szerző:
hvg.hu

Augusztustól csökkenhet a havi bérünk, luxus lesz a telefonálás, ehózni kell kamat után. Szigorú feltételek mellett egyszeri segély jár a nyugdíjasoknak és nem árt, ha egyszerre több adatbázisban is ellenőrizzük az üzletfeleinket. Többek között ezekről ír az Adózóna a héten.

Az elmúlt években számos olyan új adónem jelent meg a költségvetésben (pénzügyi különadók, tranzakciós illeték, biztosítási adó, távközlési, kiskereskedelmi különadó, energia ellátók különadója, "Robin Hood"-adó, közművezeték adója, gyógyszergyártók adói stb.), amelyek új utat keresve a minden szférára semleges adók helyett egy-egy kiemelt ágazatra, tevékenységre fókuszáltak.

Legutóbb elterjedt, hogy ha az Európai Unió által Magyarország ellen indított túlzott deficit-eljárás megszűnik, feltehetően a reklámadó lesz az utolsó "unortodox" adó, amelynek tervezetét ilyen indokkal tette közzé a Nemzetgazdasági Minisztérium, de azóta a kormány nem nyújtotta be erről szóló javaslatát az Országgyűlésnek. Az előzőek árnyékában újabb jelentős (kormányzati becslések majd’ kétszázmilliárdos nagyságrendről szólnak) szigorításra kerülhet sor az egyensúlyi követelményekre hivatkozva. Ez ugyan némiképp ellentmond a nemrégen tett pénzügyi kormányzati nyilatkozatoknak, amely szerint a legfontosabb szempont a pénzügyi biztonság és kiszámíthatóság megteremtése.

1. Elsőként egy kevéssé ismert adó jelenik meg, amit bányajáradéknak is szoktak nevezni. A 2008. előtt termelésbe állított szénhidrogén mezőkön kitermelt kőolajra és földgázra – általános esetben – 4 százalékponttal (több mint 30 százalékkal) emelkedne az adó mértéke, azaz 16 százalék lenne.

2. A személyi jövedelemadóban megszűnne a választás a kamatjövedelem és ellenőrzött tőkepiaci műveletek között. A kamat típusú jövedelem adóterhelése jelentősen megnőne, hiszen 6 százalékos egészségügyi hozzájárulást kellene a kifizetőnek levonni és bevallani. Az új szabályok 2013. augusztus 1-jétől érvényesek, de olyan esetekben kevéssé nagyvonalú átmenetet fogalmaz meg, amikor egy korábbi megtakarítás átnyúlik e határidőn túl, ilyenkor napi arányosításra kerülne sor. A banki betéti hozamoknál érdemes figyelembe venni a lefelé lejtő kamatokat is, illetve az ebből eredő egyre csökkenő megtakarítási motivációt.

3. A telefonálás is egyre inkább „luxusnak” számít, főleg a vállalkozások esetében. Az adó mértéke megkezdett percenként 2 forintról 3-ra nő, ha nem magánszemély előfizetőhöz kapcsolódik. A maximum összeg a vállalkozásoknál 2012-ben hívószámonként még 1400 forint volt havonta, ami 2013-tól 2500 forintra nőtt, s ezt az új törvény megduplázná, azaz 5 ezer forintra emelné.

Ehózni is kell a kamat után

Az adócunami legújabb hulláma – nem kímélve az állampapírok hozamát sem – átcsap a kamatjövedelmeken is. Hogy a jogalkotók nyaralását ne zavarja a billegő hiánycél tartása, az Országgyűlés sürgős tárgyalással vette tárgysorozatba az egyes közteherviselési kötelezettséget előíró törvények módosításáról szóló T/11563 számú törvényjavaslatot, amely egyebek között a megtakarítások, befektetési jegyek, állampapírok, biztosítói kifizetések, szövetkezeti tagi kölcsönök kamatai, hozamai után a 16 százalék személyi jövedelemadón túl, 6 százalék egészségügyi hozzájárulás (eho) fizetését is előírja augusztus 1-jétől. Így a kamatnak már több mint ötödrésze lesz közteher.

A szja-törvény és az eho-törvény jelenleg még hatályos szabályai szerint magánszemély esetében a hitelintézeti betét (takarékbetét), számlakövetelés-egyenleg alapján jóváírt vagy tőkésített kamatát, továbbá a nyilvánosan forgalomba hozott és forgalmazott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír (például állampapír), kollektív befektetési értékpapír (befektetési jegy) kamatát, hozamát, az életbiztosítások alapján történő kifizetésekből származó hozamból megállapított adóalapot, a szövetkezeti tagi kölcsönök után fizetett kamatjövedelmet 16 százalék személyi jövedelemadó terheli, amelyet a kifizetőnek forrásadóként kell levonnia, összesítve kell befizetnie és bevallania.

