szerző:
MTI

A szakértők által vártnál jóval nagyobb mértékben csökkent az amerikai olajtartalék a múlt héten. Az amerikai kormányzat energiaügyi tájékoztató hivatalának (EIA) szerdai jelentése szerint az olajtartalék 3,7 millió hordóval esett a július 15-ig tartó héten, míg az elemzők 1,7 millió hordó csökkenést vártak. Az olajtartalék már a hetedik egymást követő héten mérséklődött.

A benzintartalék 0,8 millió hordóval nőtt, míg az elemzői várakozásokban 0,1 millió hordó csökkenés szerepelt. A feldolgozott olajtermékek készletállománya 3,4 millió hordóval emelkedett egy hét alatt annak ellenére, hogy a szakértők szerényebb, 1,3 millió hordó növekedést vártak.

Közvetlenül az adat ismertetése előtt a nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára 54 cent emelkedéssel 98,04 dolláron állt. Mintegy tíz perccel később az ár gyakorlatilag nem változott, a WTI-t 98,06 dolláron jegyezték.  

Egy héttel korábban az olajtartalék 3,1 millió hordóval esett, a benzintartalék 0,8 millió hordóval csökkent, a feldolgozott olajtermék-tartalék 3,0 millió hordóval nőtt a megelőző héthez képest.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A Lungo Drom-ellenes koalíció zárhatja le a Farkas Flórián-féle korszakot a roma önkormányzatiságban

A Lungo Drom-ellenes koalíció zárhatja le a Farkas Flórián-féle korszakot a roma önkormányzatiságban

Videó: 5,5 km mélyen találtak meg egy, 2. világháborúban elsüllyesztett japán hadihajót

Videó: 5,5 km mélyen találtak meg egy, 2. világháborúban elsüllyesztett japán hadihajót

Két férfi úgy gondolta, hogy az óbudai rendőrség parkolója a legjobb hely a füvezésre

Két férfi úgy gondolta, hogy az óbudai rendőrség parkolója a legjobb hely a füvezésre

Babos párosban is kiesett Moszkvában

Babos párosban is kiesett Moszkvában

Sebastian Kurz a Zöldekkel és a liberálisokkal is egyeztetett a koalícióról

Sebastian Kurz a Zöldekkel és a liberálisokkal is egyeztetett a koalícióról

104 menedékkérőt mentett ki egy hajó Olaszországnál egy gumicsónakból

104 menedékkérőt mentett ki egy hajó Olaszországnál egy gumicsónakból