Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Brüsszel döntése értelmében Görögországnak fel kell oldania a génmódosított-kukorica-vetőmag tilalmát, amelynek alapján - a vélt egészségi kockázatok miatt - múlt év áprilisa óta nem értékesítheti termékeit Görögországban az amerikai Monsanto cég.
Az EU központjában úgy ítélték meg, hogy Görögország nem szolgáltatott elegendő információt a tilalom indoklására. A bizottság döntése az iparág helyeslését is elnyerte, amely hosszasan kérte Görögország rendreutasítását az ügyben.
Több tagországgal együtt Görögország korábban következetesen a génmódosított termékek unióban való engedélyezése ellen szavazott.
Mivel a görög tilalommal kapcsolatban a tagállamoknak a Tanácsban nem sikerült minősített többségre jutniuk, az ügyet végső döntésre visszautalták a Bizottsághoz, amely később az MON 810-es kukorica vetőmagvak tilalmának feloldásáról rendelkezett. A döntés nagyfokú elégedetlenséget váltott ki a környezetvédő szervezetek körében.
„A bizottság felülbírálta a görög kormánynak döntését, hogy megvédje termőföldjeit a génmódosított kukorica miatti fertőzés veszélyétől, ezzel Brüsszel megvetését fejezte ki az EU polgárainak többségével és azzal a 165 régióval szemben, amely nem óhajtja elfogadni a génmódosított termékeket” - áll a Greenpeace közleményében, amelyre az EUPolitix hivatkozik.
A görög földművelők nem fogadják el a brüsszeli döntést, és kormányukat fellebbezésre szólítják fel. Érdekvédelmi szervezetük, a GESASE vezetői szerint ez az alkalom kitűnő lehetőséget kínál a kormánynak arra, hogy igazolja: valóban ellenzi-e a génmódosított termékeket.
Minden elszántságuk ellenére a görög gazdák tudják, hogy esélyeik korlátozottak, hiszen tavaly az Európai Bíróság egy konkrét, felső-ausztriai régiót érintő ügyben döntött arról, hogy nem jogszerű a génmódosított termények betiltása.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.