Árfolyamkilengések után szinte lázba hozza a devizaadósokat, hogy a kurzus változása vajon mennyivel növeli vagy mérsékli a terheiket. E terhek módosulásának azonban van egy másik, ritkábban emlegetett oka is, mégpedig az országkockázati felár. A külföldről hitelt felvevő bankoknak – de a kormányoknak, vállalatoknak is – akkor kell ilyen felárat fizetniük, ha az ország hitelminősítése gyengébb, mint a legjobbaké. A kockázati felár azt mutatja, hogy a piacon referenciának tekintett, alacsony kockázatú pénzkihelyezés kamatához – ez lehet a londoni bankközi kamat vagy az amerikai állampapírhozam, de akár valamelyik magyar államkötvény – képest hány százalékpontnyi többletet kérnek egy új ügyfél kölcsönénél.

Egy devizahitel terhét – a lejárat és a kezelési költségek mellett – három tényező befolyásolja: az árfolyam, az adott deviza kamata a mérvadó pénzpiacokon és a – devizaforrást felvevő banknak felszámított – kockázati felár. A világ pénzpiacain 2008 nyara óta tapasztalható kamatcsökkentés Svájcban is bekövetkezett. Olyannyira, hogy ott szinte már nem is lehet kamatról beszélni: a svájci jegybank által kívánatosnak tekintett pénzpiaci CHF-alapkamat évi 0,4 százalék. Svájc e kamatcsökkentéssel az alpesi deviza – világméretű pénzügyi megrázkódtatások idején szinte törvényszerű – megerősödését igyekszik elkerülni.

HVG

A világ kamatcsökkentési trendjével ellentétben Magyarországon a devizaadósoknak felszámított kamatszint nemhogy csökkent, hanem még növekedett is, miközben például Lengyelországban a svájcifrank-alapú lakáshitelek kamata az utóbbi öt hónapban 1,5 százalékponttal mérséklődött. Az ellentétes irányú változást a magyarországi kamatfelárak emelkedése magyarázza. A magyar bankok által külföldön felvett források után fizetett felár, ami korábban – éves szinten – nemigen haladta meg az 1 százalékpontot, 2008 tavaszán elérte a 2 százalékpontot, az őszi magyar pénzügyi válság utáni fél esztendőben 5 százalékpont körül ingadozott, május eleje óta pedig 3–4 százalékpont közötti sávban mozog.

A kamatfelár hatása fokozatosan jut el a devizában korábban eladósodottakhoz. A bankok ugyanis jelzáloghiteleiket hosszabb lejáratú forrásokból finanszírozzák, emiatt a feláremelkedés első időszakában csak forrásaik kisebb hányada után kell ezt a hatást beszámítaniuk. Egy-két év elteltével azonban kihelyezéseik nagyobb részét már csak a megdrágult forrásokból tudják finanszírozni, amit aztán a kamatokban is érvényesítenek. Azaz a kockázati felár miatti terhek mindaddig emelkednek, amíg nem javul az ország megítélése a pénzpiacokon.

A deviza-jelzáloghitelek után fizetendő kamatból (teljeshiteldíj-mutatóból) levonva a svájci frank pénzpiaci kamatlábát – például a londoni pénzpiaci kamatot, a libort –, valamint a bankok költségeit és profitját fedező kamatrést, megkapjuk a kamatfelárat. Ez emelkedett az utóbbi 1-1,5 évben, mégpedig úgy, hogy egyre nagyobb hányada a bankok külső forrásokért fizetett kamatfelárainak növekedését finanszírozza.

A kamatfelár 2-2,5 százalékpontos emelkedése azt jelenti, hogy egy 14 éves futamidejű svájcifrank-alapú hitel után az adósnak nem a hitelösszeg 12, hanem a 14-14,5 százalékát kell megfizetnie évente. Azaz mintegy ötödével magasabb lesz az adósságteher, mondjuk egy 5 millió forintos ilyen hitelnél 40 ezer forint helyett havi 48-50 ezer forint. Ugyane hitel esetében az adósságtehernek a forintleértékelődés miatti emelkedése akkor ér el ugyanilyen mértékű – azaz havi 8-10 ezer forintos – növekedést, ha az árfolyamveszteség 20-25 százalékos.

