szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A nagy nyugat-európai részvénypiacok pénteken a várttal ellentétben fölfelé indultak. A korábbi vállalategyesülési hírek ugyan kifutottak - ezért az elemzők péntekre már visszaesést vártak -, de újabbak jelentek meg, például arról, hogy a Zurich Financialt megveszik. A pénzügyi szolgáltató 10 százalékkal drágult, átlagosan 2 százalékkal felhúzva az európai biztosítók jegyzéseit.

A brit The Body Shop kozmetikai és kiskereskedelmi cég ugyancsak 10 százalékot nyert arra a bejelentésre, hogy megveszi a francia L'Oréal. Az autóipari részvényeknek segített a Volkswagen 2 százalékos drágulása, elemzői felértékelésre.

A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,45 százalékkal 1374,9 pontra emelkedett péntek reggel, ez új napközi csúcs 2001 közepe óta. Csütörtökön, 0,02 százalékos nyereséggel, 1368,74 ponton zárt, új csúcson 2001. július óta. Előző rekordja szerdán volt, 0,2 százalékos nyereséggel, 1368,44 ponton. Hét százalékkal jobb, mint tavaly év végén. Korábban utoljára február 27-én állított be négy és féléves csúcsot záráskor, 1363,53 ponton. Tavaly 22,6 százalékkal emelkedett, öt éven belül a legnagyobb mértékben.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 majdnem 15 pontos nyereséggel nyitott pénteken, és nyitás után háromnegyed órával 40,6 pontos, azaz 0,68 százalékos nyereségnél járt. Az FTSE-100 csütörtökön 5993,2 ponton zárt, 28,1 pontos, azaz 0,47 százalékos nyereséggel, 6,66 százalékkal magasabban, mint az év végén. Szerdán 14,5 pontot, azaz 0,24 százalékot nyert, kedden 2,2 pontot, azaz 0,04 százalékot vesztett, hétfőn 44,9 pontot, azaz 0,76 százalékot nyert. A múlt héten 49,2 pontot, azaz 0,84 százalékot nyert, az előző héten 1,8 pontot, azaz 0,03 százalékot vesztett. Tavaly 16,71 százalékot nyert, 2004-ben 7,54 százalékot nyert, 2003-ban 13,62 százalékot nyert, háromévi visszaesés után először volt éves nyeresége, 2002-ben 24,2 százalékot vesztett.

A frankfurti irányadó mutató, a DAX-30 közel 15,5 pontos nyereséggel indult, és nyitás után háromnegyed órával 24,88 pontos, azaz 0,42 százalékos nyereségnél tartott. Csütörtökön 0,69 pontos, azaz 0,01 százalékos veszteséggel 5897,79 ponton zárt, 9,05 százalékkal az év végi értéke fölött. Szerdán 27,60 pontot, azaz 0,47 százalékot nyert, kedden 15,72 pontot, azaz 0,27 százalékot nyert, hétfőn 50,24 pontot, azaz 0,87 százalékot nyert. A múlt héten 83,46 pontot, azaz 1,46 százalékot nyert, az előző héten 149,33 pontot, azaz 2,54 százalékot vesztett. Tavaly 27,07 százalékot nyert, 2004-ben 7,34 százalékot nyert, 2003-ban 37,08 százalékot nyert, 2002-ben 43,94 százalékot vesztett a DAX-30.

Párizsban a CAC-40 több mint 7 pontos nyereséggel rajtolt, és nyitás után háromnegyed órával 24,58 pontos, azaz 0,48 százalékos nyereségben volt. Csütörtökön 1,92 ponttal, azaz 0,04 százalékkal 5126,01 pontra csökkent, 8,71 százalékkal az év végi értéke fölött végezve. Szerdán 10,77 pontot, azaz 0,21 százalékot nyert, kedden 9,69 pontot, azaz 0,19 százalékot nyert, hétfőn 38,20 pontot, azaz 0,75 százalékot nyert.

Péntek reggel az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta hordónként 63,90 dollár volt a legközelebbi határidőre, májusi szállításra az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében, 31 centtel olcsóbb a csütörtöki zárónál. Korábban reggel 11 centtel volt olcsóbb, hajnalban előbb 31 centtel, majd 11 centtel volt olcsóbb a csütörtöki zárónál. Csütörtökön hordónként 64,21 dolláron zárt, 1,11 dollárral drágábban, mint szerdán.

Pénteken tőzsdenyitáskor az euró 1,2150 dollár volt középárfolyamon a londoni bankközi devizapiacon, háromnegyed óra múlva 1,2174 dollárnál tartott, 0,0009 dollárral olcsóbban a szerdai későinél. Tőzsdenyitás előtt egy órával 1,2163 dollár volt az euró Londonban, két órával korábban 1,2166 dollár, a csütörtöki New York-i késői 1,2171 dollár után.

A dollár már csütörtök reggel hatheti mélypont közelében volt az euróval szemben, mert a piac elbizonytalanodott afelől, vajon a Fed még májusban is folytatja-e a kamatemelést, amint korábban az elemzők várták. Az irányzat pénteken folytatódott, hétheti mélypontra, mert a csütörtökön megjelent, gyenge amerikai inflációs adatok megerősítették a Fed-kamattal kapcsolatos, újkeletű piaci kétségeket.

1999. január 1-én hivatalosan bevezetett euró világkereskedelmi premierje 1999. január 4-én, hétfőn volt az ausztráliai Sydneyben, 1,1747 dolláros árfolyamon. Az eddigi csúcsát 2004. december 30-án érte el New Yorkban, 1,3667 dolláron. Az eddigi mélypontja 0,8225 dollár volt, 2000. októberben.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
MTI Gazdaság

Tőzsdei csúcs után mélypont

Két hete még a történelmi csúcsot ünnepelték a tőzsdén, a BUX 24 ezer pont felett zárt. A héten azonban 6,39 százalékos zuhanás után 22 ezer pont alá csökkent a részvényindex. Elemzők szerint külső okok miatt.

Bűnügyi felügyelet alatt marad Bige László

Bűnügyi felügyelet alatt marad Bige László

10 millióra büntették a Wizz Airt az ügyfélszolgálata miatt

10 millióra büntették a Wizz Airt az ügyfélszolgálata miatt

Csak semmi pánikgomb: okos megoldás az idősek rémálmára

Csak semmi pánikgomb: okos megoldás az idősek rémálmára