Londonban negatív meglepetést keltett a magyar béradat
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
A reálkereset 7 százalékkal csökkent egy év alatt
Az idei év első három hónapjában a bruttó átlagkeresetek összességében 7,1 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 0,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a reálkereset – a fogyasztóiár-index 8,5 százalékos növekedése mellett – 7,0 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Túl gyorsan emelkednek a bruttó bérek a fehéredő gazdaságban
A bruttó keresetek márciusi 8,4 százalékos, valamint az első negyedévi 7,1 százalékos emelkedése után az elemzők 7-8 százalékos évi bruttó kereset növekedést várnak, és a hétfői jegybanki kamatcsökkentésnek 50 százalékos esélyt adnak.
Londoni elemzők 8,5-9 százalék közötti inflációt várnak februárról
Egyöntetűen 8,5 százalék feletti, zömmel 9 százalékhoz közelebbi éves fogyasztói inflációt várnak londoni feltörekvő piaci elemzők a februári adatok közzététele előtt, eltérnek a nézetek azonban arról, hogy ez már a tetőzés lesz-e. A szakértők a forint jelenlegi erősödését térségi szintű korrekcióval magyarázták.
Londoni elemzők forintgyengülést és kamatemelést jósolnak
A forint eddigi erősödési folyamatának rövid időn belüli visszafordulásával és a jegybanki kamatemelési ciklus újraindulásával számol - a londoni elemzői közösségben gyakorlatilag egyedüliként - az egyik vezető londoni befektetési ház, amelynek szerdai elemzése szerint az amerikai gazdaság kemény landolására utaló jelek sem tesznek jót a magas külső finanszírozási igényű feltörekvő gazdaságoknak.
Londoni elemzők szerint a magyar infláció nem ad okot kamatemelésre
Londoni feltörekvő piaci elemzők a februári inflációs adatok után is azzal számolnak, hogy az MNB megpróbálja kamatemelés nélkül átvészelni az inflációs tetőzést, bár a kosár bizonyos összetevőinek vártnál erősebb drágulása egyes vélemények szerint késleltetheti az év második felére valószínűsített kamatcsökkentést.
Londoni elemzés szerint nincs másodlagos inflációs nyomás
A növekedés lassulása miatt nem érvényesülnek a költségvetési intézkedésekből eredő komolyabb másodlagos inflációs hatások a magyar gazdaságban, és a kiigazítás áremelő hatásainak kiszűrésével számított drágulási ütem legalább három százalékponttal elmarad a jelenlegi MNB-kamattól, áll az egyik vezető londoni befektetési ház által a magyar inflációs folyamatokról szerdán kiadott elemzésben.