Kiberbiztonság: Meddig kell elkészülnie a kötelező auditnak?
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 298,94 pontos, 1,76 százalékos emelkedéssel, 17 311,68 ponton zárt szerdán.
A részvénypiac forgalma 16,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletág igazgatója elmondta, hogy a megelőző időszak mély pesszimizmusa után az eurózóna problémáinak orvoslására született megállapodásnak köszönhetően fellélegeztek a befektetők. A rossz hangulatban olyan mélyre csökkentek már az árfolyamok, hogy az első biztató jelekre megugrottak, az emelkedést a bankpapírok vezették.
José Maneul Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke átfogó menetrendet vázolt fel a gazdasági stabilitás és foglalkoztatás javítására. Ennek elemei között említette a bankok megerősítése mellett a görög adósságválság rendezését, az euróövezet stabilitását biztosító végleges mechanizmus felállításának felgyorsítását, az unión belüli gazdasági együttműködés és koordináció fokozását.
A bejelentés első körben megnyugtatta a befektetőket, akik a később nyilvánosságra kerülő részletekre várnak - tette hozzá Szegner Balázs. A javuló hangulatban a nyugat-európai és a régiós tőzsdék is emelkedtek, a BUX a prágai és varsói tőzsdeindexektől csak kissé elmaradva emelkedett. Az erősödést a magyar kereskedésben is a bankszektor húzta, de jól teljesített a Richter is. Az OTP árfolyama a nap folyamán 3480 forintra is emelkedett, végül 3411 forinton zárt. A régiós devizák, köztük a forint is erősödött a javuló hangulatban a kedvezőbbre fordult kockázatvállalási hajlandóságnak köszönhetően.
A Mol 150 forinttal, 0,90 százalékkal 16 900 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 111 forinttal, 3,36 százalékkal 3.411 forintra nőtt, forgalmuk 12,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,78 százalékkal 512 forintra csökkent, forgalma 714,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 1080 forinttal, 3,15 százalékkal 35 380 forintra emelkedett, a részvények forgalma 862,8 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 72,6 millió forintos forgalom mellett 375 forinttal, 2,30 százalékkal 16 645 forintra növelte értékét. A BUMIX 1398,07 ponton zárt szerdán, ez 10,34 pontos, 0,75 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Az öröklés előkészítése, a vagyon átruházása bonyolult, tudatosságot igénylő folyamat – különösen akkor, ha működő cég is van a javak között.
Az elektronikus aláírásoknak egyre nagyobb a szerepe, de a különböző típusok közötti különbségek nem mindig egyértelműek.