Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A második legnagyobb orosz bank, a VTB tavalyi adózás utáni nyeresége 800 millió rubel volt, 99,2 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál.
A cég pénteken közölt adatai szerint a tavalyi nyereséget jelentősen csökkentette, hogy a rossz hitelekre félretett tartalék 275,4 milliárd rubel volt, ami csaknem háromszorosa az egy évvel korábbinak. A Reuters számításai szerint a VTB veszteséges volt a tavalyi utolsó három hónapban, először 2009 óta.
Az orosz központi bank nemrég közölt adatai szerint idén januárban a harminc vezető orosz bank együttes vesztesége 66,4 millió rubel volt, egy éve még 70,8 milliárd rubel nyereséggel zártak.
Az idei év első hónapjában a rossz hitelekre félretett tartalék 3,1 ezer milliárd rubelt tett ki, ami 1,4-szerese a tavaly januárinak.
Az összes orosz bank együttes januári vesztesége 24 milliárd rubel volt az egy évvel korábbi 39 milliárd rubel nyereség után. A bankok rossz hitelekre képzett tartaléka 7 százalékkal, 284 milliárd rubellel emelkedett januárban. Tavaly ez a céltartalék havonta átlagosan 100 milliárd rubellel nőtt.
Az orosz jegybank első alelnöke nemrég azt mondta, hogy az idén tovább csökken az orosz bankok profitja tavalyhoz képest, amikor 24 százalékkal esett a megelőző évvel összevetve.
Alekszej Szimanovszkij azzal számol, hogy a legnagyobb bankok együttes adózott eredménye idén nem haladja meg a 300-400 milliárd rubelt. A legnagyobb orosz bank tavalyi profitja éves szinten 24 százalékkal 590 milliárd rubelre esett.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
A legjellemzőbb hiányosságok között az olajszivárgást, a nem megfelelő fékhatást, a gumiabroncsok és a futóműalkatrészek nem megfelelő állapotát jegyezték fel.
A városvezetés azt kérte a lakosságtól, maradjanak otthon.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót, ami meglehetősen váratlan.
A korábbi hírek szerint az amerikai elnök azt kérte, hogy a magyar kormányfő ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.