Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A szerb állami légitársaság, a JAT, elsősorban anyagi gondjai enyhítésére stratégiai partnerségre lépne az Air Indiával, a szándéknyilatkozatot már aláírták.
A Tanjug hírügynökség jelentése szerint reális esély mutatkozik arra, hogy az indiai állami légitársaság a JAT anyagi gondjait tőkeemeléssel meg tudja oldani.
A szándéknyilatkozat vegyes vállalat alapítását irányozza elő, ez egyebek között pilóták képzési cseréjét és az egyes észak-atlanti járatoknál történő együttműködést is tartalmazza.
A tavalyi évre a JAT - 16 éve először - pozitív éves eredményt vár. Az első kilenc hónapban tavaly 1,1 millió dolláros adózott eredményt termelt. Tavaly egész évben összesen 1,208 millió utast szállított, 17 százalékos növekedéssel 2005-höz képest. Tavaly nyáron a légitársaság adósságállománya 200 millió dollár volt. Ugyanakkor a JAT az idén - a tervek szerint - létszámot csökkent: jelenlegi 1700 alkalmazottját mintegy ezerre fogja vissza.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?