A tavaly augusztus elején az USA-ban kezdődött a hitelpiaci válság, amely a másodlagos jelzálogpiacról indult ki, idén ősszel ismételten meglepte a világot. Amikor már megnyugodni látszottak a kedélyek és úgy tűnt, hogy a világ ennyivel megúszta, jött az újabb fekete leves – az előzőnél is feketébb. Ezúttal viszont a világ összes régiójára kiterjedt a válság és hirtelen befékezett a világgazdaság.

A kialakult helyzet magyarázata során olyan gazdasági kifejezések röpködtek, amelyek nagy részével normális esetben csak szakemberek találkoznak és „békeidőben” a nyilvánosság helyett a közgazdasági könyvek mélyén lapulnak. A média hirtelen tele lett olyan kifejezésekkel, mint recesszió, subprime válság, shortolás…vagy a talán leginkább érthető kifejezés: a gazdasági válság. Csak kapkodhattuk a fejünket, hogy miről is van szó.

© AP

Mostanában szinte egyetlen nap sem múlik el anélkül, hogy ne hallanánk a válság szót. De mi is az a válság? A gazdaság egy megváltoztathatatlan jellemzője az a ciklikusság, hogy a fellendüléseket válságok követik, majd a válságot újra fellendülés. A pénzpiaci válságmodellt Losonc Miklós Hyman Minsky amerikai közgazdász modellje alapján ismertette az Élet és Irodalom hasábjain. Ez alapján a folyamat mindig olyan eltolódással vagy változással indul, amely megváltoztatja az emberek jövőre vonatkozó várakozásait. Megindul az árak emelkedése az érintett szektorban vagy területen. A harmadik szakaszt a kedvező hitelfelvételek jellemzik, amelyeket úgynevezett pénzügyi innovációk is támogatnak. A negyedik szakaszt a túlkereslet jellemzi, amikor a piac a nagyobb bolondok vagy balekok pótlólagos keresletétől függ. Az ötödik szakasz az eufória, amikor a tudatlanok is élvezni akarják azt a gazdagságot, amit az előttük érkezettek már megszereztek. Az így kialakult buborékért, azaz a reálgazdasági alapoktól elrugaszkodott árakért és árfolyamokért kiáltók intelmeit kinevetik, mert előrejelzéseik sokáig nem igazolódnak, és tovább fujják a lufit. A hatodik szakaszban a bennfentesek pénzre váltják nyereségüket és a hetedik szakaszban bekövetkezik a hirtelen kijózanodás. Ekkor azonban már késő, sok piaci szereplő pénze elvész.

A jelenlegi gazdasági visszaesés a subprime, vagy az úgynevezett nem elsőrendű jelzálogpiaci válság kirobbanásával kezdődött tavaly augusztusban. Az ezredfordulót követően történelmi mélyponton lévő kamatlábak miatt az olcsó hitelből történő ingatlanvásárlások hatására először az USA-ban, majd más országokban az ingatlanárak növekedését váltotta ki. Az olcsó hitelnyújtás a jelzáloghitelt nyújtó pénzintézeteket arra ösztönözte, hogy sokkal több hitelt bocsássanak ki, mint amennyit a fedezetül szolgáló ingatlanok lehetővé tettek volna. A befektetési bankok pedig az ügyfelek pénzét szívesen invesztálták ingatlanalapokba jó megtérülés reményében. Amikor kiderült, hogy erre nincs remény, olyan befektetési „termékeket” vittek piacra, amelyekben a biztonságos elemek mellett néhány elfuserált is volt. E termékeket más befektetési intézmények megvették, „átcsomagolták” őket, hozzájuk keverték a saját kínálatuk darabjait, és a saját termékükkel jelentek meg a piacon; így az általuk nyújtott szolgáltatások kockázata mások problémájává vált. És ez így folytatódott jó sokáig (mert ezen a bankvilágban sokan jól kerestek, s képesek voltak elfedni a rendszer üszkösödő sebeit), mígnem egy napon kiderült, hogy a befektetők nem juthatnak a pénzükhöz, mert a bankoknak nincs elég bevételük a követelések kielégítésére. A problémát tetőzte, hogy ezzel a tengerentúli kockázatok szétterültek a világban, és alaposan megtépázták a pénz- és tőkepiacokat, illetve bankszektorokat.

Az idén ősszel bennünket is elért újabb válsághullám elindítója a 158 éve alapított Lehman Brothers – nagyságra a negyedik legnagyobb amerikai befektetési bank – csődje volt, amelynek következtében nemcsak a tulajdonosok, hanem a befektetők pénze is elúszott. Erre eddig korábban soha nem volt példa: ha csődbe is ment egy bank, a befektetők pénze attól még megmaradt. Ez olyan mértékű bizalomvesztést okozott a piacon, hogy a bankok egymásnak sem akartak hitelezni, mondván, ilyen alapon már semmiben sem lehet bízni. A bizalomhiány miatt kiszáradtak a pénzpiacok és megszűnt a likviditás. Ennek következtében a gazdaság többi szereplője sem tudott hitelhez jutni és drasztikus visszaesések következtek be a beruházások terén és a hiteligényes iparágakban (pl. autó- és építőipar).

