Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az Ecostat TOP-100 konjunktúra indexe 2007 januárjában elérte a 48 százalékot, az előző hónaphoz viszonyítva két százalékponttal emelkedett - közölte a kutatóintézet.
A közlemény szerint a szeptemberi bizalmi mélypont óta eltelt négy hónapban a konjunktúra mutatók értéke 8 százalékponttal nőtt, az indexek trendvonala emelkedőre váltott.
A TOP-100 vállalatcsoport 2007 első félévi javuló előrejelzése a kedvező világgazdasági kilátásokon, a nemzetközi kereskedelem élénkülésén alapul. Hozzáteszik, hogy a beruházások gazdaságélénkítő szerepe minimális, hatása főként a második félévben lesz érezhető.
A hazai gazdaság 2007. évi teljesítményét továbbra is az európai konjunktúra határozza meg. Az Ecostat számításai szerint a reálgazdaság növekedése az idén 2,5-2,8 százalék között várható, a fiskális reformoknak köszönhetően a tervezett államháztartási hiány tartható lesz, megkezdődik a nagy elosztó rendszerek átalakítása, működésük racionalizálása.
A nagyvállalatok 2007 első félévi üzleti várakozásait az előző hónapokénál valamivel nagyobb fokú bizakodás jellemzi. A kedvező nemzetközi, szűkebben véve európai környezetben jók az esélyek a makrogazdaság és a nagyvállalatok fejlődése számára egyaránt. Az exporttevékenység erőteljes növeléséhez adott a külső piacok felvevőképessége, valamint a vállalatok versenyképes árukínálata.
A cégek decemberi prognózisával egyezően az élénk külpiaci környezet hatására termelése bővítését a TOP-100 vállalati kör 55 százaléka tervezi. Az összes vállalkozásból minden tizedik dinamikus fejlődéssel számol.
Az élénk külpiaci értékesítés jelentős mértékben ellensúlyozza a költségvetési szigorítással összefüggő kereslet csökkenését - jegyzik meg a kutatók, hozzátéve, hogy az idén az ipari export kétszámjegyű növekedésével számolnak. A belföldi értékesítést bővítő építőipar teljesítménye kedvező esetben szinten marad, jelentősebb élénküléssel az ágazatban 2008-ban lehet számolni - fűzik hozzá.
A költségvetésben rögzített egyensúlyi célok teljesítéséhez a reálgazdaság működése és várható teljesítménye kedvező feltételeket biztosít az Ecostat szerint.
Az idén a fejlesztések szerényebb élénkülésével, a beruházások néhány százalékpontos növekedésével számol a kutatóintézet.
Megállapítják, hogy 2007-ben az év eleji drágulások, hatósági áremelések miatt gyorsul a pénzromlás üteme, az infláció csúcspontját 8 százalék közelében feltételezik az év első harmadában. Az év egészére átlagosan 6,4 százalékos drágulást valószínűsítenek.
A nagyvállalatok várakozása szerint 2007-ben a fogyasztói árak átlagos emelkedése 5,4 százalék lehet, decemberre vonatkozó fogyasztói áremelkedés nagyvállalati becslése reális, mértéke 5,5 százalék körüli.
A vállalkozások értékesítési árainak előrejelzésében nagyfokú visszafogottság érezhető, az áremelések tervezett mértéke átlagosan 1,7 százalék.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.