Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Draskovics Tibor nagy jelentőségűnek nevezte, hogy az Országgyűlés hétfőn elfogadta a jegybanktörvény módosítását, amely a Monetáris Tanács tagjainak jelölésével kapcsolatban is módosított a törvényen. A Fidesz szerint nem változott a törvény.
Aláhúzta: "az Országgyűlés döntése a Monetáris Tanáccsal kapcsolatban lehetővé teszi, hogy a Monetáris Tanács az eddigieknél még felkészültebben, a magyar gazdasági helyzet és a monetáris politika hallatlan bonyolult összefüggéseit a maga komplexitásában mérlegelje".
A pénzügyminiszter szerint megszűnik az az egyoldalúság, amely szükségképpen abból fakadt, hogy Európában egyedülálló módon a jegybankelnöknek jelentős teret biztosított a jogszabály a tagok jelölésében.
Draskovics szerint nem lesz változás az alkotmányban biztosított jegybanki függetlenséget tekintve, illetve azokban a szigorú szakmai és összeférhetetlenségi követelményekben, amelyek eddig is vonatkoztak a Monetáris Tanács tagjaira.
A pénzügyminiszter újságírói kérdésre sem akart jóslásokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy a miniszterelnök hány új tagot jelöl majd az MNB Monetáris Tanácsába.
A Fidesz úgy ítéli meg, hogy nem történt komoly módosítás a korábban elfogadott jogszabályhoz képest, tehát "az MSZP változatlanul ragaszkodik ahhoz, hogy Gyurcsány Ferenc, miniszterelnök több hatalmat, több befolyást kapjon a Monetáris Tanácsban" - mondta Varga Mihály a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján.
Hozzátette: "nyilván a Fidesznek is mérlegelnie kell, hogy milyen eszközei vannak arra, hogy ennek a veszélyére felhívja a figyelmet". Mint mondta, olyan eljárásjogi hibák vannak a törvényben, amelyek korábban - a PSZÁF törvény kapcsán - nem állták ki az Alkotmánybíróság próbáját.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?