EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Csökkentette a 2014-es euróövezeti inflációra vonatkozó előrejelzését az Európai Központ Bank (EKB), ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nincs deflációs veszély.
Az eurójegybank csütörtökön megjelent szokásos havi jelentésében 1,5 százalékról 1,1 százalékra mérsékelte az európai uniós módszertan szerint számított fogyasztóiár-emelkedés várható idei ütemét. A növekedési előrejelzés nem változott a havi jelentésben, az EKB továbbra is 1,0 százalékos GDP-bővülést vár a közös európai pénzt használó övezetben 2014-ben és 1,5 százalékos növekedést 2015-ben.
Januárban 0,7 százalékra lassult az infláció az euróövezetben, és emiatt egyes megfigyelők aggodalmuknak adtak hangot, hogy a konjunktúrát veszélyeztető deflációs spirál fenyegeti az eurózónát. Az EKB ezt többször határozottan elutasította.
Legújabb havi jelentésében az eurójegybank kifejtette: világszerte alacsony az infláció, elsősorban a nyersanyagárak csökkenése miatt. Az energiaárak a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban 2013 második felében átlagosan 1,1 százalékkal nőttek, míg 2011-ben még 12,2 százalékkal. Ahogy a világgazdaság lassan újra magára talál, és beindul a növekedés, újra emelkedni fognak az árak. Az EKB előrejelzése szerint az euróövezeti infláció - köszönhetően a belső kereslet lassú, de folyamatos bővülésének - 2016-ban 1,7 százalék lesz, ami már megfelel az eurójegybank által kitűzött árstabilitási célnak.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Az Eurostat szerint többet élnek a magyarok egészségesen, mint a németek, az osztrákok vagy a svájciak.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Egy magánszemély tett feljelentést a rendőrségen, ennek nyomán indult meg az eljárás.