Nem elég a minimálbér a létminimumhoz
A Központi Statisztikai Hivatal évek óta nem közöl ilyen adatot, megint a Policy Agenda számította ki.
A Központi Statisztikai Hivatal évek óta nem közöl ilyen adatot, megint a Policy Agenda számította ki.
15 házi gyártású vagon már forgalomban van.
Hiába vádoltak meg több embert, mindeddig nem sikerült bizonyítani, hogy Katar korrupcióval kapta meg a 2022-es vb-t, még Michel Platinit is elengedték kihallgatása után. A FIFA nem engedi, hogy vesztegetésről beszéljenek, és túl nagy a szervezet hatalma ahhoz, hogy lázadni lehessen ellene.
A mozdonycserét spórolnák meg. További 21 emeletes vonatot is szeretnének.
Az olasz biztosjelöltek között esélyesként Giancarlo Giorgetti, a Liga politikusa, a miniszterelnöki hivatalt vezető jelenlegi államtitkár indul.
Dühös dolgozók Radio France vezetőjének ablakai alatt dalolták Beethoven IX-ik szimfóniájának örömódáját. Az elbocsátások ellen tiltakoztak.
Az Állami Vagyonügynökség első igazgatója elemezte, mi minden történt az 1980-as évek óta, ami miatt "Ali baba és a 40 rabló immár azonos egyletben működik".
A hatalomgyakorlás eszközévé silányította az Orbán-kormány az állami vállalatokat.
A gázolajé viszont változatlan marad. Akár 50 forintos literenkénti árkülönbözet is előfordulhat a kutakon.
A külügyminiszter magyar érdeknek nevezte a horvátországi Krk szigeti gázterminál megépítését, az azon érkező amerikai gázról viszont Orbán Viktor korábban azt mondta, nem vagyunk balekok, hogy drágábban vegyünk gázt, mint a piaci ár.
Varga Mihály a parlament előtt is bemutatta a következő költségvetés tervezetét. A kormány a szavakban a családtámogatásokkal foglalkozik, a számokat nézve ennél is fontosabbnak tűnik a tartalékolás egy külső válság idejére.
Liam Gallagher azt üzente: mert miért ne?
Az EU-n kívüli országokban útlevelüket veszítő EU-s turisták bármilyen EU-tag ország nagykövetségén, konzulátusán igényelhetnek majd hazajutáshoz szükséges dokumentumot. De sajnos csak évek múlva.
Az Európai Unió jövőre életbe lépő új emissziókorlátozása teljesen átalakítja az európai autóüzletet, így 2020-tól szűkebb kínálat és drágulás jöhet – mondta el interjúnkban Szamosi Viktor, a Ford Magyarország ügyvezetője.
A tragédia utáni visszamondáshullám után visszaállt a trend egy turisztikai szakember szerint, sok dél-koreai turista érkezik ismét.
Most élünk jobban, vagy harminc éve? Az árak alapján válaszoljuk meg a kérdést.
Az osztrák hadsereg leállásával fenyeget a védelmi miniszter, hogy több pénzt kapjanak.
A festésre és a homlokzat burkolására is odafigyelnek Méhkeréken.
A The Wall Street Journal szerint a dél-amerikai ország aranykészletéből 7,4 tonna már Afrikába került.
Budapesten csak addig tartható a helyzet, amíg nem történik egy nagy baleset, sok sérülttel, és a vidéki ellátás is hamarosan kritikussá válhat – írták a Magyar Traumatológus Társaság közgyűlését összehívó levélben.