Vacak lenne a nyugdíja, inkább tovább dolgozna? Erre figyeljen!
Azok számára, akik inkább dolgoznának még a nyugdíj helyett, a jogszabály lehetővé teszi a nyugellátás folyósítás nélküli megállapítását.
Azok számára, akik inkább dolgoznának még a nyugdíj helyett, a jogszabály lehetővé teszi a nyugellátás folyósítás nélküli megállapítását.
A miniszterelnök nem tárgyal Márki-Zay Péterrel, aki a hódmezővásárhelyi templomok felújítására tett ígérete miatt kereste meg.
Rágalmazás miatt tesznek feljelentést.
Bosszantotta az önkormányzatot, hogy a tulajdonos építőanyagot tárolt a termőföldön.
Ezek szerint senki nem számított a téli olimpiai aranyra?
A kormány két héttel a választások előtt mintha szinte kizárólag egyes települések egyedi ügyeinek támogatásával foglalkozna – ezt a benyomást kelti a hétfő este megjelent Magyar Közlöny, amelynek nagy részét ilyen rendeletek és határozatok töltik ki.
A Mátrai Erőművel kapcsolatos tervei volt a téma.
A város közvilágítási projektjét az OLAF nem vizsgálta, mert nem uniós pénzből készült, de azért volt, aki bejelentést tett miatta.
Karácsonykor a 60 forintos ár sem volt ritka, most a legdrágább sem kerül majd többe 50 forintnál.
A benzinkutak ára között akár 50 forintos eltérés is lehet, az újabb emelést így elképzelhető, hogy lesz, aki meg sem érzi.
Meredek csökkenésnek indult a Facebook árfolyama hétfőn a New York-i tőzsdén, miután a fogyasztóvédelemért is felelős amerikai hatóság megerősítette, hogy vizsgálatot folytat a vállalatnál a személyes adatok kezelésének ellenőrzésére.
A Legfőbb Ügyészség is talált cáfolnivalót a Magyar Nemzet cikkében.
A gazdák attól tartottak, hogy a téli végi melegben fejlődésnek indul a szőlő, beindul a nedvkeringés, majd a fagy kárt okoz. Ilyen azonban nem történt idén sem a mátrai, sem az egri borvidéken.
Az ORFK szerint egy másik ügyben nyomoznak az állítólag az FBI védelme alatt álló F. P. A. ellen. A lap szerint is.
Londonban, a Canary Wharf-on fut egy fényreklám arról, hogyan is szárnyalt Orbán Viktor barátjai és üzleti köre.
A Mészáros Lőrinc többségi tulajdonában levő bank elutasítja, hogy pénzmosásban vett volna részt.
Megnyíltak a pénzcsapok a magyar sportban az Orbán-kormány 2010-es hivatalba lépése óta. Csakhogy számszerűsítve láthatja bárki: értékelhető eredmények alig vannak.
A szektor legnagyobb kockázata, a vállalatok alultőkésítettsége miatt idén már több cég beborulhat.
A Magyar Nemzet szerint EU-támogatások egy részét mentette ki külföldre a férfi, aki a gyémántüzletben is érdekelt volt.
A főváros egyes kerületeiben csak egy minigarzonra futja ennyiből.