Ötmilliárdot ad a kormány munkásszállókra
Már 20 százalékos önerő is elég a pályázathoz.
Az elérhető állásokra már jelentkezni is lehet.
Mikor közölhető a köztisztviselővel a felmentés, a felmentési időszak alatt bekövetkezett illetményalap-emelést figyelembe kell-e venni a végkielégítésnél?
Isten óvja Magyarországot attól, hogy az arany legyen a mentsvára – kommentálja Surányi György egyetemi tanár, az MNB korábbi elnöke azt a hírt, hogy a jegybank egy esetleges válságra spekulálva, átláthatatlan pénzügyi manőverrel megtízszerezte aranytartalékát.
Hiába tett feljelentést Szél Bernadett a közbeszerzési ellenőrzési rendszer hiányosságai miatt, az ügyészség nem talált bűncselekményt.
A lakhatási támogatást, valamint a tankönyvtámogatást is megemelnék.
A korábbi becsléshez képest nagyot emelt a magyar GDP-növekedési előrejelzését az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank
A vendégmunkások gyerekeinek 40 százaléka kap segítséget tanácsadóktól, amíg a szüleik távol vannak.
A Nagy-Britanniában is jelen lévő bankok már teljesen átszervezik a működésüket a Brexitre készülve. Most annyit elért a brit kormány, hogy a brit pénzügyi szolgáltatók addig hozzáférnek az európai piacokhoz, amíg a pénzügyi szabályozás nagyjából megegyezik az unióban és a szigeten.
A régi ezer forintosok 19 százalékát még nem cserélték le. Aki nem emlékbe akarja eltenni, az már csak bankban vagy postán válthatja be.
Ezúttal a kormányfő szóvivője cáfolta a kormány illetékes tagját.
Magyarország egy kicsit javított a helyezésén a Világbank versenyképességi listáján, de 21 EU-tagállam így is előttünk van.
Drága nagyberuházásokra számíthatnak 2030-ig a fővárosiak, azok a szempontok kevéssé fontosak, hogy a főváros élhető és egészséges legyen.
Vita robbant ki a kínai elitben arról, hogy miért tört ki a kereskedelmi háború Amerikával. A rendszer egyik liberális bírálója Párizsban meglehetősen bátor kritikát fogalmazott meg, de Pekingben sem tartotta a száját.
A Szardar Vallabhbhai Patel ügyvédet, függetlenségi hőst, India első belügyminiszterét ábrázoló alkotás 182 méter magas.
A bazilika egyes részeiben 16 órán át állt a víz nagyjából 90 centiméteres magasságban, károkat okozva a márványban, az oszlopokban és a bronz ajtókban.
Úgy látszik, a kormány szerint is több pénzt kell adni "a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási feladatok ellátásához 2018. évben feltétlenül szükséges kiadások fedezetére".
Az állam 325 milliárd forintot ad Sopronnak. Útépítésre, belvárosi épületek felújítására, ipari, gazdasági övezet kialakítására lehet költeni. És jut belőle a Fertő tóra is, ahol már látszik is, ki fog jól járni.
Ha nem sikerül megállapodni, az az EU-s állampolgár, aki márciusig nem megy munkát vállalni Nagy-Britanniába, az utána már csak szigorúbb feltételekkel tehetné meg.
Két része van csak az országnak, ahol az egy főre jutó vásárlóerő eléri legalább az európai átlag felét.