szerző:
Nagy Gergő

Egyre aggasztóbb az Európai Unió költségvetésének helyzete. Nem elég, hogy a következő hétéves pénzügyi ciklusra kevesebb forrást szavaztak meg a tagállamok, a büdzsé bevételi oldala is reformra szorulna: végre szükség lenne tényleges uniós bevételekre, és le kellene szakadni az egyre masszívabbá váló közvetett tagállami bevételekről. Menjen a tej áfájából bizonyos százalék Brüsszelbe? Legyen uniós kerozinadó? Vagy a pénzügyi cégekre vessenek ki valamilyen sarcot? Az ötletelést már most el kell kezdeni, ha 2020 után életbe akarják léptetni az új rendelkezéseket.

Elképzelhető, hogy az Európai Unió (EU) kasszája hamarosan a szó legszorosabb értelmében kiürül. Nem holnap nyilván, ám az utóbbi évek egyik figyelemre méltó tendenciája az, hogy az EU költségvetésébe mind kevesebb pénz folyik be a vámokból, a tagállamok pedig egyre jobban morgolódnak a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) alapján számított, közvetlenül rájuk háruló befizetések miatt.

Valamit tenni kell, különben a visszaeső bevételek és a tagállami elégedetlenkedés szétvetheti a rendszert. A helyzet komolyságát jelzi, hogy egy, az uniós intézmények tagjaiból idén decemberben felálló csoport igyekszik megoldást találni a kérdésre, és 2016-ra a tagállamok parlamentjeivel karöltve megoldási javaslatokat tennének le az asztalra. Ez egyáltalán nem lesz könnyű, mivel az eddigi reformpróbálkozások kudarcba fulladtak.

Mi is itt a probléma?

Az EU költségvetésének kiadási és bevételi oldala sokat változott az évek folyamán. Eredetileg még a tagállamok ad hoc befizetései adták a pénzügyi keretet, a 60-as évek végétől ehhez fokozatosan felzárkózott az importvámokból származó pénz és a cukorra kivetett illeték. A 70-es évek végén az EU büdzséjének bevételi oldalán megjelent az áfához kötött tagállami befizetés – a teljes áfabevétel bizonyos mértékében van rögzítve az adott évi befizetés, ez a szisztéma még ma is él –,1988-tól kezdődően pedig a GNI-alapú tagállami befizetés bukkant fel az EU költségvetésének bevételi oldalán. Két évvel ezelőtt már az utóbbi forrásból származott az unió költségvetésének 75 százaléka.

A bruttó nemzeti jövedelemből származó pénz térnyerése ugyanakkor nincs mindenkinek az örömére. A közvetlen tagállami befizetést a gazdasági válság idején több ország is terhesnek érzi, az áfához kötött uniós befizetés kiszámítása pedig igen bonyolult módszer alapján történik, utóbbi egyáltalán nem járul hozzá a büdzsé bevételi oldalának átláthatóbbá tételéhez.

Az Európai Bizottság több ötlettel is előállt, mi lehet az uniós költségvetés fő bevételi forrása, ám ezek az alternatívák egyelőre elvéreztek
©

A GNI-alapú befizetések az EU költségvetésének bevételi oldalát nézve arányaiban még nőni is fognak, tekintve, hogy a 28 tagú európai blokk egyre több országgal köt szabadkereskedelmi megállapodást – például Dél-Koreával, de az Egyesült Államokkal is folynak a tárgyalások –, ez pedig visszaveti az importvámokból származó bevételeket. A gazdasági válság eredményeképpen pedig egyes tagállamokban a behozatal is visszaesett, így nincs mi után vámot beszedni, és itt is esnek ki bevételek. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy az áfaalapú befizetéseket egyes nagyobb tagállamok, mint például Németország, ki akarják vezetni, akkor eljuthatunk addig, hogy a GNI-alapú befizetések aránya 90 százalék közelébe is kúszhat (az importvámból származó bevételek 13-14 százalék körül alakulnak jelenleg).

