Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A magyar gazdaságpolitika reális céljait rövid- és középtávon is a világgazdasági válság, illetve az ezekből következő károk enyhítését, továbbá lehetőség szerint a kilábalást elősegítő cselekvés szükségessége határozza meg - áll a 2010-es költségvetési törvényjavaslat indoklásában.
A makrofolyamatok előrejelzésének bizonytalansága a szokásosnál lényegesen nagyobb, azok a 2009. augusztus elején rendelkezésre álló, a világgazdaságra, ezen belül az EU egészére, és a magyar gazdaságra vonatkozó, megismerhető információk alapján készültek.
A kormány arra számít, hogy jövő évtől kezdve a fejlett országok várhatóan fokozatosan meginduló fellendülésével párhuzamosan javul a külkereskedelmi teljesítmény. Az év második felétől a vállalati gépberuházásokban, valamint az ipari termelésben is élénkülés következhet be. Ezek a pozitív folyamatok a következő években tartós növekedést generálhatnak. Emellett a kormányzati adóintézkedések hatásaként az exportszektor versenyképessége is növekedhet - közölték.
2010-től fokozatosan javulhat a belső kereslet is. A hitelaktivitás erősödése, valamint az adórendszer átalakításának pozitív jövedelmi és keresleti hatásai érezhetően javítani fogják mind a lakossági fogyasztási, mind a beruházási lehetőségeket. Összességében 2010-ben még a GDP 1 százalék körüli csökkenése várható.
2010-től hosszabb távon már magasabb lehet a bérdinamika és bővülhet a foglalkoztatotti létszám a vállalkozásoknál. Emellett már fokozatosan érvényesül a kormányzati intézkedések foglalkoztatás-bővítő hatása is, amely önmagában, előzetes számítások szerint jövőre mintegy 0,5 százalékkal növelheti a foglalkoztatottak számát. Mindez azonban 2010-ben nem tudja teljesen ellensúlyozni az év első felében még jelen lévő, kedvezőtlen bázishatásokat, így jövőre éves szinten 1 százalék feletti létszámcsökkenés valószínű.
A közvetettadó-emelések árindexre gyakorolt hatása átmeneti, így a 2010 elején még magas inflációs ráta a jövő év közepétől gyorsan - év végére 2-3 százalék közé - csökkenhet, a 2010-es éves átlagos infláció 4,1 százalék körül várható.
A konvergencia jelentésnek megfelelően 2010. évre az államháztartás eredményszemléletű hiánya a GDP 3,8 százaléka lesz. Az előző évhez képesti hiánycsökkentési ütem követelménynek tekinthető ahhoz, hogy - a maastrichti kritériumoknak megfelelően - az államadósság GDP-ben mért arányát és az infláció mértékét egyaránt csökkenteni lehessen.
Az államháztartás egyensúlyának javításával a kormány egyúttal biztosítja, hogy Magyarország teljesítse azokat a követelményeket, amelyek az euró bevezetéséhez szükségesek - írják.
A deficit csökkentését a túlzott hiány megszüntetését követően is folytatni kell, a Stabilitási és Növekedési Egyezménnyel összhangban meghatározott ország-specifikus középtávú cél eléréséig. A legfontosabb cél, hogy a gazdasági teljesítmény és az életkörülmények tartósan és gyorsuló ütemben közelítsenek az Európai Unió átlagához. A kiadáscsökkentő intézkedéscsomagban 2010-től már egyre nagyobb súlyt képvisel az állami kiadások tartós, strukturális jellegű átalakítása. Ennek keretében erősödik a nyugdíjrendszer fenntarthatósága: 2010-től megváltozik a nyugdíjindexálás szabályozása, és megszűnik a 13. havi nyugdíj, helyette a GDP növekedéséhez kötött feltételes nyugdíjprémiumot vezetnek be - szepel a 2010-es költségvetési törvényjavaslat indoklásában. Célzottabbá és hatékonyabbá válnak a társadalmi juttatások, takarékosabbá válik az állami intézményrendszer - közöttük az önkormányzatok és a MÁV - működtetése.
A takarékos állami gazdálkodásról és a költségvetési felelősségről szóló törvény legfontosabb célkitűzései az államháztartási hiány, egyúttal az állami újraelosztás mértékének további csökkentése, ezáltal az államadósság GDP-hez viszonyított értékének folyamatos lefaragása. Ennek megfelelően meghatározták a GDP arányában a 2011. évre a belső tételek elvárt egyenlegét, 2012-re az elsődleges egyenlegcél, továbbá szintén 2012-re az államháztartás központi alrendszere elsődleges kiadásainak korrigált főösszege 2011-hez viszonyított növekedésének maximumát.
2010-től a költségvetés előkészítése során legalább hároméves kötelezettségvállalási korlátokat is tervezni kell. A fejezeti indoklásokat tartalmazó kötetek három évre kitekintően részletesen bemutatják az egyes fejezetek gazdálkodási keretszámait, ezeket azonban csak szeptember 18-án közlik.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Válaszok, ígéretek és kormányzás helyett „digitális honfoglalással”, „nemzeti algoritmussal” próbálkozik a Fidesz. Kit céloznak, és mire lehet elég mindez? Melyik választói réteg kezét látszik végleg elengedni a Fidesz?
Egy osztrák liberális politikus felmérésére hivatkozott a magyar miniszterelnök Tusványoson. Idézete azonban nem volt pontos.
A 14 utas közül 4-en életüket vesztették.