Magyarország 2006 vége. Rengeteg a kérdőjel © hvg.hu

Az elmúlt hónapok hangos közéleti vitái végső soron arról szóltak, hogy milyen országot akarunk. A hangzavarban azonban a problémák mélyrétegei elkerülték a szélesebb közvélemény érdeklődését. Így csak az utolsó napokban jelent meg a közbeszédben, hogy az országépítés (vagy ha úgy jobban tetszik: a társadalmi reprodukció) alapelveinek tisztázása nélkül nehéz lesz konszenzust teremteni a szükséges lépésekhez. Minimum arra volna szükség, hogy eldöntsük: olyan országot akarunk-e, ahol kevés adót kell fizetni, de a közszolgáltatások árát vastagon megkérik, vagy olyat ahol magasak az adók, de az olyanféle társadalmi ellátások, mint az egészségügy vagy a tanulás állampolgári jogon járnak.

Új Magyarország Fejlesztési Terv

A HVG elemzését itt olvashatja.

A kormány és az ellenzék álláspontja ezekben az ügyekben nem teljesen világos. Kormányoldalon ugyan nagy elszántság látszik abban a tekintetben, hogy az államháztartás megbillent egyensúlyát, amely már a teljes gazdaság (benne az eddig jól teljesítő versenyszféra) stabilitását veszélyezteti, mielőbb rendbe tegyék, s a fejlődést visszaállítsák egy biztonságos és gyors növekedési pályára. A kormány szekere ezért félkerékkel kényszerpályán halad, miközben igyekeznie kell az olyan gazdaságfejlesztési programok kidolgozásával, amelyek lehetővé teszik a frissen megnyíló uniós források lehető leghatékonyabb felhasználását. A vitára bocsátott Új Magyarország Fejlesztési Terv tulajdonképpen erre készült. Válasz azonban arra nem született, hogy egy skandináv, brit vagy a kettő közé helyezhető német típusú jóléti államot képzelnek-e el, illetve az egykor oly vonzó nyugat-európai jóléti állam eszménye fenntartható-e, vagy a globalizáció ennek esélyét elvitte, s valami mást kell kitalálni.

A 2007-es költségvetés tervezete

A HVG elemzését itt olvashatja.

Az ellenzék elképzeléseiről még ennél is kevesebbet lehet tudni. Bár Orbán Viktor strasbourgi beszédében egy olyan (tulajdonképpen jóléti) állam mellett tette le a garast, amelyben nem csak a gazdaság hatékonysága számít. Ugyanakkor a globalizációs kihívásra adható speciális magyar válaszról nem ejtett szót, pedig a Fidesz korábban valamifajta különutas magyar gazdaságpolitikát képzelt, amelyben nem a multik exportképességére, hanem a magyar kis- és középvállalkozásokra (vagy akár a családi gazdaságokra, cégekre) támaszkodott volna, s a belső fogyasztás élénkítésén keresztül megerősödő gazdaság egyre szélesebben terítette volna szét a jólétet a társadalom minden szintjén.

Az egész európai jólétét fenyegető globalizáció hatásainak elhárítására az unió például a lisszaboni programban éppen a legversenyképesebb térség kialakításának igényét fogalmazta meg. (S bár az eredeti ütemtervtől és célkitűzésektől egyelőre messze lemaradt a valóságos fejlődés, a célok egy előre nem változtak, s ezek elérésére a legutóbbi EU-csúcson például központi európai technológiai intézet létrehozását határozták el.)

De arra sem érkezett válasz egyik oldalról sem, hogy Magyarország számára melyik megoldás lehet az üdvözítőbb – az egyszerűség kedvéért – az ír vagy a finn példa. Előbbi multinacionális cégek minél könnyebb megtelepedését és termelésbeállását megkönnyítő környezet kialakítását célozza, amely sok adót és növekvő jólétet eredményez, amiből kialakulhat a nemzetgazdaság gyors növekedése, az ország gazdagodása. Ezzel szemben a finn modell szerinti fejlődés az élet minden területének alapos és igen hatékony megszervezésén alapulva a hagyományos iparágakban is lehetővé teszi jó minőségű termékek meg szolgáltatások előállítását, illetve széleskörű exportját. Ennek a feltétele azonban a messzire tekintő tervezés, a társadalmi értékekben és a fejlesztési célokban való közmegegyezés.

Nem sokat tudunk arról sem, hogy mi volna  a foglalkoztatási helyzet javításának és a társadalombiztosítási ellátások fenntartásának a hasznosabb, de ami sokkal fontosabb, elfogadottabb útja. Vajon, ha a szabályokat úgy alakítanák át, hogy minél több magyar állampolgár legyen kénytelen a fekete vagy szürke gazdaságból a fehérbe átmenni (azaz részt venni a közteherviselésben), ha az állam kíméletlenül behajtaná az adókat és járulékokat, ha az ellátások igénybevételét a jelenleginél sokkal szorosabban a befizetésekhez kötné, és/vagy az EU munkaerőpiacáról pótolná a szükséges munkavállalókat, s a tőlük származó befizetéseket használná fel a társadalombiztosítási kassza kiegyensúlyozására, a foglalkoztatási mutatók javítására.

Számos további kérdés adódik. Például, hogy melyek az úgynevezett kitörési pontok, azaz melyek azok az üzleti, kulturális, szakmai  területek, amelyeken Magyarországnak esélye van megjelenni és sikeresen tevékenykedni a nemzetközi piacokon? Melyek azok a jellegzetességek, amelyek alapján Magyarországot egy külföldi képes azonosítani? Vagy a világon rólunk élő kép és a saját magunkról alkotott elképzeléseink hogyan hozhatók összhangba?

November végéig mindenesetre helyet adunk válaszoknak, sőt újabb kérdéseknek is.

E-mail címünk: hvg.hu@hvg.hu