Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Jelentős mértékben, többhavi mélypontra csökkent szerdára a magyar szuverén adósságra köthető határidős biztosítási ügyletek (CDS) árjegyzése a londoni kereskedésben, jelezve, hogy a hónap eleje óta tartó folyamatnak megfelelően a piaci szereplők változatlanul a magyar adósságtörlesztési kockázat enyhülését árazzák. A szerdán bejelentett IMF-védőháló hatására erősen süllyedtek a román CDS-jegyzések is.
A CMA DataVision vezető londoni adósságpiac-figyelő cég friss adatsora szerint a törlesztési kockázatra kötött hitelpiaci származékos csereügyletek (credit default swaps, CDS) – vagyis a fizetési leállások elleni adósságpiaci biztosítási tranzakciók – ára az irányadó ötéves futamidőre Magyarország esetében 4,972 százalék volt a londoni kereskedésben középárfolyamon.
A magyar CDS-jegyzés hónapok óta először süllyedt 5 százalék alá; még a hét elején, illetve a múlt hét végén is 5,1-5,2 százalék körül mozgott Londonban és New Yorkban.
A CMA DataVision március első felében 5,98 százalék körüli magyar CDS-árazásokat mért, és a magyar adósságbiztosítási díj a hónap első napjaiban 6,30 százalékon járt, ami az eddigi csúcspont.
A szerdai árjegyzés azt jelenti, hogy március eleje óta több mint 1,3 százalékponttal lett olcsóbb a magyar szuverén adóskockázat biztosítása a londoni piacon. Jelenleg minden 10 millió euró magyar adósság nem teljesítővé válás elleni biztosítása öt év futamidőre valamivel több mint 497 ezer euróba kerül, a hónap első kereskedési napjain kért 630 ezer euró helyett.
A közép-kelet-európai EU-térségben Románia CDS-árazása különösen látványosan javult, annak hatására, hogy Románia és a Nemzetközi Valutalap (IMF) szerdán megállapodást kötött egy összesen 20 milliárd eurós, két évre szóló hitelkeretről. Ennek finanszírozásában az Európai Unió, a Világbank, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és más pénzintézetek is részt vesznek.
Az EBRD Londonban szerdán közölte, hogy a maga részéről két év alatt egymilliárd euróval járul hozzá a romániai stabilitási csomaghoz; az összeg felét a román pénzügyi szektor kapja.
A CMA DataVision szerdai kimutatása szerint a hír nyomán meredeken, az előző napi 5,564 százalékos záróról 5,016 százalékra süllyedt a román szuverén adósságtörlesztés biztosítási csereügyleteinek középára a londoni piacon. A román CDS-árszint a hónap elején még 8 százalék közelében járt.
A szerdán kialakult árazás azt is jelenti, hogy a piaci szereplők a hitelminősítők által érvényben tartott román szuverén adósbesorolás elé helyezték a finanszírozási csomag jelentőségét. A román adósságtörlesztési ügyletek piaci jegyzése ugyanis most sokkal jobb, mint például a Romániáénál jóval erősebb hitelminősítői besorolású Észtországé; ez utóbbi CDS-árszintje a szerdai londoni kereskedésben 5,75 százalék volt.
Romániát két nagy hitelminősítő is – Standard & Poor's és a Fitch Ratings – a befektetésre ajánlott alapsáv alatt, a már spekulatív kategóriába tartozó „BB plusz” hosszú távú osztályzattal tartja nyilván; Észtország besorolása a két cégnél elsőrendű befektetői „A”, illetve „A mínusz”.
Románia az egyetlen EU-tagállam, amelynek szuverén besorolását több hitelminősítő is a befektetési kategória alá süllyesztette.
A térség országainak hosszú futamú adóskockázati besorolásai:
| S&P | Fitch | Moody's |
Magyarország | BBB | BBB | A3 |
Csehország | A | A plusz | A1 |
Szlovákia | A plusz | A plusz | A1 |
Szlovénia | AA | AA | Aa2 |
Lengyelország | A mínusz | A mínusz | A2 |
Románia | BB plusz | BB plusz | Baa3 |
Oroszország | BBB | BBB | Baa1 |
Horvátország | BBB mínusz | BBB mínusz | Baa3 |
Bulgária | BBB | BBB mínusz | Baa3 |
Ukrajna | CCC plusz | B | B1 |
Észtország | A | A mínusz | A1 |
Lettország | BB plusz | BBB mínusz | Baa1 |
Litvánia | BBB | A mínusz | A2 |
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.