szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A nyugat-európai értéktőzsdék pénteken visszatértek az emelkedő pályára. Múlt péntek óta most csütörtök kivételével minden nap jócskán emelkedtek a fő mutatók.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,86 százalékos napi emelkedéssel 984,41 ponton zárt, 12,24 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt. Ez 8,42 százalékkal jobb a múlt pénteki zárónál. Az előző héten 4,52 százalékkal romlott ez a mutató.

A részvénypiacok javultak, a bankrészvények kiugróan, átlagosan 4,2 százalékkal drágultak, az állampapírok hozama csökkent pénteken, miután a német kancellár parlamenti előadásából kiderült: a jövő heti EU-csúcs előtt német-francia egyetértés alakul ki az EU-beli "költségvetési unió" megteremtése felé akár az uniós alapszerződés módosítása, akar új euróövezeti szerződés révén. Még automatikusabbá tennék a deficit- és államadósság-korlátot megsértő országok szankcionálását, illetve mechanizmust teremtenének a beavatkozásra a nemzeti költségvetésekbe. Bár vitás még, hogy erre a brüsszeli bizottságnak, illetve az Európai Bíróságnak lenne-e joga, amint azt a németek szeretnék, vagy az állam- és kormányfők Európai Tanácsának, amint a francia elnök mondta csütörtökön.

Hozzájárult a jó hangulathoz az Európai Központi Bank (EKB) elnökének nyilatkozata is arról, hogy ha körvonalazódik a "költségvetési unió", akkor az EKB is rugalmasabban vásárolhatna euróövezeti államadósságot, de - mint erősen hangsúlyozta - "csak ebben a sorrendben". Segített a kínai külügyminiszter-helyettes is, mondván, hogy Kína ezentúl is "pozitívan és egészségesen" részt vesz az Európát megsegítő nemzetközi programokban, bár ismét megszabta ennek árát: a kínai cégek európai beruházásainak kezelését "politikamentessé" kell tenni, el kell ismerni Kína piacgazdaság mivoltát, és enyhíteni kell a Kínába irányuló fegyverexportra vonatkozó tilalmakat. 

A pénteken megjelent adatok közül az amerikai munkanélküliség múlt havi csökkenéséről szóló számok szintén támogatták a részvénypiacokat, viszont a nap végére elolvasztották az euró nyereségét a dollárral szemben. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 62,95 pontos, 1,15 százalékos javulással 5552,29 ponton zárt, 5,89 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt. A frankfurti DAX-30 44,80 pontos, 0,74 százalékos többlettel 6080,68 ponton végzett, 12,06 százalékkal alacsonyabban, mint az év végén. 

Párizsban a CAC-40 35,00 ponttal, 1,12 százalékkal 3164,95 pontra emelkedett, ez 16,82 százalékkal kevesebb az év véginél. Varsóban a WIG20 0,31 százalékkal 2257,90 pontra fogyatkozott. A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,26 százalékkal, az S&P-500-as 0,43 százalékkal, Nasdaq piac összetett mutatója 0,46 százalékkal volt a csütörtöki záróértéke fölött.

Az euró bőven 1,35 dollár fölé ugrott napközben, este azonban 1,34 dollár alatt volt, 0,67 százalékkal kevesebbet ért a dollárhoz képest, mint csütörtök este. A svájci frankhoz képest az európai közös valuta 1,23 frank fölött maradt, 0,11 százalékos napi javulással. 

Az északi-tengeri Brent könnyűolajfajta este hordónként (159 liter) 109,16 dollár volt, 17 centtel több a csütörtöki zárónál. Most 2,59 százalékkal drágább, mint múlt pénteken. A gázolaj ára tonnánként 2,50 dollárral 948,50 dollárra emelkedett az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. Ez 1,04 százalékkal magasabb a múlt pénteki záróáránál. Az arany unciánként (31,1 gramm) 2,15 dollárral 1750,50 dollárra drágult azonnali szállításra Londonban.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!