Ha valaki 2007-ben vett fel svájcifrank-alapú hitelt, akkoriban az alpesi deviza árfolyama 155–160 forint volt. A jelenlegi hitelköltség-mutatók mellett a svájci frank 190–197 forintos árfolyama a választóvonal a tekintetben, hogy mi okozza a nagyobb többletterhet: az országkockázati felár vagy az árfolyamváltozás. Ha a forint erősebb az említett sávnál – ez volt a helyzet lapzártakor –, akkor az országkockázati felár miatti teheremelkedés értéke a magasabb, ha gyengébb, az árfolyamváltozás okozza a többletteher nagyobb részét.

Gépjárműhiteleknél gyorsabban, rövidebb idő alatt érvényesül az országkockázati felár miatti hiteldrágulás, mint a lakáshiteleknél. Ennek oka, hogy a gépjárműhiteleket finanszírozó lízingcégek és pénzintézetek rövidebb lejáratú forrásokból fedezik a kihelyezéseiket, mint a jelzáloghiteleket nyújtó bankok.

Az 6500 milliárd forintnyi lakossági devizahitel után összesen – a mai hitelköltség-mutatók és mondjuk 280 forintos euróárfolyam mellett – évi 200–230 milliárd forint a többletteher a 2007. októberi–2008. szeptemberi időszakhoz képest, amikor 249 forint volt az euró kurzusa. Ebből 110–130 milliárd forint a kockázati felár emelkedésével, 90-100 milliárd pedig a forint gyengülésével magyarázható.

Új hitelek. Érvényesül a drágulás © Horváth Szabolcs

Az új jelzáloghitelek esetében a bankok nagyrészt érvényesítik a források megdrágulásának a terhét. A 9-10 százalék körüli teljeshiteldíj-mutató ugyanis csak úgy adódhat a svájci frank 0,4 százalékos alapkamata és a szokásos 2,5-3 százalék körüli kezelési költség mellett, ha egy bank azzal számol, hogy számára a forrás mintegy 5 százalékponttal drágább a svájci frank londoni pénzpiaci kamatánál.

A jegybanki alapkamat hétfői csökkentése a forint elmúlt három-négy hónapbeli erősödésének megállításával javítja a külkereskedelmi mérleget, és így idővel mérsékelheti a kockázati felárat.

Ha valaki azt próbálja megítélni, hogy kigazdálkodható-e a terhek emelkedése egy átlagadós háztartásának 200 ezer forintnyi nettó havi jövedelméből, akkor abból kell kiindulnia, hogy a korábban 40 ezer forintos adósságteher helyett 55 ezerre hízó havi penzum megfizetése után a korábbi 160 ezer forint helyett 145 ezer forint marad. Ebből a csökkent összegből nemcsak a dráguló megélhetést kell finanszírozni (a 2009. januári 145-150 ezer forint 2010 végén csak 132 ezer forintot ér majd), de a kormány terveinek valóra válása esetén sokuknak havi 9-10 ezer forintját elviszi a vagyonadó is. Utóbbi családoknál a megélhetésre költhető összeg így reálértéken mintegy 20 százalékkal, 160 ezerről 121 ezer forintra csökken.

A hitelteher megváltozása miatti jövedelemcsökkenés felét – a forint gyengülése miatti részt – illetően elvileg jogos az a felvetés, hogy aki kockáztat, az egye is meg, amit főzött. De a másik felére, az országkockázat hatásainak veszélyeire senki sem hívta fel a figyelmet, legalábbis 2008 tavaszáig nem. A forintkötvénypiac 2008. márciusi egy-két napos befagyása, majd áprilisban az MNB-nek az állami kiadások évi 2000 milliárd forintos csökkentésére való felszólítása volt az első jel – de csak a vájt fülűek számára –, hogy a devizahitelek felvétele nagy kockázatokat hordozhat. Ezek miatt megfontolandó, hogy a vagyonadót csak a vagyontárgyak nettó – hitelekkel csökkentett – értéke alapján kelljen fizetni, és csak akkor kelljen bevallani, ha a nettó vagyonérték 30 millió forint feletti.

GIDAY ANDRÁS