Simor András: marad Londonban az EBRD

Bár korábban folytak találgatások, hogy az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank a brexit miatt elhagyja Londont, de kiderült, várost nem csak épületet vált a bank.

  • hvg.hu
Simor András: marad Londonban az EBRD

Simor András, a pénzügyekért is felelős első alelnök május 1-jén aláírta azt a megállapodást, amely szerint a bank a székhelyét három év múlva a Liverpool pályaudvar közelében lévő Exchange térről a divatos üzleti negyedbe, a Canary Wharfba helyezi át.

Az EBRD, amely három kontinensen 38 felzárkózó ország magánszektorának a fejlődését segíti, 1993-ban foglalta el jelenlegi központját, ennek az ingatlannak a bérlete 2022-ben jár le.

Az új cím a Five Bank Street, ahol a 24 emeletes épületben az EBRD 2500 munkatársa a felső 12 szintet foglalja majd el. A döntést a bank igazgatótanácsa április 29-én fogadta el. 

A Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke mandátuma lejárta után, 2013-ban pályázott meg egy igazgatói állást az EBRD-nél, amelynek Magyarország is az egyik részvényese. Az év július 1-jével a politikáért felelős alelnökének nevezték ki, annak ellenére, hogy az Orbán-kormány ezt ellenezte. Innen előbb az EBRD pénzügyi vezérigazgatójává léptették elő, ma pedig ő az első alelnök. A bankár egyúttal a Budapesti Fesztiválzenekar kuratóriumi elnöke és egyik fő támogatója.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között

Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.