Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Újabb előzetes letartóztatást kezdeményez az ügyészség: a Hungária brókercég operatív igazgatója a gyanú szerint milliárdokat sikkasztott el több önkormányzat pénzéből.
A Pest Megyei Főügyészség kezdeményezi a Hungária Értékpapír operatív igazgatójának előzetes letartóztatását – közölte a vádhatóság. A férfit 3 rendbeli, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztással gyanúsítják. Az ügyészség attól tart, hogy ha szabadlábon hagynák, a tanúk befolyásolásával megnehezítené, illetve veszélyeztetné a bizonyítást.
Az ügyletek, amelyekkel kapcsolatban az igazgatót gyanúsítják, Százhalombatta vagyonát 2,2 milliárd forinttal, Fót vagyonát 1 milliárd forinttal, egy nonprofit kft. vagyonát pedig 660 millió forinttal csökkentették.
Értesülésünk szerint a gyanúsított M. Ádám, és az ő ügyének semmi köze ahhoz a 300 milliós csaláshoz, ami miatt a brókercég négy vezetőjét korábban előzetesbe helyezték. Őt valóban a nagy ügyfelek megrövidítése miatt vették elő. Az igazgató a budapesti üzletkötők főnöke volt. A férfi 2001 és 2011 között volt a cég operatív igazgatója, és az ő feladata volt az önkormányzatok, illetve a nagyobb cégek számláinak kezelése. A gyanú szerint az ő utasítása alapján az önkormányzatok által a cégre bízott összegeket nem a kapott felhatalmazás és a pénzügyi szabályok szerint használták fel. Így az önkormányzatokkal megbeszéltekkel szemben diszkontkincstárjegyek és állampapírok vásárlása helyett, az önkormányzatok hozzájárulása nélkül a Hungária Értékpapír Zrt. érdekeltségébe tartozó cégek által kibocsátott kötvényekre fordították a rájuk bízott összegeket.
A Hungária-botrányban jelenleg két gyanúsított előzetes letartóztatásban, egy gyanúsított házi őrizetben van, egy gyanúsított pedig lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll. Velük még nem közöltek új gyanút. Az várható, hogy az extrakamatot ígérő kölcsönügyletek miatt az egyik tulajdonos és vezető K. Lászlóné Jolika gyanúsított lesz. S. István, a Hungária Értékpapír Zrt. másik tulajdonosa és irányítója lehet, hogy megússza ezt, mert ugyan ő is társtulajdonos volt a kölcsönfelvevő Biztonság-Trade Kft.-ben, de állítólag nem toborzott ügyfeleket.
Úgy tudjuk, a rendőrség egyelőre fenntartással kezeli a károsultak feljelentéseit, több okból is. Egyrészt azért, mert adózatlan pénzeket forgattak meg. Másrészt azért, mert volt olyan ügyfél, akik havi, és nem évi 20 százalékos kamatot kapott, ami uzsorának számít, vagyis bűncselekmény. Harmadrészt azért, mert sok ügyfél éveken keresztül annyi pénzt kapott vissza az extrakamatok miatt, hogy még a pénz beragadásával együtt is jobban járt, mintha például bankbetétben tartotta volna, így valójában nem is károsult.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.