szerző:
MTI

Londoni feltörekvő piaci elemzők a piaci konszenzusnál nagyobb - bár az általuk vártnak megfelelő mértékű - hétfői magyarországi jegybanki kamatemelés után is további emeléseket jósoltak, 8,25 százalékos idei tetőzéssel. Ez azonban a költségvetési program sorsától függően szerintük magasabb is lehet.

Rafaella Tenconi, a Dresdner Kleinwort londoni befektetési csoport országelemzője kiemelte, hogy jóllehet az MNB a harmadik egymást követő hónapban hajtott végre ilyen mértékű kamatemelést, a politikai bizonytalanság miatt további szigorítások válhatnak szükségessé. Az olajárcsökkenés kedvező inflációs hatása és a hazai fogyasztás máris érezhető, és a következő negyedévekben várhatóan még jelentősebbé váló lassulása ellenére is.

Tenconi szerint rövid távon, valószínűleg folytatódnak a kormányellenes tüntetések, még akár az október 1-jei önkormányzati választások után is, aminek következtében fennmarad a kormánykoalícióra nehezedő "intenzív nyomás" a hosszú távon fenntartható költségvetési pályához szükséges szerkezeti reformok felvizezése végett.

A DrK elemzője szerint jóllehet a ház arra számít, hogy Gyurcsány Ferenc fenntartja elkötelezettségét a reformok továbbvitelére, a koalíción belüli nyomás is megakadályozhatja a kívánt célok elérését.

A Dresdner-elemző arra számít, hogy az MNB az év vége előtt 8,25 százalékra emeli tovább alapkamatát, de szerinte nem zárhatók ki "bátrabb" monetáris lépések sem, mivel sok függ a befektetői hangulat jövőbeni esetleges ingadozásaitól, különösen a magyar adósosztályzat lehetséges módosulásaival összefüggésben.

A Moody's Investors Service éppen pénteken jelentette be, hogy leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette Magyarország nála elsőrendű "A1"-es, viszont az év eleje óta már negatív kilátással ellátott hosszú futamú forint- és devizakötvény-adósi, valamint devizabankbetéti besorolásait, egyebek mellett azért, mert a cég szerint kétséges, hogy ha a jelenlegi kormányfőt eltávolítják, utódja képes lesz-e továbbvinni a megkezdett költségvetési reformokat.

A Moody's negatív felülvizsgálatának bejelentése előtt két nappal a Fitch Ratings, a legnagyobb európai hitelminősítő közölte, hogy az addigi stabilról leminősítést valószínűsítő negatívra rontotta a nála tavaly december óta már csak közepes befektetői, "BBB plusz" szintű magyar szuverén devizaadósi besorolás kilátását, szintén azzal indokkal, hogy a legutóbbi fejlemények hatására megnőtt a kockázata "a miniszterelnök által vezérelt", igen szükséges reformprogram felhígulásának.

Jelenleg mindhárom nagy hitelminősítőnél negatív a magyar adósosztályzat kilátása, mivel júniusban - már az egyensúlyi program bejelentése után - a Standard & Poor's is negatívra rontotta a nála szintén "BBB plusz" besorolású adósosztályzat kilátását, azzal az indokkal, hogy szerinte a magyar közfinanszírozás állapota nagyobb mértékben romlott, mint amennyit a csomag javíthat rajta.

A Dresdner Kleinwort londoni elemzőjének hétfői előrejelzése szerint az MNB a jövő év második felében kezdhet hozzá a pénzügypolitikai enyhítéshez, amikor már egyértelműek lesznek a jelei a gazdasági növekedés jelentős lassulásának, és a költségvetési reform hatásai megjelennek a számokban.

Jeff Gable, a Barclays Capital londoni befektetési csoport feltörekvő piaci stratégája az MNB hétfői kamatemelése után azt mondta: amíg a magyar piacokat a folytatódó kilengések jellemzik, az MNB-nek óvatos pénzügypolitikát kell folytatnia, ami a jelen helyzetben további kamatemeléseket jelent.

Gable ugyanakkor érdekesnek nevezte, hogy Járai Zsigmond MNB-elnök a kamatemelés után "túlnyomó többséggel" meghozott döntésről beszélt, vagyis nem egyhangú döntésről. Az elemző szerint ez arra utalhat, hogy a Monetáris Tanács visszaválthat kisebb, negyed százalékpontos emelésekre.

A Barclays Capital térségi szakértője ugyanakkor fenntartotta azt az előrejelzését, hogy az év végére 8,25 százalékra emelkedik tovább az MNB alapkamata. Hozzátette azonban: a 8,25 százalékos kamat akkor lehet elegendő, ha a takarékossági program "túléli a jelenlegi kihívásokat".

Ha viszont a program a mostani fejlemények következtében jelentősen gyengül, akkor erre az előrejelzésre felfelé ható kockázatok fognak hatni, tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy ha a Moody's pénteken nem jelenti be a magyar adósság leminősítési felülvizsgálatát, akkor az MNB hétfőn kisebb mértékű kamatemelést hajtott volna-e végre, Gable azt mondta: ebben nem bizonyos, mivel a Moody's annyival magasabb szinten tartja nyilván a magyar adóskockázatot, mint a Fitch Ratings vagy a Satndard & Poor's, hogy a leminősítést a piac "csak a másik kettő utoléréseként" fogja értékelni.

A Moody's "A1" szintű magyar adósosztályzata a másik két cég "BBB plusz" osztályzatánál három osztattal magasabb. A magyar besorolás egy esetleges Moody's-leminősítés után is valószínűleg az elsőrendű "A" sávban maradna, mivel - főleg EU-tag - szuverén adósok egyszerre három szinttel történő leminősítésére - hacsak nem állt elő akut külső fizetési válság - gyakorlatilag nincs példa.

A leminősítés várható mértékére vonatkozó kérdésre Gable is azt mondta hétfőn, hogy már egyszerre két fokozatnyi visszaminősítéshez is "valami nagyon jelentősnek kellene történnie". "Amíg a takarékossági csomag nem sérül jelentősen, addig egy fokozatnyi leminősítés valószínű ... ha a csomag súlyos veszélybe kerülne, az lenne olyasmi, ami két fokozatnyi leértékelést is lehetővé tenne", tette hozzá.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Lelőttek egy pincért Párizsban, mert lassan hozta ki a szendvicset

Lelőttek egy pincért Párizsban, mert lassan hozta ki a szendvicset

És akkor kiderült, mi is az igazság a magyar gazdaságról

És akkor kiderült, mi is az igazság a magyar gazdaságról

Lezárt utcákkal ünnepelték a 30 éves szabadságot Sopronban

Lezárt utcákkal ünnepelték a 30 éves szabadságot Sopronban

Hadházyt igencsak kiakasztotta, ahogy Tiborcz életmentő készüléket adományoz a SOTE-nak

Hadházyt igencsak kiakasztotta, ahogy Tiborcz életmentő készüléket adományoz a SOTE-nak

István, a király rockopera-versenyt írnak ki az iskolásoknak

István, a király rockopera-versenyt írnak ki az iskolásoknak

A komoly összecsapások miatt visszaállította a korlátozásokat az indiai kormány Kasmírban

A komoly összecsapások miatt visszaállította a korlátozásokat az indiai kormány Kasmírban