Erősödött a forint, miközben az euró kapott egy pofont
A közös európai deviza másfél éves mélypontjára gyengült a dollárral szemben, közben a forint valamelyest erősödni tudott mind az euróval, mind a dollárral szemben.
A közös európai deviza másfél éves mélypontjára gyengült a dollárral szemben, közben a forint valamelyest erősödni tudott mind az euróval, mind a dollárral szemben.
HVG
Kármán András pénzügyminiszter október 1-jén bejelentette, hogy 120 ezer forintra emelik a minimálnyugdíjat és még számos egyéb ellátást érdemben megemelnek.
Míg a Posta csomagkezelésében káosz uralkodik, három éve üzemelhetne Maglódon egy válogatóközpont, ha mondvacsinált indokkal nem álltak volna el tőle. Tiborcz István üzleti körei ezen is nyertek.
Sárosi József szerint minden törvényesen és az eladó teljes megelégedésével zajlott.
HVG
Sárosi József tiszás képviselő neve ugyan nem szerepel a szerződésekben, de az egyik 5,5 hektáros mező birtokbaadási jegyzőkönyvében feltűnik, mint az eladó kapcsolattartója.
HVG
A Fidesz-korszak állami kommunikációs megrendeléseinek üdvöskéje a kormányváltás után összeomlott, a Visit Hungary állami ügynökség ezért közbeszerzést írt ki a korábban leszerződött feladatok ellátására. A New Land Media a beszerzés visszavonását követelte arra hivatkozva, hogy ezekre a feladatokra vele van szerződése a Visit Hungarynek – pedig korábban jelezte, hogy nem képes azt teljesíteni.
HVG
A legdrágább és a legolcsóbb útja is Párizsba vezetett a volt államfőnek: az olimpia idején 232 millió forint közpénzbe fájt a szállása, de egy 2024. decemberi látogatása kijött csupán 100 ezer forintból.
HVG
Az okosórák után újabb viselhető fizetési megoldások is megjelentek a hazai piacon. A fizetőgyűrű használatához sem akkumulátorra, sem internetkapcsolatra nincs szükség, ezért bizonyos élethelyzetekben, például sportoláskor vagy strandoláskor is praktikus lehet. A fizetőgyűrűkről, továbbá a hazai fizetési szokásokról, Fodor Dalmával, a CIB Bank Lakossági Tranzakciós Termékek Vezetőjével és Juhász Katalinnal, a Visa regionális termékfejlesztési igazgatójával beszélgettünk.
CIB Bank/ Visa
Új résszel jelentkezik a Gazdasági bejárat. A hét gazdasági híreit Pitner Gábor ezúttal Balogh Petyával beszéli át. Szó esik a vagyonadó esetleges veszélyeiről, a hazai KKV-kra nehezedő fejlesztési nyomásról, amit az AI idéz elő, Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata milliárdokat termelő honlapjáról, de még egy új, wifi-csatlakozású fülhallgató fejlesztéséről is.
Jelentősen visszaesett a gabonatermelés Magyarországon, a kukoricatermés sínylette meg a legjobban a szokatlan szárazságot.
HVG
Az AI-világ látnokának kiáltották ki a Szilícium-völgyben a német származású Leopold Aschenbrennert, aki pénzpiaci tapasztalat nélkül indított befektetési alapot, ám az rövid szárnyalás után összeomlott.
A WWF szerint ez óriási dolog, mert úgy tűnik, végre a nemzeti parkok helyi tudása és érdekérvényesítő képessége fontos szerepet kap.
HVG
Utolsóként a brit McLaren is beszáll azon luxusautó-gyártók közé, amelyek hobbiterepjárót illesztenek a kínálatukba a magas haszon reményében.
Letartóztatták Hankó Balázst és Seszták Miklóst, egyezséget kötött Budapest és a kormány, aminek a kerületi vezetések lehetnek a vesztesei, fúrják a vagyonadót. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
A tihanyi Óvár területén építettek medencéket engedély nélkül.
HVG
A Kreml stratégiát váltott Zelenszkij szerint, ki akarják űzni a lakosságot az ukrán városokból.
MTI
Spanyolországban másfél hete kezdődtek tiltakozóakciók azután, hogy Madridban kilakoltattak egy 87 éves nőt abból a bérlakásból, amelyben hetven éve élt.
MTI
„Nagyon drámainak” írta le a helyzetet az ukrán főváros polgármestere.
HVG
HVG
MTI
A jegybank volt elnöke jelezte: a folyamatban lévő ügy részleteiről nem nyilatkozik, interjút sem ad.
MTI
Kínában egyszerűen nem téma, hogy az elszabadult mesterséges intelligencia megsemmisítheti az emberi civilizációt, amihez a kommunista rendszer és a mindenható kormány, az AI-fejlesztés sajátos iránya és még a kíaniaknak a nyugatitól nagyon különböző hitvilága is hozzájárul. De azért az utóbbi hónapokban Peking is elővigyázatosabbá vált.