Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az előző héten újra a görög adósságproblémák voltak az előtérben, de vasárnapra az IMF és az eurózóna tagországai jelezték, hogy készek segítséget nyújtani a bajba került országnak, hiszen világossá vált: Görögország saját erejéből képtelen megoldani pénzügyi gondjait. A heti makrogazdasági adatok, valamint a vállalati hírek is hatottak, de ezek hatása elenyésző volt az adósságproblémák okozta kilengésekhez mérten.
Mára egyértelművé vált, hogy a távol-keleti piacok erős lemaradásban vannak a világ többi részéhez mérten, mivel a likviditás csökkentésére tett lépések első hatásai már most is érezhetők. A kínai bankok hitelezése 43 százalékkal mérséklődött 2010 első negyedévében, és hat év óta először hiány képződött a kínai külkereskedelmi egyenlegben. Az ilyen adatok azt mutatják, hogy a gazdasági növekedés visszafogásának már vannak kézzelfogható jelei, de a piaci befektetők nem szeretik a lassulást, így a távol-keleti piacok nem tartoznak ma a kedvelt befektetési célpontok közé. A fentiekkel együtt is pozitív hetet zártak a világ tőzsdéi, hiszen a fejlett piacok lokális csúcsokon tartózkodnak továbbra is.
Devizapiac
Miután a görög adósságproblémák rendezése egyre jobban körvonalazódik, az euró végre képes volt erősödni a dollárral szemben. Ennek ellenére a professzionális befektetők nagy része még mindig a dollár további erősödésében hisz.
Ezt támasztja alá a fenti ábra is, hiszen jól látható, hogy a devizapár nem lépett ki a korábbi csökkenő trendből, a hirtelen mozgás is csak a trenden belüli korrekcióra volt elég. Mivel a Görögországgal kapcsolatos problémák rendezése még mindig csak tervek és nyilatkozatok szintjén mozog, és a kilátásba helyezett segítség sem rendezi végleg a helyzetet, a továbbiakban mi is a dollár újbóli erősödésre számítunk. Ebben a helyzetben az 1,36-os szint közelében a devizapár eladását javasoljuk, 1,34 melletti zárással, és 1,365-es STOP-pal.
A hazai piac továbbra is kiegyensúlyozott, a forint a vezető devizákkal szemben nem mozog trendszerűen, inkább oldalazás jellemzi. A hazai választások, a lengyel elnök és politikai vezetők halála, valamint a lengyel jegybank körül kialakult helyzet (az elnök lemondott, de az új elnök kinevezése bonyolulttá vált a mai helyzetben), valamint a szintén Lengyelországhoz köthető jegybanki beavatkozás a zloty gyengítése érdekében mind-mind a forint fokozott ingadozásához vezethetett volna. Ennek ellenére a hazai fizetőeszköz igen stabil, nincs jele annak, hogy bármely irányba nyomás lenne a piacon.
Az utóbbi napok kisebb gyengülése visszavezette a forintot a korábbi oldalazás szintjei közé. Ez az euróval szemben a 265-270-es sávot, míg a dollárral szemben a 190 - 195 (200)-as sávot jelenti. A dollárral szembeni nagyobb erősödés ezúttal sem a forint mozgásának, hanem ez EUR/USD deviza-pár mozgásának köszönhető, annak, hogy a dollár az utóbbi napokban jelentősen gyengült az euróval szemben, míg a forint euróhoz mért ára érdemben nem változott.
A továbbiakban arra számítunk, hogy ez euróval szemben marad a már kialakult sávban a forint, de inkább a 270 megközelítése valószínű, míg a dollárral szemben ismét a 200-as szint közelítése valószínű. Mivel az euróval szembeni mozgás intenzitása, valamint iránya nagyobb bizonytalansággal jelezhető előre, mint a dollárral szemben, ezúttal az USD/HUF vételét javasoljuk.
