Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az MSZP szerint döntési jogkör híján gittegylet lesz az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) helyébe lépő Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács.
Gúr Nándor országgyűlési képviselő szerdán sajtótájékoztatón azt mondta: amíg az OÉT-ben például a minimálbérről meg kellett egyeznie a munkaadók és a munkavállalók képviselőinek, valamint a kormánynak, az utódszervezetnek, a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácscsak - amelyben helyet kapnak civil szervezetek és a történelmi egyházak is - csak javaslattételi és tárgyalási joga lesz, ha azonban nem jön létre megállapodás, a kormány dönthet a vitás kérdésekben.
Az MSZP-s politikus szólt arról is: a kormány az érdekegyeztetés leépítése mellett a munkaügyi törvény módosításával szerinte kiszolgáltatottá tenné a munkavállalókat, például úgy, hogy akár 6 hónapos próbaidőt is kiköthetne a munkaadó. Kifogásait sorolva felrótta azt is, hogy a kormány a túlórákkal kapcsolatban egy átmeneti, a válság miatt bevezetett szabályt akar véglegesíteni, és lehetővé tenné a heti 44 órás foglalkoztatást 40 órára járó bérért.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.