Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 27,19 pontos emelkedéssel, 17.832,94 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,15 százalékkal erősödött.
Nulla körüli nyitás után a görögországi fejlemények, valamint az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed vezetőinek nyilatkozatai hathatnak a budapesti árfolyamok alakulására.
Balásy Zsolt, az MKB Bank részvénystratégája szerint ez a hét az enyhülésé eddig, ami részben a görög megkönnyebbülésnek, részben az akár Európából, akár az Egyesült Államokból érkező, egyre felfokozottabb stimulus várakozásoknak köszönhető. Kifejtette, hogy előbbi csak hosszabb, utóbbi azonban már rövid távon is lehet csalódás forrása, ugyanis szerdán este derül ki, hogy a Fed hajlandó-e újabb lépéssel segíteni a piacoknak, "ami, elnézve, hogy az amerikai piacnak semmi baja, igen valószínűtlennek tűnik" - vélekedik a szakértő. Balásy Zsolt nulla körüli nyitásra számít a BÉT-en, de úgy véli, hogy napközben "könnyen előkerülhetnek ismét az elmúlt napok vevői".
A CIB Bank reggeli elemzésében felhívja a figyelmet arra, hogy a Fed nyíltpiaci bizottsága kétnapos ülése után szerdán hozza nyilvánosságra monetáris politikával kapcsolatos döntéseit, a piacok azonban már tegnap optimistán tekintettek a mai bejelentések elé. Bár az elmúlt időszakban megszólaló Fed vezetők nyilatkozatai összességében inkább a kivárásra utaltak, a mélyülő európai válság és az elmúlt időszakban megjelent makrogazdasági adatok alapján a piac bízik abban, hogy a Fed akár már szerdán újabb intézkedéseket jelenthet be - olvasható a szakértői elemzésben. Hozzáfűzik, hogy az árfolyamoknak irányt adhat az is, hogy Görögországban sikerülhet tető alá hozni a kormánykoalíciót.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 253,80 pontos, 1,45 százalékos emelkedéssel, 17.805,75 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 11,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
A Mol 100 forinttal, 0,60 százalékkal 16.700 forintra erősödött, 902,8 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 139 forinttal, 3,82 százalékkal 3.777 forintra nőtt, forgalmuk 9,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,09 százalékkal 454 forintra csökkent, forgalma 992,3 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 490 forinttal, 1,34 százalékkal 37.000 forintra emelkedett, a részvények forgalma 743,7 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 41,1 millió forintos forgalom mellett 155 forinttal, 1,06 százalékkal 14.740 forintra növelte értékét.
A BUMIX 1.058,24 ponton zárt kedden, ez 7,62 pontos, 0,73 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszer hozzászólása még a bírót is megnevettette.