Örülhetnek a szocialista PR-guruk, mert a miniszterelnöki szónoklatnak valószínűleg sikerül egy időre „tematizálnia a közbeszédet”. Csak azt nem tudni, hogy a politikai szalonokban vagy a kabarékban fogják-e többet emlegetni javaslatát, miszerint a négy parlamenti pártnak közös listán kellene indulnia az Európa parlamenti választáson, természetesen a mandátumokból az ellenzék és a kormánypártok egyaránt 50–50 százalékot kapnának. Egyelőre azt sem tudni, mi késztette Medgyessyt arra, hogy a koalíciós partnerét is felkészületlenül érő javaslattal álljon elő. A fenyegető EP-választási kudarc, a cinikus politikai számítás vagy az elemisták fejébe belevert igény, miszerint a fogalmazás végére csattanót illik tenni (lásd még: háttal és éssel nem kezdünk mondatot).

Ha a választási vereség miatt mondta, akkor aligha kalkulált helyesen, mert a népfrontos javaslatot a választók éppen a vereségtől való félelem beismeréseként vagy egyszerűen csak gyengeségként értékelik majd. Ugyanígy hibázott, ha arra számított, hogy javaslata majd zavart okoz politikai vetélytársai között: a zavarodottság legkisebb jele nélkül fogják a hajmeresztő és a demokratikus játékszabályok lényegét figyelmen kívül hagyó ajánlatát elutasítani. És hiába kész már a szocialista válasz (látjátok, a mi tiszta szívű, nemzeti egységet megjelenítő javaslatunkat nem fogadják el, az átok megosztók), ezt Lendvai Ildikón kívül senki sem fogja komolyan venni. Ráadásul – hála a modern irodalomnak – mára már a szövegvégi csattanó sem követelmény.

A köztársasági elnök közvetlen választására és az országgyűlés létszámának csökkentésére vonatkozó javaslatok sorsa is megjósolható. És nem is eredetiek, a szocialisták akkor szoktak vele előállni, amikor rosszul áll a szénájuk.

Pedig a beszédnek volt néhány figyelemreméltó eleme is. A múlt heti Orbán-beszéd árnyékában különösen értékelendő, hogy Medgyessy nem játszott rá a Kádár-nosztalgiákra. Bár kerülte a teljesen devalválódott jóléti fordulat kifejezést, de esélyteremtésről, a szegényeknek juttatott rászorultsági alapú támogatásokról beszélt. Arra is utalást tett, hogy a nyugdíjakat ezentúl majd az úgynevezett nyugdíjas kosár alapján fogják kiszámítani. Érthette, akinek volt hozzá füle, hogy a készülő Draskovics-csomag nem nyúl hozzá a nyugdíjakhoz és családi pótlékhoz, de az el nem hangzott mondatok arról tanúskodtak, hogy a diákhitelt és a kedvezményes lakáshitelt tovább faraghatják.

Bár az „útelágazás” szóval a kormányfő sokáig próbálkozott (eredménytelenül), valamiféle megújulási vágy mégiscsak kivehető volt szavaiból. A kisebb állam, kevesebb adó vízióját a befektetők és a gazdaság biztosan örömmel fogadja majd. A takarékos állam idén 185 milliárddal kívánja megkurtítani a néhány hete elfogadott költségvetését. A kormányfő beszélt a versenygazdaságban mára megszokott teljesítmény- és hatékonyságkövetelményekről, egyben utalt rá, hogy a közszférával szemben is hasonlóak az elvárások. Ezek után a közszférából történő elbocsátások borítékolhatók. Eltökéltségét Medgyessy többször is hangsúlyozta beszédében – eddig talán még sosem használta ennyit a „konfliktus” meg a „kemény” szavakat –, miszerint kiszámítható és kemény pénzügypolitikát akar, amely majd konfliktusokkal jár együtt, de a kormánynak lesz elég ereje hozzá, hogy tervét véghez vigye.

Ehhez azonban tényleg meg kellene a kormánynak és Medgyessynek is változnia. Mert nemcsak az ellenzék támogatására nem számíthat (egy többségi kormány a parlamenti demokráciában hogyan is számolhatna vele), de a konfliktusokba akár a saját táborában is belebotolhat. Itt nem a koalíciós partnerre gondolok, az SZDSZ ugyanis elégedett lehet, Medgyessy megvédte az M5-ös eladásában léket kapott Csillag minisztert, ráadásul a miniszterelnök által felvázolt gazdaság- és szociálpolitikai változások is a kisebbik kormánypárt hetente propagált liberális megoldásaira rímelnek. Nagyobb veszély a párton belül a választási vereségtől rettegők improvizációiban rejlik. A következő hónapok nagy kérdése, sikerül-e a szocialistáknak összezárniuk, és a kormányfő mögött felsorakozniuk, vagy a kormányváltástól tartó különféle szocialista frakciók egymásnak ugranak, és a kollektív harakirit követnek el. A megújulási készség folytonos hangsúlyozása mellett sem tudni ugyanis, mekkora a váltás hátországa, és hogy vajon kitart-e Medgyessy keménysége, eltökéltsége és konfliktusvállalása, legalább a szocialista képviselőkkel való folyosói találkozókig.