Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Saját üzletlánccal egészítené ki élelmiszer-ipari érdekeltségeit Csányi Sándor OTP-vezér.
A HVG információi szerint éppen a legnagyobb boltszámú hazai hálózatra vetett szemet a többek között a Pick Zrt.-t is birtokló agrár- és élelmiszer-ipari óriás Bonafarm-csoport tulajdonosa. Az üzletláncok forgalom szerinti rangsorában stabilan a harmadik helyen álló, több mint ötezer boltot számláló Coop-csoport a válság egyik viszonylagos nyertese – és nem csak amiatt, hogy nem fizet válságadót.
A válság nyerteseinek a hazai láncok kisboltjai, továbbá az agresszíven terjeszkedő diszkontok látszanak. Utóbbiak növelték a legnagyobb mértékben – 4,3 százalékkal – a forgalmukat, amihez döntően járultak hozzá a két német kemény diszkont, a hazai élelmiszer-kiskereskedelmi piacot az utóbbi pár évben jócskán átszabó Lidl és Aldi sorozatos boltnyitásai.
Arról, hogy ki került a küzdelemben a vesztes oldalra, továbbá, hogy melyik lánccal hozták hírbe Demján Sándor nagy-vállalkozót, a HVG e heti számában olvashatnak.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Amióta a légitársaságok súlyos tízezreket számolnak fel a poggyászért, az nyer, aki megtanul praktikusan pakolni. Jobb előre felkészülni, hogy amikor tényleg odajutunk, pár perc alatt végezzünk vele, és a helyszűke se okozzon gondot. Íme tíz tipp egy veterán utazótól, hogy indulás előtt és után is flottul menjen minden.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?