szerző:
MTI

Logisztikai fejlesztésre 2007 és 2013 között mintegy 850 milliárd forint jut. Az európai uniós támogatások és a hozzákapcsolódó magyar költségvetési önrész mintegy 100 milliárd forintot tehet ki, és további mintegy 750 milliárd forint várható a magánszféra befektetéseiből.

"A logisztika a magyar gazdaság növekedésének motorja lehet a következő hét évben, amennyiben a becsült és tervezett fejlesztések megvalósulnak, és élni tudunk az Ázsiából az unióba érkező áruk átrakó központi szerepének lehetőségeivel" - mondta Egyed Géza, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) szakállamtitkára.
 
Bajnai Gordon fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos elmondta: a logisztikai fejlesztésektől részben azt várják, hogy az ipari hozzáadott érték 3-4 százaléka, mintegy 200 milliárd forint megtakarítható lesz.
 
Egyed Géza utalt arra, hogy a közvetlen logisztikai fejlesztések felett a közlekedési infrastruktúra fejlesztésekre összesen 2500 milliárd forint költhető el, amiből 2.000 milliárdot tehet ki a közszféra, az EU és a magyar állam hozzájárulása, míg mintegy 500 milliárd forint vonható be Public Private Partnership keretében.
 
A GKM szakállamtitkára kiemelte, hogy  2006-ban 15,8 millió konténeregységnyi (TEU) áru érkezett Ázsiából Európába, ezen belül Kelet-Európába 1,5 millió TEU, míg a becslések szerint 2016-ra az Ázsia-Európa konténerforgalom több mint duplájára, 34,9 millió TEU-ra nő, ezen belül a Kelet-Európába érkező konténerek száma a hatszorosára, 9,1 millió TEU-ra emelkedhet.
 
"Magyarország fontosságát növeli az a tény is, hogy míg Ázsiából az észak-európai kikötőkbe a tengeren 35 nap alatt jut el egy konténerszállítmány, addig vasúton 16-19 nap alatt. Ezért is fontos a záhonyi vasúti átrakó és logisztikai központ fejlesztése" - emelte ki Egyed Géza.
 
Ugyanakkor közölte, hogy a térségben legjelentősebb logisztikai vetélytársa Magyarországnak Szlovákia, amely egy alternatív vasúti átrakó, és az ukrán széles nyomtávú vasútvonal Pozsonyig történő megépítését tervezi, ahonnan Ausztria és Németország felé már tudnak közlekedni a nagyobb merülésű uszályok.
 
Chikán Attila, a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) társelnöke, a Corvinus Egyetem professzora elmondta: az MLBKT meghatározó szerepet játszott, a Logisztikai Egyeztető Fórum által elkészített Nemzeti Logisztikai Stratégia koncepciójának kidolgozásában, amelynek a II. Nemzeti Fejlesztési Programhoz történő hozzáillesztése folyamatban van.
 
Bajnai Gordon közölte: a logisztikai fejlesztések további célkitűzése, hogy az ágazat GDP-n belüli jelenlegi mintegy 6 százalékos részesedése 2013-ra 10 százalékra emelkedjen. Utalt arra, hogy a logisztikát érintő fejlesztések közül a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) egy alprogramját az idén nyáron kiírják, míg a Közlekedés Operatív Program (KöZOP) logisztikai parkok külső elérhetőségét támogató alprogramja a nyár végén jelenik meg.
 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Vállalkozás

Közel kétmilliárd forint logisztikai fejlesztésekre

Az Új Magyarország Fejlesztési Tervben 2007-2013. között a Gazdaságfejlesztés Operatív Program (GOP), a Közlekedési Operatív Program (KözOP) és a 7 Regionális Operatív Program (ROP) közvetlenül érintik a logisztikai fejlesztéseket - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) az MTI-vel.

Autó

Logisztikai központok Magyarországon

A több közlekedési ág közötti átjárást biztosító logisztikai szolgáltató központok támogatásával próbálja a kormányzat visszafogni az EU-csatlakozás óta megugrott kamionforgalmat. Egyelőre kevés sikerrel.

Beperelte a Pornhubot egy hallássérült férfi, mert nincsenek rendesen feliratozva a pornóvideók

Beperelte a Pornhubot egy hallássérült férfi, mert nincsenek rendesen feliratozva a pornóvideók

A két felesége között gyilkosságig fajuló vita miatt kell távoznia egy afrikai kormányfőnek

A két felesége között gyilkosságig fajuló vita miatt kell távoznia egy afrikai kormányfőnek

Drámai adat jött Brazíliából, hihetetlen sebességgel irtják az erdőket

Drámai adat jött Brazíliából, hihetetlen sebességgel irtják az erdőket

Újabb kínai nagyvárosokban is megjelenhetett a tüdőgyulladást okozó koronavírus

Újabb kínai nagyvárosokban is megjelenhetett a tüdőgyulladást okozó koronavírus

Marad a rossz levegő Budapesten

Marad a rossz levegő Budapesten

A kormánynak is feltűnt a kormányhivatalok túlterheltsége

A kormánynak is feltűnt a kormányhivatalok túlterheltsége