Alig van főváros, ahol jobban utálják az iskolákat, mint Budapesten
A budapestiek fele elégedetlen azzal, amilyen az oktatás a városban.
A budapestiek fele elégedetlen azzal, amilyen az oktatás a városban.
A migráció viszont komoly téma lesz a holnap kezdődő EU-csúcson.
Egy Budapestre tartó személyvonat elgázolt egy embert a nyílt pályán, 20-30 perces késésre kell számítani.
Hosszan sorolta a számvevőszék, mekkora szabálytalanságokat találtak az intézménynél, amelyet az Országos Roma Önkormányzat alapított és tart fenn.
Ez már a harmadik próbálkozás, amely szavaztatná a népet a Rómairól, de a korábbiakból nem lett semmi.
Világfalu lakói vagyunk, egyesítenünk kell az erőfeszítéseinket a mesterséges intelligencia terén- ezt hangsúlyozta Sanghajban a Mesterséges Intelligencia Világkonferenciájának megnyitóján Liu Ho miniszterelnök-helyettes.
Amikor pár hete Macron francia elnök Angela Merkellel találkozott, a közös sajtóértekezleten a francia elnök hangsúlyozottan láthatóvá tette a kamerák számára a karóráját. Ez, egy, a Lip cég által gyártott, 169 euróért kapható óra volt, amit bármelyik átlagosan kereső francia megvehet magának.
Argentínában korrupció miatt vádat emeltek Cristina Kirchner szenátor asszony ellen, aki 2007 és 2015 között az ország elnöke volt. Férjét váltotta.
Buda legnagyobb bevásárlóközpontjában, a bruttó 137 ezer négyzetméteres Etele Plaza kínálatában jelenik meg a legtöbb nagy divatmárka egy helyen Magyarországon.
A MarketWatch szakírója négy olyan közgazdászt szólaltatott meg a következő krízisről, akik már a 2008-as válságra is figyelmeztettek.
Az adótörvénynek több olyan pontja is van, amely gyakorlatilag kiüti egymást.
A hazai ingatlanpiaci főbb mutatók vizsgálatából egyértelműen kirajzolódik a recesszió és később a visszazárkózás, fellendülés szakasza is.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közleményben jelentette be, hogy 200 milliárd dollár értékű kínai importtermékekre készül 10 százalékos védővámot kivetni.
Civilek írtak levelet Pintér Sándornak, hogy a minisztérium ne várja meg, amíg katasztrófa lesz, a tárca dolga éppen annak megelőzése volna. A hordók már tíz éve ott állnak a halasi udvarban, most a Greenpeace levele után, úgy tudjuk, hogy a katasztrófavédelem körülnézett ott.
Az Agrárgazdasági Kamara szerint jelentős drágulás jöhet a sertéshúsnál is.
Az InterRail-program sikere miatt azt kérik a kormánytól, legyen ingyen magyar vonatbérlet is.
Kelet-Európában elsőként Magyarországon, a Budapesti Corvinus Egyetemen tanítanak e-sportot. A szakma legjobbjai, játékosok, cégvezetők, pszichológusok, csapatmenedzserek tartják az órákat. Az elsőn mi is ott voltunk.
Az MNB közleménye szerint a képek jó állapotban vannak, restaurálást nem igényelnek.
Van olyan falu, amelyik csak idén kapott kártérítést.