„Sokkolt, amit láttam, kötelességünk megvédeni az európai fogyasztókat” – nyilatkozta a The Guardiannak Michael McGrath, az EU igazságügyi biztosa, miután a végére ért a Shein és a Temu vizsgálata. Arról is beszélt, hogy hamarosan nyilvánosságra kerülnek majd egy, az egész EU-ra kiterjedő titkos akció eredményei, amelyek további bizonyítékokat mutatnak majd arról, hogy sok kínai kereskedő megkerüli az unió szabályait.
Talált például olyan cumikat, amelyeken könnyen leeső gyöngyök voltak, ráadásul az EU-szabályokkal ellentétben még csak lyukakat sem tettek rájuk, amelyeken át az a gyerek is kap levegőt, aki netán lenyelné. De előfordultak mérgező anyagokból készült, gyerekeknek árult esőkabátok, olyan rövidnadrágok, amelyeken a gyerekek áteshetnek, és UV-szűrő nélküli napszemüvegek is.
Az EU-ba most naponta 12 millió árucikk érkezik az olcsó kínai online kereskedőktől, az uniós biztos pedig azt ígérte, hogy az eddiginél szigorúbban fogják vizsgálni, ezek megfelelnek-e az itteni biztonsági előírásoknak.
De azt is hozzátette: nem csak a fogyasztókra veszélyes sok ilyen termék, hanem a szabálykövető kereskedőket is megkárosítják, hiszen nekik olyanokkal kellene versenyezniük, akik olcsóbb termékeket kínálnak, amikor a biztonsági előírások be nem tartásával spórolnak.
(Nyitóképünk illusztráció. Fotó: AFP/Getty Images/Justin Sullivan)