Az uniós források negyedét fizették ki Magyarországon

Magyarországon a tavalyi év végéig a 2007 és 2009 között leköthető uniós források negyedét, azaz mintegy 3,4 milliárd eurót fizettek ki a nyertes pályázóknak − mondta Várnai Éva, a KPMG kormányzati tanácsadási részlegének kelet-közép-európai vezetője.

  • MTI MTI
Az uniós források negyedét fizették ki Magyarországon

Az eddig kifizetett támogatás és az összes, hét éves periódusra rendelkezésre álló forrás aránya 10 százalékos, amellyel Magyarország az ötödik helyen áll a régió országai között. A KPMG "EU Funds in Central and Eastern Europe - Progress report 2007-2009" című nemzetközi összehasonlító tanulmányát idézve Várnai Éva kiemelte: Magyarországon 2009 végéig 13,3 milliárd euró értékben kötöttek támogatási szerződést a kedvezményezettekkel, amely a teljes, hét évre, 2013-ig szóló 34,5 milliárd eurós forrás 40 százaléka. Időarányosan a források 90 százalékát kötötte le Magyarország.

A közép-kelet-európai régióban az uniós források 2007-2013 között rendelkezésre álló 264,4 milliárd eurós keretéből az országok a tavalyi év végéig 69,3 milliárd euró értékben kötöttek szerződést, amelyből 19,6 milliárd eurót fizettek ki a nyertes pályázóknak. A szerződéskötések aránya a teljes kerethez képest 26 százalékos volt a tavalyi év végéig, míg időarányosan tekintve 61 százalékos. Várnai Éva a tanulmány alapján rámutatott, hogy a korábbi évekhez hasonlóan Lengyelország és Románia kötötte a régióban a legkevesebb szerződést rendelkezésre álló forrásaihoz képest.

A legmagasabb kifizetési aránnyal a teljes keretösszeget tekintve Szlovénia és Litvánia rendelkezik 18 illetve 17 százalékos aránnyal, míg Romániában és Bulgáriában a keretösszeg kevesebb mint 5 százalékét fizették csak ki a nyertes pályázóknak. Várnai Éva szerint a kifizetések üteme elsősorban azért ilyen alacsony, mert a gazdasági válság miatt sok kedvezményezett nem tudta előteremteni az önrészt, ezért nem tudott még szerződést kötni.

2007 és 2009 között az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósított projektek kedvezményezettjei öt területre − a közlekedésfejlesztésre, vidékfejlesztésre és halászatra, humán-erőforrás fejlesztésre, gazdaságfejlesztésre és környezetvédelemre fordították a támogatások 76 százalékát. Magyarország − a régió tendenciáihoz hasonlóan − a támogatások legnagyobb részét közlekedésfejlesztésre, gazdaságfejlesztésre és vidékfejlesztésre fordította.

A KPMG partnere a sajtótájékoztatón kitért arra is, hogy a régiós országok milyen intézkedéseket valósítottak meg az uniós forrásokból a gazdasági válság hatásainak enyhítésére. Rámutatott: a legtöbb ország nem egy meghatározott stratégia mentén csoportosította át uniós forrásait, így csak rövid távú válságenyhítő intézkedéseket vezetett be. Magyarország a válságra a pályázati jogosultsági kritériumok enyhítésével, valamint az operatív programokat érintő forrásátcsoportosításokkal reagált − emelte ki Várnai Éva.