New Yorki tőzsdeügynök, miután a Lehman Brothers csődbe ment © AP

Mivel a termelőágazatok nem jutottak pénzhez, a termelés elkezdett visszaesni, ezzel a pénzpiaci válság elérte a reálgazdaságot és már a lakosság számára is érezhetővé vált a válság. Egyre több gyár jelentette be leállását és egyre nőtt az elbocsátottak tábora. Folyamatosan bővült azon országok listája, ahol a gazdasági növekedés visszaesett és beköszöntött a recesszió, vagyis amikor a bruttó hazai termék (GDP) két egymást követő negyedévben csökkent.

A válság e hullámának következménye volt az is, hogy nagymúltú bankok dőltek be és sokat közülük állami segítséggel kellett megmenteni.

Emellett az úgynevezett short-ügyleteket is – átmenetileg – betiltották több helyen, hiszen több nagybanknak ez okozta a vesztét. Egy ilyen ügylet során a tőzsdén egy befektető ugyanis úgy is spekulálhat, hogy kölcsönbe vesz értékpapírokat, amelyeknek rövidtávon esik az árfolyamuk. Ilyenkor short-ügyletet köt, s eladja az értékpapírt abban a reményben, hogy olcsóbban vásárolhatja vissza s adhatja át a tulajdonosának. Ha jól számított, akkor a két ár közötti különbség a zsebében marad.

A pénzügyi piacok állami mentőakcióinak része volt a kisbetétesek megvédése is, melynek következtében felemelték a kormányok a betétbiztosítási limiteket - vagyis azt a határéréket, amelyért az állam garanciát vállal, ha egy bank csődbe megy, hogy a kisbetétesek ne bukják el a megtakarításaikat.

© AP

Magyarországot a válság őszi hulláma különösen súlyosan érintette, mivel a magas külső adósságállomány és a magas államadósság miatt sebezhető országnak számít. Belső – lakossági – megtakarítások híján az államadósságot is hitelekből kell finanszíroznunk, ami a források beszűkülése miatt nagyon nehézzé vált. Többek között ennek volt köszönhető az is, hogy október közepén spekulatív támadások célpontjává vált az ország. Ennek során a hatalmas pénzeket mozgató kockázati alapok (hedge fundok) és más pénzintézetek, valamint intézményi befektetők nemcsak a meglévő magyar részvényeiket, állampapírjaikat és forintjaikat adták el, de még másoktól kölcsön is vettek ezekből az eszközökből, hogy még annál is többet adhassanak el az azonnali, és a határidős piacokon. Arra számítottak ugyanis, hogy a gazdaságilag törékenynek számító Magyarország nem lesz képes megvédeni magát a ránehezedő nyomással szemben, feladja a forint védelmét, amelynek árfolyama így drámai módon meggyengül. A fent említett pénzügyi szereplők ezek után már sokkal olcsóbban tudják visszavásárolni a forintot, jelentős hasznot könyvelve el maguknak.

A spekulatív támadások kapcsán az államcsőd lehetősége is többször felmerült, vagyis, hogy a magyar állam nem éri el a működéséhez szükséges forrásokat, és ezért a fizetési kötelezettségeit nem tudja teljesíteni. Az ilyen támadások kivédése érdekében a kormány és a jegybank készenléti hitelkeretért folyamodott a Nemzeközi Valutaalaphoz (IMF), az Európai Unióhoz és a Világbankhoz. Ennek eredményeképp Magyarországnak összesen 25,1 milliárd dolláros mentőövet dobtak ezek a pénzintézetek.

Nálunk emellett még komoly gondot jelentett az állampapírpiac befagyása is. Az állampapír nem más, mint az államnak nyújtott hitel megtestesülése. Az állam általában (a világ legtöbb országában) többet költ, mint amennyi bevétele van, amelynek finanszírozására értékpapírokat bocsát ki. A válság hatására és a befektetők kockázatkerülésének hatására a befektetők azonban biztonságosabb befektetések után néztek, és kialakult az a helyzet, hogy a kockázatosnak minősülő magyar állampapírokat senki sem akarta venni.

Bár az állampapír piac - úgy tűnik - kezd lassan ismét magához térni, erre a piacra az ország iránt elveszett befektetői bizalom miatt még mindig nem lehet túlságosan alapozni. Még sokat kell azért tennünk, hogy visszaálljon a bizalom. Addig is ott van az IMF/EU/Világbank által nyújtott készenléti hitelkeret. Az IMF-hitelért cserébe a kormány vállalta a költségvetés kiadásainak csökkentését, amelynek az  egyik elhíresült eleme volt a 13. havi bérek megvonása a közalkalmazottaktól és köztisztviselőktől.

Sz. Zs.