Ezek most a legolcsóbban hirdetett balatoni nyaralók

Idén júliusban rekordot döntött az országos nyaralópiac: soha nem volt ekkora érdeklődés, éves szinten 30 százalékkal nőtt a kereslet, 2016 júliusához képes pedig közel 100 százalékkal emelkedett. A legolcsóbb nyaralóként hirdetett ingatlanokat a Balatonnál 2,2-4,9 millió forintért kínálták az eladók, kérdés, alkalmasak-e ezek az ingatlanok a felhőtlen kikapcsolódásra?




Újabb gátépítés jöhet a Római közelében

Míg a magára a Római-partra tervezett mobilgát még mindig a tervezés fázisában áll, Tarlósék a parttól északra található pünkösdfürdői gát magasítására ítéltettek meg pluszforrást a fővárosi közgyűléssel. A civilek és a Párbeszéd szerint a gátmagasítás a legkevésbé fontos a Rómain, inkább a patakpartok árvízvédelmét kellene megoldani.




Őrült hajsza kell, hogy tanévkezdésre ne legyen káosz egész Budapesten

A villamosfelújításokat befejezik az iskolakezdésre – ígérte a BKK, de a pályák mellett futó utakon még dolgozni fognak, így borítékolhatók a dugók, pláne, hogy még mindig tart a metrópótlás. Azok sem ússzák meg könnyen, akik az agglomerációból hozzák majd be a gyereküket – a Csepel-sziget például már most elesett. Körbenéztünk Budapesten, hogyan állnak a nyár nagy felújításai.






Alkotmányellenes a kútfúrásról szóló törvény

Alkotmányellenes a vízgazdálkodási törvény júliusban megszavazott módosítása – mondta ki Áder János köztársasági elnök indítványa nyomán az Alkotmánybíróság szerdán közzétett határozatában.



Egy business terapeuta, avagy miben rejlik a Hilton Budapest City és a Budapest Aréna sikere

Hogyan lesz sikeres egy sportaréna rendezvényközpontként? Mitől más a WestEndben lévő Hilton, mint a franchise rendszerben működő többi szállodája? Egyáltalán, hogyan lehet jó üzlet az Arénát üzemeltetni? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ, amikor Róna Andreával, a Gránit Pólus Csoport Brand & Business Development vezetőjével találkoztunk.





Varázslatos hely, de ingatlanjogi nonszensz az egykori zsidó üdülőtelep Csillebércen

A csillebérci üdülőtelepen a zsidótörvények értelmében csak osztatlan közös tulajdont lehetett nyilvántartásba venni, máig ez a status quo. Az eredeti tulajdonosok többsége vagy odaveszett a háború alatt, vagy alijázott, de nem csak ez az oka annak, hogy az elbájoló hangulat és a megfizethető ingatlanárak ellenére foghíjas a telep. Újabban vállalkozó kedvű kisgyerekes családok és művészek fedezték fel maguknak a telepet, a közműproblémákra és a rendezetlen tulajdoni viszonyokra viszont nehezen születik, vagy egyáltalán nincs is megoldás.