Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Szeged.hu közzétett egy látványtervet, amelyen állításuk szerint a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő tramtrain járműve szerepel, melyet a portál szerint Berlinben, az Innotrans kiállításon mutattak be. A gyártó Stadler azonban jelezte lapunknak, hogy a Szeged.hu információja téves.
Nyolc, plusz opcionálisan további négy vasútvillamost (tramtraint) rendelt a MÁV-Start a Stadlertől, ezek fognak ingázni Csongrád megye két megyei jogú városa között. Eddig nem jelent meg hivatalos látványterv a járművekről, de a Szeged.hu nemrég közzétett egy korábban készült látványtervet, mely az Innorail szakmai magazinban jelent meg, azt írták, hogy így fognak kinézni a szegedi járművek is.
A gyártó Stadler viszont cikkünk megjelenése után azt írta lapunknak, a Szeged.hu-n megjelent írással ellentétben nem mutatták be a berlini Innotranson a Szegedre szállítandó új járművüket. Egy látványterv ettől függetlenül persze most is létezik, ám mivel fejlesztés alatt álló projektről van szó, nem biztos, hogy a végeredmény is pont így fog kinézni:
A vasútvillamosok egyébként a várakozások szerint a Stadler Chemnitzben közlekedő járművéhez hasonlóak lesznek (ilyenek), és a látványterv ezen jármű MÁV-Start dizájnjával eléátott változatát ábrázolta. Így talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt gondoljuk, hogy a csongrádi tramtrain a képen szereplőhöz hasonló lesz.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.