Tetszett a cikk?

Sajnálatos, hogy az üdítőgyártók és a kiskereskedők lobbijának sikerült felpuhítania a pillepalackok és a sörösdobozok után fizetendő termékdíjakról szóló törvényjavaslatot - véli Bartus Gábor (36 éves) környezetgazdász, aki szerint ennél is nagyobb baj, hogy nem vagy buta rendszerben fizetnek a károkozók a környezet terheléséért.

HVG: Iszik sört? S ha igen, vállalja az üvegvisszaváltással járó kényelmetlenséget, vagy kényelmesen dobozosat vásárol?

B. G.: Üvegeset, a visszaváltást pedig kényelmesen a betétdíjra hajtó gyerekeimre bízom. A kereskedelem viszont mindent megtesz annak érdekében, hogy a visszaváltás minél kényelmetlenebb legyen, az áruházakban sokszor hosszú ideig senki nincs az üvegvisszaváltó ablaknál. A kiskereskedelmi láncok azt szokták mondani a kormánynak: kicsi az igény az üvegvisszaváltásra. Hozzátenném: az ilyen visszaváltásra.

HVG: Az év elején még úgy tűnt, a sörösdobozokat, eldobható műanyag palackokat darabonként legalább 35 forintos termékdíjjal terhelik majd. A minap viszont a kormány úgy döntött, marad az eddigi szisztéma, amelyben a csomagolóanyag tömege alapján vetik ki a termékdíjat. Ki nyert és ki veszített ezen?

B. G.: A csomagolóanyag-gyártók nagy része, illetve a kiskereskedelmi hálózatok jó ideje nyafogtak már a minisztériumoknál, mondván, ha magas termékdíjakkal sanyargatják őket, lehúzhatják a rolót. A törvényjavaslat felpuhítása az előbbieknek azt jelenti, hogy továbbra is sok csomagolóanyagot dobhatnak el, az utóbbiaknak pedig azt, hogy nem kell a visszaváltás logisztikájával bajlódniuk. A söripar volt az egyetlen, amely a magasabb termékdíj mellett lobbizott. Nem véletlenül: a sörfőzdék mostanában német versenytársakkal küzdenek. Az ottani szabályzók ugyanis éppen kiszorítják a kereskedelemből a fémdobozos csomagolást, s a sörgyártók nyakán maradt a hatalmas dobozolókapacitás. Hogy el ne bukják a beruházás költségét, dömpingáron keletre nyomják a dobozos sört.

HVG: De hát az új törvényjavaslat is az egyszer használatos csomagolóanyagok termékdíjának 20 százalékos növelését irányozza elő. Ha a számítógép vagy a krumpli árát emelnék ennyivel, biztosak lehetnénk a forgalom csökkenésében. Miért ne számíthatnánk hát arra, hogy valamennyire visszaesik a környezetet terhelő csomagolás aránya?

B. G.: Ne tévedjen senki, nem a sör vagy a kóla ára fog 20 százalékkal emelkedni! Mivel egy műanyag kóláspalack vagy egy alumínium sörösdoboz tömege kicsi, az utána fizetendő termékdíj legföljebb 1-2 forint körül jár, ami az ital 100-300 forintos ára mellett jelentéktelen, és a 20 százalékos emelés után is az lesz. Ez a kis változás a hulladékfronton az égvilágon semmilyen hatással nem jár.

HVG: Az italok gyártóinak tulajdonképpen édes mindegy, mibe csomagolnak, hiszen - jól megválasztott betétdíjak esetén - mindenképpen megkapják a csomagolóanyag árát. Nem volna ésszerű a betétdíjas rendszer kötelező kiterjesztésével csökkenteni a hulladékmennyiséget?

