szerző:
hvg.hu

Hétfőn 81 százalékos tulajdont szerzett az Európa Könyvkiadó Kft.-ben (EK) Matyi Dezső, az Alexandra könyvkiadó és könyvkereskedelmi hálózat első embere.

Az 537 millió forintos jegyzett tőkéjű Pécsi Direkt Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ügyvezetője kilenc magánszemélytől, a patinás Európa Könyvkiadó vezetőitől és munkatársaitól vásárolta meg tagi tulajdonukat. Az EK-t 1992. december 31-én alapították, és lényegében az egyetlen egykori állami könyvkiadó, amely a rendszerváltás után nem csak megkapaszkodott a piacon, de erősödött is.

Az EK jegyzett tőkéje 46,53 millió forint, de az évi kétszáz körüli címet megjelentető cég ennél biztosan többet ér. A cégcsoporthoz tartozik még két könyvesbolt és egy könyvraktár is. A társaságnak augusztus végi cégadatok szerint 25 tagja volt, 16-an tehát nem adták el részüket Matyinak.

Az új többségi tulajdonos a hvg.hu-nak azt mondta: semmilyen lényeges változtatást nem tervez, a cég nem szorul rá, nyereséges és adóssága sincs. Helyén marad a menedzsment, így Osztovits Levente ügyvezető és a teljes szerkesztői gárda is. Matyi azt is elárulta: sokkal inkább presztízs, mint üzleti szempontok miatt döntött a vásárlás mellett.

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Gazdaság

A Versenyhivatal rábólint a Tankönyvkiadó eladására

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa engedélyezte, hogy a Láng Kiadó és Holding Rt. megvásárolhassa a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. mintegy 70 százalékos szavazati hányadát megtestesítő részvénycsomagját - közölte a GVH szerdán.

130 éve született Hubble, aki feje tetejére állította a világegyetemet

130 éve született Hubble, aki feje tetejére állította a világegyetemet

Nemzetközi díjat nyert egy fergeteges magyar imázsfilm

Nemzetközi díjat nyert egy fergeteges magyar imázsfilm

Mészáros újabb közbeszerzést nyert egy 15 milliárdos paksi projektben

Mészáros újabb közbeszerzést nyert egy 15 milliárdos paksi projektben

A Me Too berúgta a Katona József Színház ajtaját

A Me Too berúgta a Katona József Színház ajtaját

Blikk: Újra átírhatják a választási szabályokat

Blikk: Újra átírhatják a választási szabályokat

Csak a legjobbak: az Apple váratlanul bejelentett egy rendezvényt december elejére

Csak a legjobbak: az Apple váratlanul bejelentett egy rendezvényt december elejére