A fejlett piacokon emelkedtek a hosszú lejáratú kötvények hozamai. Egy héttel ezelőtt az USA tíz éves államkötvények hozama 4 százalék fölé emelkedett. Ez azt jelenti, hogy a 2008. decemberi mélypont óta kétszeresére emelkedtek a hozamok. A német tíz éves állampapírok hozama nem változott érdemben, továbbra is 3,4-3,5 százalék között stagnál. Ebben a helyzetben továbbra sem javasoljuk a fejlett piaci kötvények vételét.
A hazai piacon megtorpant a korábbi hozamcsökkenés, de nem fordult meg a piaci trend annak ellenére sem, hogy beárazottnak tekinthetők a további MNB kamatvágások, illetve, hogy egyre több befektető szerint az adósság-problémák jelentik a legnagyobb kockázatot világszerte.
Jól látható, hogy a távolabbi lejáratok esetében volt csak kisebb emelkedés, a közeli lejáratok hozama szinte egyáltalán nem változott. A következőkben kisebb hozam-emelkedésre számítunk, ezért továbbra is a hosszabb futamidők eladását, a rövid futamidők tartását/vételét javasoljuk. Az USA makrogazdasági adatok továbbra is javuló tendenciát mutatnak, így a befektetőket az egyéb hírek, melyek negatívan hatnak, csak átmenetileg képesek befolyásolni – legalábbis addig, amíg a likviditás mai, magas szintje biztosítja a folyamatos vételi szint fenntarthatóságát. Ugyanis továbbra is likviditás-vezérelt emelkedésről beszélhetünk, az egyes részvények fundamentális alapon jelentős túlértékeltséget mutatnak, illetve olyan növekedés árazódott be, amit a legoptimistább makrogazdasági előrejelzések sem támasztanak alá.
Ebből következően realizálni kell az elérhető nyereségeket, de hozzá kell tennünk, hogy nem lehet megmondani mikor ér véget a mai emelkedő trend, hiszen a likviditás csökkentésére tett eddigi lépések nem hatottak a részvénypiaci likviditás szintjére. Ha a likviditás továbbra is a mai magas szinten marad, akkor elképzelhető további növekedés. Arra, hogy mikor szakadhat vége az emelkedésnek, a jegybanki kamatemelésen kívül is létezik indikatív mutató. Ez pedig a kötvénypiaci hozamokban keresendő, hiszen a fejlett piaci kötvény-hozamok további emelkedése már komoly befektetési alternatívát kínálhat a túlárazott részvényekkel szemben. Ha az USA tízéves kötvények hozama meghaladja a 4,5 százalékos szintet, a részvénypiacokon kialakulhat egy nagyobb korrekció is.
A hazai piacon is csökkent a növekedés üteme, miután a BUX több mint két éves csúcsra emelkedett. Ha a két évvel ezelőtti, a Molra még élő OMV ajánlat torzító hatását kiszűrjük, akkor kiderül, hogy a BUX körülbelül 10 százalékra van történelmi csúcsától. Talán nem is szorul különösebb magyarázatra, hogy miért gondoljuk túlértékeltnek a hazai részvénypiacot.
Ezzel együtt a hazai piacon éppúgy nem tudjuk megmondani, hogy mikor szakad vége az emelkedésnek, mint ahogy a nemzetközi piacokon is csak találgatni tudnánk. A forgalom mindenesetre csökken az utóbbi időben, de a korábbi meredek emelkedésben igen komoly forgalmakat láthattunk, ráadásul az index visszatért egy korábbi emelkedő trendbe.
A fentiek ellenére az elérhető nyereségek realizálását ajánljuk, akár azon az áron is, hogy még hetekig, hónapokig emelkednek az árak, mert a mai árak mellett ez már csak a további nyereségek elmaradását jelenthetik, effektív veszteséget már nagyon kevés, korábban felvett pozíció jelenthet.
Ajánlások Devizapiac: Nemzetközi részvénypiac: Kötvénypiac: Befektetési alapok: |
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
Vékony Csongor szerint a párt cserbenhagyta az elszakított területeken élő magyarokat, és nem elég revizionista.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.