B. G.: Igaz, hogy a gyártóknak a visszaváltási szisztéma nem okoz közvetlen veszteséget. Közvetettet viszont annál többet. Attól rettegnek ugyanis, hogy ha a betétdíjrendszert kiterjesztenék, kevesebb ásványvíz vagy üdítő fogyna. A fogyasztók ugyanis a következőképpen gondolkodnak: ha nem vagy nem sokat kell törődnöm a visszaváltással, veszek annyi kólát, amennyi csak a kosaramba fér. Ha később még bajlódnom kell vele, akkor nem veszek. De a boltokban még azoknak sincs könnyű dolguk, akik visszaváltható palackban akarnak italt venni. A kereskedők ezeket sokszor a legeldugottabb helyekre rakják csak ki, minimális választékban és mennyiségben.

HVG: Mindannyian sejtjük, hogy a visszaváltható palackok környezetkímélőbbek. De készített-e valaha valaki arra vonatkozó kalkulációt, hogy mennyivel kevésbé terhelik a környezetet?

B. G.: Németországban a Szövetségi Természetvédelmi Hivatal szakértői azt találták, hogy majdnem minden visszaváltható csomagolóanyag jobb, mint egyszer használatos megfelelője. Egy jelentős kivétellel, a tejeszacskóval, amely olyannyira kis tömegű, hogy "zöld szempontból" egyenértékű a visszaváltható üveggel. A többrétegű kartondobozok környezeti hatása sem vészes, feltéve, hogy viszonylag nagy arányban újra feldolgozzák őket. Ehhez szelektív gyűjtés, majd a papír, a műanyag és az alumíniumfólia szétválasztására alkalmas berendezés kell, vagyis a megoldás Magyarországon egyelőre nem látszik. Az ásványvizek és szénsavas üdítők csomagolására használt újratölthető műanyag palackok - feltéve, hogy nagy arányban újra is töltik őket - ökológiai értelemben jobb megoldásnak számítanak, mint az üvegpalackok. A sör műfajában a visszaváltható üveg jobb a nem visszaválthatónál és még jobb a fémdoboznál. A sok feltételes módból láthatják: fekete-fehér válaszokat nem várhatunk az adatoktól. Egy biztosnak tűnik: a fémdoboz sehol sem nyerő.

HVG: És idehaza készültek-e egyáltalán hasonló számítások?

B. G.: Korlátozottan. A Magyar Környezetgazdaság-tani Központban végigszámoltuk például a kétliteres ásványvizek csomagolásának költségeit. Azt mindenki tudja, hogy az "egyszer vagy többször használatos palackba töltsük-e az italt" dilemma megoldása lényegében attól függ, hányszor megy körbe egy palack. De ha az egyszer használatos palackok tömegét valamiféle technológiai váltás révén felére tudnák csökkenteni a gyártók, teljesen megváltoznának a kalkulációk, hiszen a többször használatosnak többet kellene fordulnia ahhoz, hogy megtartsa előnyét. Azon viszont megdöbbentünk, hogy az is rendkívül fontos: milyen hosszú a rekeszek élettartama. Ha a visszaváltási arány 80 százalék és a visszaváltáshoz szükséges rekeszek élettartama 1 év, akkor 11 forduló kell a többször használatos palackok előnyéhez. Ha a rekesz élettartama 3 év, akkor a többször használatos már 6 újratöltéssel is nyer. A többször tölthető palackok költségelőnye Magyarországon csak a kétliteres ásványvizeket és 30 százalékos visszaváltási arányt számolva évi 130 millió forint. A társadalom évente ennyit bukik azon, hogy a gyártó nem hajlandó visszaváltható palackokat használni.

HVG: Ez az összeg össztársadalmi szinten alig számít valamit. Érdemes egyáltalán nagy patáliát csapni a pillepalackok és sörösdobozok körül?

