Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A nyersolaj hordónkénti ára 220 dollár fölé emelkedhet, ha egyidejűleg állna le az olajtermelés Líbiában és Algériában - véli a Nomura.
A japán bank szakértői párhuzamot vontak a jelenlegi helyzet és az 1990-1991-es Öböl-háború között, amikor hét hónapon belül 130 százalékkal drágult a kőolaj, miközben az OPEC tartalékkapacitása napi 1,8 millió hordóra csökkent.
"Amennyiben Líbiában és Algériában egyszerre állna le az olajtermelés, a nyersolaj ára 220 dollár fölé emelkedhet hordónként, az OPEC tartalékkapacitása pedig napi 2,1 millió hordóra csökkenne, gyakorlatilag ugyanarra a szintre, mint az Öböl-háború idején, és amikor 2008-ban a kőolaj ára történelmi csúcsra, 147 dollárra emelkedett" - tartalmazta a Nomura szerdán ismertetett tanulmánya.
Az olajpiacok elsősorban a líbiai eseményeket követik, már csak azért is, mert az ottani olajtermelés lényegesen nagyobb, mint Algériában. Líbia az afrikai kontinens harmadik legnagyobb olajtermelője. A napi 1,6 millió hordó olajtermelésből 1,3 millió hordót exportál, elsősorban Európába. Az ország kőolajkészletei becslések szerint 44 milliárd hordót tesznek ki, ez a legnagyobbnak számít Afrikában.
A Reuters szerdán saját számításai alapján azt közölte, hogy Líbia olajtermelésének közel a negyede leállt, miután a kormányellenes tüntetések miatt az országban működő számos olajipari cég felfüggesztette a termelését.
A napi 300-400 ezer hordóra becsült olajtermelés-kiesést részben az országban működő olajvállalatok eddigi bejelentései alapján számították ki.
Egyebek között a német Wintershall már leállította napi 100 hordó olajtermelését, a spanyol Repsol pedig szintén felfüggesztette napi 200 ezer hordónyi termelését. Más cégek, így az olasz Eni, a francia Total és a norvég Statoil pedig azt közölte, hogy egyes olajmezőkön már nem termelnek.
Amennyiben teljesen leáll a líbiai export, meglehetősen nehéz lesz azt pótolni, legalább is rövid időn belül. A Líbiában bányászott kőolaj igen jó minőségű, hirtelenjében csak rosszabb minőségűvel lehetne helyettesíteni.
Röviddel 16 óra előtt az északi-tengeri Brent olajfajta ára 4,57 dollár (4,32 százalék) emelkedéssel 110,35 dolláron állt, 2008 szeptember 2-ika óta a legmagasabb szinten. Ugyanekkor a nyugati félteként irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára 2,55 dollár (2,67 százalék) növekedéssel 97,97 dolláron állt, ilyen magasan utoljára 2008 október elején jegyezték.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?