EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A családi adókedvezmények és a 16 százalékos személyi jövedelemadó együttes hatására 2011 első negyedévében nemzetgazdasági átlagban a nettó kereset 5,6 százalékkal, a reálkereset 1,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán a honlapján.
A keresetek első negyedévi alakulásáról kiadott KSH-jelentés a családi kedvezmények nélkül számított nettó keresetek 3,5 százalékos emelkedését jelezte, eszerint a gyermekek után járó adókedvezmény 2,1 százalékponttal javítja a negyedéves növekedést, miközben a bruttó átlagkeresetek csak 1,5 százalékkal nőttek. Az első negyedévben 4,2 százalékos volt az infláció az előző év azonos időszakához mérve. Az emelkedés mértéke a többgyermekes családokban a legnagyobb.
A három vagy annál több gyermekesek nettó keresete 17 százalékkal, reálkeresete 12,3 százalékkal nőtt az első negyedévben. A gyermektelen családok esetében viszont a nettó kereset csak 2,9 százalékkal nőtt, a reálkereset 1,2 százalékkal csökkent.
Az egy gyereket nevelőknél a nettó átlagkereset 5 százalékkal, a reálkereset 0,8 százalékkal emelkedett, a két gyerekes családoknál a nettó átlagkereset 9,8 százalékos, a reálkereset 5,4 százalékos bővülést mutat az előző év első negyedévéhez képest.
A KSH közölte, hogy a személyi jövedelemadó-rendszer 2011. évi változása – az egységes 16 százalékos személyi jövedelemadó és a családi kedvezmények bevezetése – miatt új számítási módszert dolgozott ki az alkalmazásban állók nettó, illetve reálkeresetének megállapítására. A módszertani fejlesztés lehetővé teszi a nettó és a reálkeresetek alakulásának gyermekszám szerinti becslését. Az adatokat a jövőben negyedévente publikálja a statisztikai hivatal.
Január-márciusban a teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete 210 ezer forint volt. A költségvetési szervezetekben dolgozóké 198,9 ezer, a vállalkozói szférában pedig 215,5 ezer forint.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Eddig 12 település hozott rendeletet a helyi önazonosság védelmében, azonban mindössze egy olyan van, ahol a lakosságszám változása alapján ez indokolt lehet – és ott sem ez a probléma.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Az Eurostat szerint többet élnek a magyarok egészségesen, mint a németek, az osztrákok vagy a svájciak.
Egy magánszemély tett feljelentést a rendőrségen, ennek nyomán indult meg az eljárás.
Nógrádi Györggyel fejtette meg Ukrajnát és az Európai Uniót Orbán Viktor a Patrióta csatornáján.