Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Másfél százalékot meghaladó mínuszban álltak a vezető New York-i tőzsdemutatók a keddi kereskedés vége előtt mintegy két órával.
Közép-európai idő szerint 19 óra körül a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 1,61 százalékkal (193 ponttal) 11 800,13 pontra csökkent. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 1,65 százalékkal 2656,38 pontra gyengült. Az S&P 500-as mutató 1,54 százalékkal 1276,37 pontra süllyedt. A DJIA eddigi napi mélypontja 297 pont volt.
A kezdeti igen jelentős csökkenést azok a hírek váltották ki, hogy egy japán atomerőműben bekövetkezett újabb robbanás hatására veszélyes szintű radioaktív sugárzás került a légtérbe. A befektetők azért fogtak hirtelen eladásba a hírre, mert a nukleáris válság nem csak Japánra nézve okozhat komoly gondot, de az ország cégeire is. Japán a világ harmadik legerősebb gazdasága, ide irányul az amerikai export közel tíz százaléka.
A legnagyobb vesztesek közé a chipgyártók tartoznak, mivel igen sok technológiai cég függ a japán vállalatok termékeitől, alkatrészeitől. Egyebek között az Intel több mint 3 százalékos veszteségen állt. Ugyancsak jelentősen csökkent azoknak az élet- és egészségbiztosító cégeknek az árfolyama, amelyek komoly tevékenységet folytatnak Japánban. Így például az Aflac árfolyama 8 százalékkal zuhant. A biztosító üzleti tevékenységének mintegy 75 százalékát bonyolítja Japánban. Az Avalon Partners brókercég egyik vezetője azt mondta, hogy "most az a helyzet, amikor el kell adni, és csak azután feltenni kérdéseket".
Az 500 céget tömörítő S&P index mind a 10 vállalatcsoportja gyengült, a legnagyobb mértékben, 2,4 százalékkal a technológiai cégeké. A szakértők szerint a japán földrengés és az azt követő szökőár miatt csökken az olajkereslet. Emiatt süllyedt az olajár, és esett az olajipari papírok árfolyama. Az Exxon Mobil és a Chevron egyaránt 1 százalék körüli mínuszban állt.
A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára 2,70 dollár csökkenéssel 98,49 dolláron állt röviddel 19 óra előtt. Közép-európai idő szerint röviddel 19 óra előtt New Yorkban az euró 1,3978 dollárra gyengült a hétfő késő esti 1,3988 dollárról (-0,07 százalék). A dollár 81,63 jenről 80,88 jenre csökkent (-0,92 százalék).
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Újabb izraeli és amerikai tervek szövődtek a gázai palesztin lakosság kitelepítésére, miközben a háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos hatalmi paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza Párt elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.