Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mintegy 250 milliárd forintot (1346 millió dollárt) tett ki 2004 első 11 hónapjában a külföldiek által végrehajtott vállalati felvásárlások és akvizíciók (M&A) értéke Magyarországon. Hazánk ezzel sok éves kihagyás után újra a kelet-közép-európai régió élére ugrott.
Csupán Bulgária előz meg minket 1489 millió dollárral, ám a balkáni ország teljesítményéből sokat levon, hogy ebből 1318 millió dollár egyetlen üzletnek, a MobilTel mobilszolgáltató júliusi megvásárlásának köszönhető – áll a KPMG könyvvizsgáló és tanácsadó cég frissen közzétett felmérésében.
A harmadik helyre Csehország futott be 1 089 millió dolláros értékkel, a negyedik pedig Lengyelország lett 1 049 millió dollárral. Az ügyletek számát tekintve Lengyelország áll az élen 78 tranzakcióval, Magyarország a második 42 ügylettel, Csehország pedig a harmadik 40 üzlettel. Bulgária csupán a kilencedik a maga 11 ügyletével.
Magyarország számottevően jobban teljesített az elmúlt években megszokottnál: 2003-ban kereken 1 milliárd, 2002-ben 1 340 millió, 2001-ben pedig 850 millió dollárt fektettek be külföldiek hazánkban M&A formájában. Eddig egyébként összesen 8,97 milliárd dollár folyt be Magyarországra felvásárlások és akvizíciók formájában.
A legnagyobb vállalatfelvásárlások 2004-ben | |||||||||||||||||||||
|
A legnagyobb hazai M&A a BorsodChem Rt. tőzsdei tulajdonosváltása volt: a tranzakció értéke 432 millió dollárt tett ki. Mintegy 339 millió dollár volt az értéke a második legnagyobb volumenű tranzakciónak, amely során a francia BNP Paribas többségi tulajdonában lévő Klepierre-csoport megvásárolt 12, a Plaza Centers leányvállalatai által birtokolt és üzemeltetett magyarországi bevásárlóközpontot.
Hazánkkal szemben a kelet-közép-európai régió egésze kifejezetten rosszul teljesített: a tavaly ilyenkor regisztrált 11,7 milliárd dollárral szemben idén mindössze 9,7 milliárd dollárt tett ki az M&A értéke. A visszaesés meglátszik az ügyletek számában is: a tavalyi 871-gyel szemben idén csupán 522 tranzakció zajlott le.
Nem úgy a globális M&A, amely négy évi gyengélkedés után az idén óriási növekedést produkált: az ügyletek száma 16 808-ról 18 481-re, értékük pedig 1 047 milliárd dollárról 1 536 milliárd dollárra emelkedett.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?