B. G.: Nem tudjuk. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) időről időre kicsemegéz magának egy területet, miközben a tisztviselőknek fogalmuk sincs, hogy valóban fontos problémát céloztak-e meg vagy csak a sokadikat a sorban. A politikust az vezeti, melyik az a terület, ahol a zöld mozgalmak hangosak; ez még akkor is így van, ha közhelyszámba megy: a környezetvédelem érdekérvényesítő képessége csekély a magyar közigazgatásban és politikában. Ha egy zöld szervezet leutaztatja az üres palackokat a Dunán a KVM elé, akkor ezzel foglalkoznak egy kicsit. Míg láthatóan aránylag sok erőt fordítanak a pillepalackok ügyére, bizton állíthatom: az autók budapesti légszennyezése jóval több kárt okoz, ez utóbbi területen mégsem történik semmi. A jó környezetpolitika az lenne, ha megnéznénk: hol vannak a legnagyobb környezeti hasznot ígérő beavatkozási lehetőségek, először azokat oldanánk meg, és fokozatosan haladnánk az egyre kisebb hasznot produkáló környezeti intézkedések felé. Csakhogy ezt a haszongörbét ma Magyarországon nem látjuk, erre senki nem kíváncsi, és minden környezetpolitika ötletszerűen nyúl ide vagy oda. Környezetvédelemre alig van pénz, azt is pazaroljuk.

HVG: Mennyivel jobb a helyzet a nálunk gazdagabb államokban, ahol ráadásul erősebben hallatszik a környezetvédő szervezetek hangja?

B. G.: Nyugat-Európában valamivel jobban mennek ezek a dolgok, de még ott is csak döcögősen. A környezetpolitika ott is a kisebb ellenállás irányába halad. Amerikai kutatók szerint a csomagolási hulladékok terén a lehető legrosszabb eszköz a kötelező újrahasznosítási hányad előírása. Mit alkalmaznak Európában és Magyarországon? Kötelező újrahasznosítási hányadot. Pedig a környezetgazdászok már nálunk is régen kiszámolták, hogy a gazdasági ösztönző eszközök számos esetben jóval hatékonyabban szolgálnák egy adott környezetvédelmi cél megvalósítását, mint a technológiai előírások. Ha nem mondanánk meg, hogy mennyi anyagot kell reciklálni, hanem azt, hogy a nem hasznosított hulladék után ennyit és ennyit kell fizetni, jobban járnánk.

HVG: Nemsokára újabb meccs dőlhet el, nevezetesen az, hogy a nagy szén-dioxid-kibocsátók Magyarországon ingyen terhelhetik-e a környezetet, vagy legalább egy kevéskét fizetniük kell ezért.

B. G.: A kiotói egyezmény értelmében az EU vállalt egy kvótát, hogy mennyi szén-dioxidot bocsáthat ki, ami eloszlik a tagállamok közt, s a kormányok tovább osztják őket a nagy kibocsátókra. Magyarországon egyelőre csak az olyan nagy kibocsátókra terjed ki a rendszer, mint a cementipar vagy a vas- és acélágazat. A vegyipar sikeresen kilobbizta magát a szabályozásból. Mostanában dől el, hogy a gyárak a teljes kvótát ingyen kapják-e vagy annak csak a 95 százalékát - és akkor a fennmaradó 5 százalékra licitálniuk, annak kihasználásáért fizetniük kell. A gyárak lobbistájaként fellépő gazdasági tárca mindent ingyen szeretne. A KVM a "részben pénzért" megoldás mellett van, s e ponton társra talált a Pénzügyminisztériumban, amely persze bevételeket szeretne a költségvetésnek.

LŐKE ANDRÁS, SZABÓ GÁBOR

Bartus Gábor a környezetgazdaság-tan tanára

A Békéscsabán született egyetemi adjunktus vegyészmérnökként végzett, majd környezetgazdaság-tanból doktorált. 1998-tól az amerikai Harvard Egyetem támogatásával létrehozott Magyar Környezetgazdaság-tani Központ alapító igazgatója, és ugyanettől az esztendőtől a dunai kormánybiztos helyettese. A bős-nagymarosi vízlépcső környezeti hatásait is számszerűsítő gazdasági tanulmányán kívül a legtöbb publikációja a hulladékgazdálkodás témakörében született, s ezeket a zöld tárca rendre fel is használta a termékdíjjal kapcsolatos jogszabályok megalkotásához. 2002-től a gazdasági tárcához tartozó Energiaközpont Kht. igazgatója volt, majd visszatért a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végzett környezetgazdaság-tani oktatómunkához.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!