Szexi, és a profitot is növeli, de hogyan kapcsolódhat egy kisebb cég ehhez a trendhez?
Ötlépcsős útiterv a fenntarthatósági célkitűzések üzleti stratégiába építéséhez.
A világ gazdagsága továbbra is az ipari országokban koncentrálódik, de a pénzügyi válság, amelynek következményeit még korántsem emésztette meg a világgazdaság, gyorsította a feltörekvő országok javára végbemenő egyensúly-eltolódást – derül ki a tanulmányból.
A jelentés szerzői 50 országot vizsgáltak, amelyekben a világ népességének 68 százaléka él és a világ GDP-jének 87 százalékát állítják elő. Az elemzők a bankbetétek, a pénzpiaci és biztosítási befektetések alapján vették számba magán vagyonokat, de mellőzték az ingatlanvagyont, amelynek értékelése bizonytalanabb lett volna.
Noha a háztartások pénzügyi vagyona az 50 országban 7,5 százalékkal gyarapodott 2009-ben és euróban számolva elérte a 82 230 milliárd eurót, az összeg érezhetően elmaradt a 2007. évi 85 590 milliárd eurótól. „A legnagyobb meglepetést az okozta, hogy milyen óriási hatást gyakorolt a válság a fejlett gazdaságokra” – mutatott rá Arne Holzhausen, az Allianz csoport közgazdásza. „Az adatokból kitűnik, hogy a válság elsősorban a nagy pénzügyi központokat, köztük is főleg a Wall Streetet érintette. Hozzájuk képest a feltörekvő országok viszonylag jól jöttek ki belőle.”
A tanulmány három csoportra osztotta az 50 vizsgált országot. A 21 leggazdagabb ország csoportjában az egy főre jutó évi megtakarítás 31 600 euró vagy annál is több. A 14 országot magába foglaló középső csoportban 5300 euró és 31 600 euró között mozog, végül a vizsgálatban szereplő legszegényebb országok csoportjában – amelyben több feltörekvő ország is található – nem éri el az 5300 eurót.
Kevesebb mint tíz év alatt az egy főre jutó lakossági pénzvagyon 16 százalékkal nőtt a legszegényebb országokban, vagyis hétszer gyorsabban, mint a leggazdagabb országokban. A 2000-es évek elején a leggazdagabb országokban élő személyek pénzügyi vagyona még 145-szöröse volt a legszegényebb országokban élő lakosságnál kimutatható összegnek. 2009-re ez az arányszám 45-re csökkent – állapította meg az Allianz tanulmánya.
Johannes Jütting, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közgazdásza, aki a gazdagság átrendeződéséről júniusban közzétett OECD-jelentés szerzője volt, egyenesen úgy vélekedik, hogy ez a folyamat már az 1990-es években kezdődött, és a 2000-es években gyorsult fel.
Így például Chile – az egyedüli olyan latin-amerikai ország, amely bejutott a középcsoportba – fejenként 8000 euró pénzügyi vagyont mutat fel. Ami az Európai Unióhoz csatlakozott kelet-közép-európai országokat illeti, az elmúlt évtized figyelemre méltó felzárkózása ellenére teljesítményük ettől még elmarad: az egy főre jutó megtakarított pénzvagyon értéke épp hogy valamivel meghaladja a 7000 eurót.
A feltörekvő országokban kibontakozó fejlődés még jelentősebb, azt is tekintetbe véve, hogy ezekben az országokban a pénzügyi megtakarításokat nem feltétlenül helyezik el pénzintézetekben, továbbá hogy a leggazdagabb országok egyben a leginkább eladósodottak is.
A világ középosztálya, vagyis a tanulmány értelmében az 5300 euró és 31 600 euró közötti megtakarítással rendelkező személyek összessége 2009-ben elérte az 565 millió főt, míg 2000-ben még csak 200 millió volt a létszámuk.
Ennek az összlétszámnak több mint a fele feltörekvő országokban él, így Kínában (130 millió fő), Brazíliában (40 millió fő) vagy éppen Oroszországban (14 millió fő). Ez a jelenség még csak a kezdetén tart: "2050-ben a világ fogyasztásának felét a kínaiak és az indiaiak fogják képviselni, szemben a jelenlegi 10 százalékkal" – ez Johannes Jütting becslése.
Ezt a lendületet azonban rövid távon több tényező is megtörheti. A lista élén a feltörekvő országok közötti növekvő aránytalanságok állnak. „Meg kell őrizni a reményt arra, hogy ezekből a javakból mindenki részesülhet, nevezetesen a egészségügyi ellátáshoz, az oktatáshoz stb. való hozzáférés tekintetében” – hangsúlyozta Johannes Jütting.
További komoly kockázati tényezőt jelenthetnek az olyan környezeti kérdésekben kialakuló konfliktusok, mint az erőforrásokhoz és a mezőgazdasági termőterületekhez való hozzáférés lehetősége.
