szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Irán nehezen talál vevőt exportra szánt olajának csaknem negyedére, jeleként annak, hogy az iráni nukleáris fejlesztési program miatt bevezetett nyugati szankciók máris éreztetni kezdik hatásukat - írta a hétfői Financial Times.

A londoni gazdasági napilap iparági forrásai szerint Teherán napi 500 ezer hordó pluszmennyiséget próbál értékesíteni Kínának és Indiának; ez a tavalyi átlagos napi iráni nyersolajexport 23 százaléka. A lapnak nyilatkozó szakértők egyike szerint Iránnak "súlyos problémái vannak új vásárlók fellelésével".

Ha Irán március közepéig nem talál vevőt erre az olajra - amely éppen megegyezik az európai finomítók által tavaly vásárolt iráni olajmennyiséggel -, akkor kénytelen lesz az el nem adott olajat tartályhajókon tárolni, vagy kitermelését visszafogni. Mindkét megoldás az olajárak emelkedését okozhatja - áll a hétfői Financial Times-ban.

AP / Hasan Jamali

A lap idézi a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) adatait, amelyek szerint Kína - az iráni olaj legnagyobb egyedi vásárlója - tavaly naponta átlagosan 550 ezer hordó iráni nyersolajat vett, jelenlegi iráni olajimportja azonban ennek a mennyiségnek a fele. Az IEA szerint mindeközben az európai finomítók is már visszafogták iráni olajvásárlásaikat.

Az EU a múlt hónapban döntött az iráni olajimport-stopról, de az intézkedést teljes körűen csak július 1-jétől érvényesíti, hogy az iráni nyersolaj fő európai vásárlóinak - Görögországnak, Spanyolországnak és Olaszországnak - legyen ideje más beszerzési források után nézni.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!