szerző:
MTI

Hétfőn ismét lefelé tartottak a nyugat-európai értéktőzsdék. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,29 százalékos napi visszalépéssel 1240,08 ponton zárt.

Továbbra sincs haladás az amerikai elnök és a törvényhozás vitájában a múlt kedden kezdődött pénzügyi év hiányzó szövetségi költségvetéséről, illetve a szövetségi adósságplafon október 17-én esedékes emeléséről, és ez elbizonytalanítja a befektetőket.

Az EU statisztikai hivatala hétfőn megerősítette az euróövezeti GDP-növekedés második negyedévi adatát negyedéves egybevetésben, de rontotta az éves összehasonlítású adatot a szeptember eleji becsléshez képest.

A Világbank mérsékelte Kína és Kelet-Ázsia növekedési előrejelzését erre az évre és a következőre. Kínának már csak 7,5 százalékos GDP-többletet jósol idénre az áprilisban várt 8,3 százalék helyett. Az első félévben a kínai hazai össztermék (GDP) 7,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Nem javított a tőzsdei hangulaton, hogy ezek után a kínai államfő az APEC-értekezlet szünetében megjegyezte, "nekünk 7 százalék is elég...".

Kedden a német kereskedelmi mérleg és a feldolgozóipari megrendelések augusztusi alakulása, és az amerikai külkereskedelem augusztusi adatai szerepelnek a naptárban, de a hivatalos amerikai adatközlés újabban nem vehető biztosra, a kormányzati zárolások miatt.

Hétfőn a londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 16,60 pontos, 0,26 százalékos romlással 6437,28 ponton zárt.

A frankfurti DAX-30 31,39 pontos, 0,36 százalékos mínusszal 8591,58 ponton végzett.

Párizsban a CAC-40 a kereskedés utolsó pillanataiban 1,33 ponttal, 0,03 százalékkal visszakapaszkodott 4165,58 pontra.

A milánói FTSE MIB-40-et 0,66 százalékos többlethez segítette, hogy egyelőre megoldódott az ottani kormányválság. A madridi IBEX-35 0,41 százalékot vesztett, az athéni ASE tőzsdemutató 2,49 százalékot nyert.

Varsóban a WIG20 0,60 százalékkal 2380,18 pontra fogyott, a MOL 0,32 százalékkal 216,70 zlotyra javult.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,50 százalékkal, az S&P 500-as 0,42 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,58 százalékkal volt az előző záró alatt.

Az euró, 1,36 dollár alatt, 0,06 százalékkal többet ért a bankközi piacon, mint vasárnap este. Svájci frankban, 1,23 frank alatt, 0,13 százalékkal kevesebbe került.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj estefelé hordónként (159 liter) 109,42 dollár volt, 4 centes napi árveszteséggel. A gázolaj tonnánként 3,75 dollárral 925,25 dollárra, a normál benzin gallononként (3,78 liter) 0,0025 dollárral 2,6101 dollárra drágult az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Videó: Már nem is kéri a Tesla autója, hogy néha fogjuk a kormányt

Videó: Már nem is kéri a Tesla autója, hogy néha fogjuk a kormányt

Semjén Zsolt: Az európai identitás része az iszlámmal szembeni védekezés

Semjén Zsolt: Az európai identitás része az iszlámmal szembeni védekezés

Ezért nem jó, ha a világ első embere a Twitteren át kommunikál a világgal

Ezért nem jó, ha a világ első embere a Twitteren át kommunikál a világgal

Megtámadták az Erdogan pártját több településen legyőző párt vezetőjét egy temetésen

Megtámadták az Erdogan pártját több településen legyőző párt vezetőjét egy temetésen

Gyönyörű dalt énekel a Trónok harcához Florence

Gyönyörű dalt énekel a Trónok harcához Florence

Androidos telefonja van? Nagy változásra számíthat már bekapcsoláskor

Androidos telefonja van? Nagy változásra számíthat már bekapcsoláskor