További probléma, hogy egyre szűkül az EU többéves pénzügyi keretében (jelenleg épp a 2007–2013-as ciklus zárul) megfogalmazott kötelezettségvállalási és kifizetési előirányzatok közötti rés. Ez azt jelenti, hogy bár az EU kötelezettséget vállal bizonyos programok teljesítésére, a kifizetések egyre inkább még az érintett évben történnek meg, nem nyúlnak át a következőkre. Ez különösen a többéves pénzügyi keretek (MFF) vége felé jelent problémát, amikor is feltorlódnak a kifizetések, és ekkor pótlólagos befizetést kell kérni az EU-nak a tagállamoktól. A jövőben eközben egyre inkább számolni lehet azzal, hogy a kevesebb és szigorúbb feltételek mellett elkölthető uniós forrást – a következő ciklusban 960 milliárd eurónyi kötelezettségvállalásra tett ígéretet az EU, ez kevesebb, mint az előző ciklusban, ám a feltételek is változnak – igyekeznek a tagállamok a lehető legnagyobb mértékben felhasználni, ez pedig igen feszítetté teszi az egyes évek kötelezettségvállalásaira épülő kifizetéseket. Idén például mintegy 11,2 milliárd euró hiányzott még az unió ez évi költségvetéséből a kötelezettségek teljesítéséhez, ezt végül az Európai Parlament (EP) a múlt héten kipréselte az Európai Unió Tanácsából (itt a tagállamok képviselői ülnek, akik rábólintottak az idei pótlásra, cserébe azért, hogy az EP megszavazza a 2014–2020 közötti karcsúsított MFF-et).

Reform kell, de az eddigi próbálkozások besültek

Azt a legtöbb uniós és tagállami döntéshozó érzi, hogy reformra lenne szükség, ám arról már megoszlanak a vélemények, hogy milyen irányba is mozduljon az EU. Van, aki a GNI-alapú befizetéseket növelné tovább, és a többi bevételi forrást elfelejtené, ám radikálisabb hangok is vannak, melyeket egy uniós dokumentum szedett csokorba még két éve. Az Európai Bizottság (EB) 2011-ben tett javaslatot egy pénzügyi tranzakciós adóra (FTT), melyet a pénzügyi szolgáltatókra és részvény-, illetve kötvényügyletekre vetettek volna ki az egész EU-ban. Az volt az eredeti cél, hogy ezzel az adóval a tagállamok ki tudják majd váltani befizetéseik egy részét. Mivel akkor már 10 uniós tagállamban létezett valamifajta pénzügyi tranzakciós adó, így az új adónem sok helyen nem is lett volna új elem. A teljes uniós bevezetés ugyanakkor elbukott, mivel több tagállam saját pénzügyi rendszereit féltette, attól tartottak, hogy a cégek az adók miatt más országba költöznek (különösen az Egyesült Királyság aggódott). Bár az EU közvéleménye 2011-ben elsöprő többségben támogatta volna egy hasonló adó bevezetését, és brüsszeli forrásaink szerint is "azt hittük, hogy ha megadóztatjuk a csúnya bankokat, akkor minket mindenki szeretni fog", a teljes bevezetés azonban végül több tagállam ellenállásán megbukott. Az eredmény végül az lett, hogy a tagállamok egy csoportja fogja csak bevezetni majd az új adót.

Egyfajta új megoldás lehetne, hogy bizonyos, az EU teljes területén kapható termékek és szolgáltatások utáni ugyanolyan mértékű áfából csípnének le egy kisebb részt, és azt irányítják át a tagállamok az EU költségvetésébe. Ezzel ugyanakkor olyan problémák vannak, hogy igen szerteágazó áfakulcsok léteznek az EU-n belül még az ugyanazokra a termékekre is – a belső piac kialakításának kezdetekor még célként fogalmazódott meg az áfarendszerek, kulcsok harmonizálása, ám erről később letettek –, így minden bizonnyal komoly nehézségekbe ütközne ez az út, egyes tagállamok ellenállásáról nem is beszélve.

Adjuk az áfa bizonyos százalékát Brüsszelbe? Vagy legyen kerozinadó?
©

Szóba kerülhetne még esetleg a légiközlekedés uniós adóztatása (például kerozinadó), vagy a lakossági energia uniós adóval való megterhelése. Az EB fő vonulata az adó bevezetése mellett a harmonizáció is lenne: ha már új adónemet vezetnének be, akkor azt mind a 28 tagállamban ugyanarra a termék- és szolgáltatáskörre határoznák meg, ugyanazzal a kulccsal, mivel csak így lenne elkerülhető a piactorzító hatás.

Akkor jöjjön máshonnan a pénz, de honnan?

Brüsszeli forrásaink szerint a lényeg az, hogy véget kellene vetni annak a megközelítésnek az unió költségvetése kapcsán, hogy minden Brüsszelbe irányított euró otthonról fog hiányozni. 2020-ra az EU-nak jó lenne megközelítenie a kétharmados arányt a tényleges saját bevételek tekintetében, vagyis ideje lenne leszakadni a GNI-alapú befizetésekről és áttérni a közvetlenül az EU büdzséjébe befolyó pénzekre.

