szerző:
euractiv/hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az idén az első háromnegyedévben a szállított áruk tömege az egy évvel korábbihoz képest 6 százalékkal, 241 millió tonnára nőtt, az árutonnakilométer-teljesítmény 14 százalékkal, 35 milliárd árutonna-kilométerre bővült – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Csak látszólag üres autópálya.
Növekvő forgalom
© Nemzeti Autópálya Rt.
A távolsági személyszállításban az utasok száma kismértékben, az utaskilométer-teljesítmény – elsősorban a légi szállítás folyamatos térnyerésének köszönhetően – 7 százalékkal nőtt. A helyi személyszállítás utasszáma 2 százalékkal csökkent.

A szállítási ágazatokhoz tartozó vállalkozások az idén az első félévben 132 millió tonna, az egy évvel korábbinál 3 százalékkal kevesebb árutömeget szállítottak, míg az árutonna-kilométerben mért teljesítmény 9 százalékkal, 21 milliárdra nőtt.

Tavaly az első háromnegyedévben a szállítási ágazatokhoz tartozó hazai vállalkozások 6 százalékkal több árutömeget szállítottak, mint az előző év első kilenc hónapjában, az árutonna-kilométerben számított teljesítmény pedig 16 százalékkal nőtt.

Budapest-Ferihegy repülőtér utasforgalma – 5 százalékos növekedés mellett – 6,5 millió fő volt. A repülőtér áruforgalma csaknem 47 ezer tonna volt, 19 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál.

Vasúton és közúton egyaránt 8-8 százalékkal nőtt, ugyanakkor a belvízi szállításban 13 százalékkal, a csővezetékes szállításban pedig 5 százalékkal csökkent az áruszállítás volumene.

A vasúti áruszállításban 12 százalékos, a közúti áruszállításban 21 százalékos volt a bővülés; a vízi és a csővezetékes szállításban 9 százalékos, illetve 3 százalékos volt a visszaesés. A közúti áruszállítás részesedése az összes teljesítményből 64 százalék, a vasútié 21 százalék, a vízi áruszállításé 4 százalék.

Belföldi viszonylatban a szállított árutömeg 5 százalékkal, az árutonna-kilométerben mért teljesítmény 7 százalékkal nőtt. A nemzetközi áruszállításban a szállított áruk mennyisége 10 százalékkal, az árutonna-kilométer teljesítmény 18 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál.

A közúti fuvarozásban a szakágazathoz tartozó és a szakágazaton kívüli vállalkozásoknál az átlagos szállítási távolság 12 százalékkal, a futásteljesítmény 17 százalékkal volt magasabb a bázisidőszaknál.

A belvízi áruszállításban a magyar és a külföldi hajók által a belvizek magyarországi szakaszán szállított áruk tömege – a bázisidőszak magas értékéhez képest – 13 százalékkal, 5,6 millió tonnára, az árutonnakilométer-teljesítmény 9 százalékkal 1499 millióra csökkent. A szállított áruk tömege jelentősen csökkent mind a kiviteli, mind a behozatali áruforgalomban, a mértéke 24, illetve 25 százalék volt. Viszont kismértékű, 1 százalékos emelkedés történt a tranzitforgalomban.

A távolsági személyszállításban az utasok száma kismértékben, az utaskilométer-teljesítmény 7 százalékkal nőtt. Az utaskilométer-teljesítmény belföldön nem változott számottevően, nemzetközi viszonylatban – mindenekelőtt a légi személyszállítás több éve tartó térnyerésének köszönhetően – 22 százalékos volt a bővülés. Az utaskilométer-teljesítmény tekintetében a légi szállítás részesedése 29 százalék, az autóbuszé 38 százalék, a vonaté pedig 32 százalék volt. A helyi személyszállítás utasszáma és utaskilométerben mért teljesítménye egyaránt 2 százalékkal csökkent.

A Magyarországon első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik száma 154 ezer volt, 11 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A forgalomba helyezett gépjárművek közül a leggyakoribb személygépkocsi-gyártmányok továbbra is a Suzuki, az Opel és a Ford.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Új nemzeti közlekedésbiztonsági program készül

A magyar kormány új nemzeti közlekedésbiztonsági programot hoz létre, amelynek tervezetét a szakminisztériumok egyetértését követően a közeljövőben társadalmi vitára kívánják bocsátani - mondta Felsmann Balázs, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkára.

automenedzser.hu Autó

Vita a közlekedésfejlesztésről

A régiók és a koncepciók egymásnak feszülése után lassan kikristályosodik, mire lesz elég a hazai közlekedés következő 7 évi fejlesztésére szánt 1800 milliárd forintnyi uniós forrás: sok rövid gyorsforgalmiút-szakasz építésére és összesen 300 kilométernyi vasúti pálya rekonstrukciójára.

MTI Gazdaság

2013-ig kétezer milliárdnyi támogatás közlekedésfejlesztésre

2007 és 2013 között 2.000 milliárd forint áll rendelkezésre a közlekedés fejlesztésére az Új Magyarország Fejlesztési Tervben a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szerint. A szaktárca honlapjára frissen felkerült Közlekedési Operatív Program (Közop) projektlistája 50 közúti és 7 vasúti fejlesztést tartalmaz.