A magánszemélyt e jövedelemmel kapcsolatban semmiféle további adókötelezettség jelenleg nem terheli. Emellett a befektetési jegyek tőzsdei átruházására kivételes szabály vonatkozik: ez ellenőrzött tőkepiaci ügyletnek minősül, továbbá ugyancsak kivételes rendelkezés alapján, ha a magánszemély úgy dönt, a hitelviszonyt megtestesítő értékpapír (így az állampapír) ügyleteire vonatkozóan is az ellenőrzött tőkepiaci ügyletből származó jövedelemadózási szabályait alkalmazhatja. A választási lehetőség azért előnyös, mert az ellenőrzött tőkepiaci ügyletből származó jövedelmet éves szinten az ügyleti nyereségek és veszteségek egyenlegeként kell megállapítani, sőt még a megelőző két év egyenlegét is be lehet számítani az úgynevezett adókiegyenlítés módszerével.

Egyszeri segély nyugdíjasoknak

Egyszeri segély engedélyezhető a nyugellátásban (öregségi nyugdíj, rehabilitációs járadék, özvegyi nyugdíj, árvaellátás, szülői nyugdíj, baleseti hozzátartozói nyugellátás) részesülő személy részére, ha olyan élethelyzetbe kerül, amely létfenntartását veszélyezteti és a havi jövedelme (nyugellátás és egyéb jövedelem) nem haladja meg a 70 ezer forintot, ha a kérelmező közeli hozzátartozójával közös háztartásban él, illetve a 80 ezer forintot, ha a kérelmező egyedül él.

Az egyszeri segélyt kérelmező személynek a kérelmében nyilatkoznia kell a havi jövedelméről is. Az egyszeri segély összege nem lehet kevesebb 15 ezer forintnál, de nem haladhatja meg az öregségi nyugdíj legkisebb összegének másfélszeresét (28 500 x 1,5 = 42 750 forintot). Egyszeri segély évente csak egy alkalommal állapítható meg. Az ONYF főigazgatója rendkívül indokolt esetben engedélyezheti az egyszeri segély kifizetését, ha a kérelmező az adott naptári évben már részesült egyszeri segélyben, továbbá, ha a havi jövedelem összege meghaladja a fenti összeghatárokat. Az engedélyezett segély összege azonban nem haladhatja meg a 85 500 forintot.

A kérelem benyújtása

A kivételes nyugellátás-emelés és az egyszeri segély engedélyezése egyaránt az érintett kérelmére történhet. A kivételes nyugdíjemelés engedélyezése iránti kérelmet hozzátartozói nyugellátás (özvegyi nyugdíj, árvaellátás, szülői nyugdíj) esetén a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz, egyéb esetben a kérelmező lakóhelye szerint illetékes megyei/fővárosi kormányhivatal nyugdíjbiztosítási igazgatóságához lehet benyújtani. Az egyszeri segély engedélyezése iránti kérelmet a kérelmező lakóhelye szerint illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatósághoz, vagy a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz lehet benyújtani.

Így ellenőrizhetjük üzleti partnereinket

Létező adóalany-e üzleti partnerünk? Számíthat-e fel áfát? Elkészítette-e beszámolóját és benyújtotta-e? Nem árt, ha szállítóinkat, vevőinket több adatbázisban is ellenőrizzük.

Az utóbbi időben az Adózóna több cikkében is szerepelt a nemrég bevezetett úgynevezett üzleti ellenőrzési eljárás szükségessége. A NAV a 18. információs füzetben, "A számla, nyugta kibocsátásának alapvető szabályai" összeállításban részletezi ennek tartalmát.

A tájékoztató alapja a HÉA számlázással kapcsolatos 2010/45/EU tanácsi irányelvhez kiadott magyarázat, ami szerint az adóalany ezzel az eljárással ésszerű szinten biztosította, végrehajtotta és aktualizálta a termékértékesítő, illetve a szolgáltatásnyújtó vagy a számlakibocsátó azonosságát (az eredet hitelessége), továbbá azt, hogy a HÉA-val kapcsolatos tartalom nem módosult (a tartalom sértetlensége), valamint a kibocsátás időpontjától a megőrzési idő végéig biztosította a számla olvashatóságát.

Az új eljárás kapcsán felmerülhet annak a kérdése is, hogy az adózó hol és hogyan tudja ellenőrizni partnerét. Cikkünkben azokat a nyilvános és hitelesnek tekinthető adatbázisokat gyűjtöttük össze, amelyek segíthetik az adózót ezen ellenőrzések során.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Nem engedték be a Suzuki-gyárba az ellenzéki képviselőket, így később visszatérnek

Nem engedték be a Suzuki-gyárba az ellenzéki képviselőket, így később visszatérnek

Különös férfi-női különbség jött ki, amikor a K&H megnézte, kik fizetnek a telefonjukkal

Különös férfi-női különbség jött ki, amikor a K&H megnézte, kik fizetnek a telefonjukkal

Elítélt rab szabadított ki egy autóból egy bezárt csecsemőt

Elítélt rab szabadított ki egy autóból egy bezárt csecsemőt

A klímaváltozástól halt ki egy ausztrál rágcsálóféle

A klímaváltozástól halt ki egy ausztrál rágcsálóféle

OLAF-ügyek: Polt Pétert raportra hívják az Európai Parlamentbe

OLAF-ügyek: Polt Pétert raportra hívják az Európai Parlamentbe

Bezárják a Chrome böngésző kiskapuját, mert több weboldal azzal tiltott ki látogatókat

Bezárják a Chrome böngésző kiskapuját, mert több weboldal azzal tiltott ki látogatókat