Szorosabb gyeplő

Kevesebb, de nagyobb hatékonysággal. Talán ezzel az egy mondattal is jellemezhető lehetne a következő, 2014 és 2020 közötti hétéves uniós költségvetési ciklus, legalábbis az EB ilyen iránymutatásokat igyekezett megfogalmazni a pénzügyi keret összeállítása során, melyhez a tagállamok és az EP beleegyezését is elnyerte. Vagyis jön a nagyobb szigor az uniós források lehívásánál, az egyes fejlesztéseket az EU-nál ráadásul előzetesen láttamoztatni is kell, meg kell érdeklődni, hogy bizonyos projektet támogatnak-e. Infrastrukturális beruházásoknál pedig elsőbbséget élveznek az európai közlekedési folyosókat megvalósító megoldások, európai energia, digitális rendszereket összekötő projektek, a legtöbb esetben másra nem is lehet majd pénzt kérni. A helyi politika érdekeit mindenképpen kiszűrnék – hatodrangú mellékút felújítására nem lesz pénz –, emellett pedig a projektek eredményeinek mérésére is nagyobb hangsúlyt fektetnek. A kohéziós pénzeknek pedig nem feltétlenül csak a nemzeti beruházásokat kellene kiváltaniuk (Magyarország esetében a hazai fejlesztések 95 százalékban uniós forrásokból valósulnak meg), ezek a pénzek csak kiegészíthetik a helyi pénzeket. Brüsszeli forrásaink szerint ugyanakkor a magyar gazdaság erőre kapásával ez az arány csökkenhet, ráadásul mivel sokkal fókuszáltabban érkeznek majd az uniós pénzek, így a pozitív gazdasági hatás is nagyobb lehet, a növekedés pedig már az uniós pénzek nélkül is folytatódhat.

A potenciális lehetőségekről már esett szó, ám mivel az eddigi próbálkozások elbuktak, most elölről kell kezdeni mindent – természetesen építve az eddigi tapasztalatokra –, egyik forrásunk a jelenlegi helyzetet "teljes csődnek" írta le, innen kell most elindulni. Idén decemberben fel fog állni egy, az uniós intézmények, az EU meghatározó politikusaiból álló munkacsoport – a csoportot Mario Monti volt olasz kormányfő vezetheti –, akik megvizsgálják majd, milyen egyéb opciók létezhetnek az unió költségvetésének bevételi oldalát illetően. 2016-ra szeretnének egy javaslatcsomagot az asztalra tenni, melyről a nemzeti parlamentek véleményét is kikérik, aztán ha minden jól alakul, akkor a 2020 után következő hétéves pénzügyi keretben már az új forrásokból vonhatnak be pénzeket az EU büdzséjébe. Ehhez azonban először is meg kellene találni a mindenki számára elfogadható legmegfelelőbb megoldást, arra pedig az összes tagállamnak rá kellene bólintania. Ez lesz majd igazán a kemény dió.

Az viszont biztos, hogy a "nincs adózás képviselet nélkül" elvének meg kell maradnia. Mivel az adózás továbbra is tagállami hatáskör alá tartozik, a nemzeti parlamentek maradnak azok a szervek, melyek kimondják a döntő szót az ügyben. A kérdés ugyanakkor az, hogy a szinte a 70-es évek óta az uniós intézmények által várt lépésre elszánják-e magukat a következő pár évben a tagállamok, mivel ez egy újabb lépés lesz szuverenitásuk egy további elemének feladása irányában. Ez pedig sok tagállamnak – köztük Magyarország jelenlegi kormányának is – rendkívül kényes kérdés.

Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a hvg gazd Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Nem bánja meg!

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Új-Zéland miniszterelnöke: Sosem fogom kiejteni a terrorista nevét

Új-Zéland miniszterelnöke: Sosem fogom kiejteni a terrorista nevét

Ismered a „csúcsidődet”? Ha akkor dolgozol, sokkal produktívabb lehetsz!

Ismered a „csúcsidődet”? Ha akkor dolgozol, sokkal produktívabb lehetsz!

Lecsukhatják hazájában a Football Leaks szivárogtatóját

Lecsukhatják hazájában a Football Leaks szivárogtatóját

Bulvároldalt vett Rogán Cecília és Sarka Kata

Bulvároldalt vett Rogán Cecília és Sarka Kata

Három éve küzdött a betegséggel Baló György

Három éve küzdött a betegséggel Baló György

Jogsija nem volt, de azért lopott autóval ment a helyi gyógyszertárba

Jogsija nem volt, de azért lopott autóval ment a helyi gyógyszertárba