Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 41,99 pontos, 0,20 százalékos csökkenéssel, 21.371 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 16,4 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények a gyengülő Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Varjú Péter, az Erste Bank üzletkötője megjegyezte, hogy a nap eleji optimizmus zárásra elolvadt. A szakértő szerint hasonló szinteken fejezték be a kereskedést a régió más tőzsdéi is. Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője szerint a stabilizálódás jelei látszanak, a folytatásban nagyobb esélyt adott az emelkedésnek. Mindkét üzletkötő kiemelte a Mol-t, amely egész héten jól teljesített. Sőre Balázs elmondta, hogy pozitívan befolyásolta az Egis árfolyamát az a hír, amely szerint a Morgan Stanley 27.400 forintos célárat határozott meg a gyógyszeripari vállalat papírjaira.
A Mol 10 forinttal, 0,05 százalékkal 18 610 forintra erősödött, 3,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 10 forinttal, 0,20 százalékkal 5100 forintra nőtt, forgalmuk 7,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,10 százalékkal 642 forintra emelkedett, forgalma 1,9 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 800 forinttal, 1,82 százalékkal 43 050 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,4 milliárd forintot ért el. Szektortársa, az Egis 1,2 milliárd forintos forgalom mellett 460 forinttal, 2,48 százalékkal 19 ezer forintra növelte értékét.
A BUMIX 1.959,98 ponton zárt pénteken, ez 6,47 pontos, 0,33 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.