kell aggódni, a fesztivál nem marad el.)

Az elfogyasztott sör mennyiségét és a látogatók számát tekintve ugyan a GGBF nem mérhető a müncheni Oktoberfest-hez, azonban a sörök változatosságában messze felülmúlja. A vaskos kiállítói katalógus – a külföldi vendégsöröket is beleszámítva – körülbelül ezerféle sört sorol fel gyártó, típus és alkoholtartalom szerint. Ahol vannak erre vonatkozó adatok, ott kóstolói jegyzeteket is közöl.

Vétek György

A katalógus, és a fesztivál weboldalának alapos áttanulmányozását követően lélekben felkészülve léptünk be július 3-án,az első nap második órájában a csarnokba, azonban a látvány – és úgy általában az összbenyomás – mégis letaglózóan hatott. Azt ugyanis tudtuk, hogy sok sör lesz, de hogy ennyi, azt még csak nem is sejtettük. Az ötnapos fesztivált befogadó csarnokot szokták a világ legnagyobb pubjának is nevezni – nem ok nélkül. A brit sörfőzdéket – megyék szerinti ábécé-sorrendben – tizennégy úgynevezett bárba, vagyis standba szervezték, és mindegyik bárban körülbelül 30-35-féle  sört csapolnak. Ezen felül van egy bár, ahol az új, feltörekvő sörfőzdék mutatkoznak be, három bárt pedig a nagyobb sörfőzdék – összesen kilenc – üzemeltet. A bő másfél évtizede bemutatkozási lehetőséghez jutó külföldi sörfőzdék négy bárt kaptak, két standon pedig a 160 féle (!) cidert csapolják.

Egy-egy bár nagyjából húsz méter frontvonalat jelent, ahol egymás mellett körülbelül negyven sörcsap van, mindegyiken egy kis cetli, amelyik a sör legfontosabb adatait tartalmazza. Ez az elmélet. A gyakorlatban mindegyik bár előtt hatalmas kupacban állnak az emberek, és mindenki mindenkivel beszélget, ettől az elméletileg halk moraj szinte mindent elfedő alapzajjá koncentrálódik. Az első perc jelenlét azt sugallja, innen menekülni kell. Meghátrálni azonban nem lehet. A bejáratnál kapott, erre az alkalomra készített pintes (üveg!) poháron van feles és harmados jelzés is, így nem kell nagyivónak lenni ahhoz, hogy akár tucatnyi (vagy több) sört is végigkóstolhassunk egy délután során. Erre pedig minden esély megvan, mivel a kínálat óriási, a sörök árfekvése pedig valamivel kedvezőbb, mint a pubokban. A magyar fesztiválszervezők figyelmébe ajánljuk, hogy a poharak mosogatása sem gond, mivel a pohárcsere-helyen bármikor, bármennyiszer tisztára cserélik a használt pintest.

A sörhöz jutás – a napi 15 ezer látogató ellenére – általában nem tart tovább két-három percnél, hacsak nem valami kurrensebb, például fesztiváldíjas termékre vágyik az ember. A GBBF ugyanis egyben az éves sörverseny eredményhirdetése is. A beérkezett nevezések alapján a CAMRA zsűrije általában nyolc kategóriában jelöl győztesnek söröket, a végső döntést azonban a közönségszavazatok alapján hozzák meg. A kategóriák győzteseinek a győztese pedig egy évig viselheti a Best Beer in Britain( Nagy-Britannia Legjobb Söre) kitüntető címet. Az idei nyertes az essexi Mighty Oak sörfőzde Oscar Wilde nevű söre lett.

Vétek György

A sör közismerten jó étvágyat csinál, de ez sem okozhat problémát, mintegy kéttucatnyi standon lehet különféle harapnivalókhoz jutni az egyszerűbb falatoktól a komolyabb harapnivalókig. Fine diningra, sör-ételpárosításokra itt természetesen nincs lehetőség, már csak a körülmények miatt sem, de a választék többszörösen felülmúlja az általunk megszokottat. Különösen látványos a tengeri herkentyűk és az ázsiai ételek kínálata. A klasszikus sörkorcsolyákat a különféle kolbászok és burgerek képviselik. Az utóbbiakat azonban nem csak marhából, hanem vaddisznóból, őzből, sőt kenguruból is készítik.

Az amúgy sem kicsi alapzajt időnkét egy dob- és dudaszóval kiltben, azaz „szoknyában” masírozó skót különítmény múlja felül, akiket mindenütt kitörő ovációval fogadnak. A sörös-standoknak háttal fordított színpadon pedig egy női vonósnégyes játszik párszáz fős közönségének eleinte Vivaldit és más klasszikusokat, majd zárásként Lou Reed Jast a perfect day című örökzöldjét. Egyszóval teljes a káosz, de valahogy mégis minden a helyén van. Az óriási választék ellenére – vagy talán éppen ezért – a Brit Sörfesztivál nem az esztelen ivásról szól. Folyamatosak a szakemberek által vezetett sörkóstoló kurzusok, az interaktív sörfőzde-bemutatók, sörismereti előadások. Emberek listákkal a kezükben járnak egyik bárból a másikba, kóstolnak és pipáznak.

Persze, lehet azt mondani, hogy a hagyományok, de a valóság az, hogy a CAMRA a sírból hozta vissza a brit kézműves söröket és a sörfőzdéket. Az egyesületnek jelenleg több mint 120 ezer tagja van, az elmúlt öt évben 200 (!) új sörfőzde kezdte meg működését az országban. Londonban 2006-ban 7 sörfőzde volt, most viszont már 14 van. Öt éve a britek 37 százaléka fogyasztott ale-eket, ma pedig már ez az arány 52 százalék. Impozáns növekedés minden szempontból. Vajon mi tudunk-e majd felmutatni valami hasonlót valaha is?